Ifi BL: döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.28. 19:51
A labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Puskás Akadémia 1–1-es döntetlen játszott a PAOK csapatával.

Gól nélküli első félidő után a magyar csapat az 58. percben megszerezte a vezetést, Óvári Zsolt volt eredményes. Nem örülhettek sokáig a felcsúti fiatalok, a 75. minutumban Antonisz Sztatopulosz került helyzetbe, és egyenlített.

A visszavágót október 19-én rendezik.

Érdekesség, hogy a PSG kilenc gólt hozó találkozóján George Weah fia, a 16 éves Timothy Weah háromszor is eredményes volt.

IFJÚSÁGI BL
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia–PAOK (görög) 1–1 (0–0)
Puskás Akadémia:
Tóth B. – Rétyi, Tóth Bence, Kertai, Keszi – Keményffy (Daróczi, 79.), Bokros, Suscsák (Magyari, 60.), Óvári – Kováts, Szabó (Tóth Keve, a szünetben)
Gólszerző: Óvári (58.), ill. Sztatopulosz (75.)

Az ifi BL-ben kétszer 32 csapat szerepel. Az egyik ágon azok vannak, amelyek felnőttcsapatai a felnőtt BL-ben is szerepelnek, és azokkal párhuzamosan játsszák a csoportmeccseket.

A másik ágon, amelyre a Puskás Akadémia U19-es gárdája is került, a 32 legjobb európai U19-es bajnok szerepel azok közül, amelyek a felnőttcsapatuk révén nem jutottak a másik ágon a sorozatba. Az első forduló után 16, a másodikat követően nyolc marad állva, és ez a nyolc együttes február 7-én vagy 8-án egy találkozón, hazai pályán fogadja a másik ág csoportjainak második helyezettjeit.

Az ezekből a párharcokból továbbjutók a BL-csoportelsőkkel kiegészülve játsszák a nyolcaddöntőt, majd innen fokozatosan feleződik a mezőny. A finálét április 24-én Nyonban rendezik.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

CSOPORTKÖR
CSZKA Moszka–Tottenham 3–2
Sevilla–Lyon 2–1
Leicester–Porto 0–2
Monaco–Leverkusen 2–1
Dinamo Zagreb–Juventus 2–1
Dortmund–Real Madrid 2–5
Köbenhavn–FC Bruges 0–0
Sporting–Legia Warszawa 2–2
Besiktas–Dinamo Kijev 3–3
Rosztov–PSV 0–6
Mönchengladbach–Barcelona 1–3
Arsenal–Basel 1–2
Ludogorec–PSG 1–8
Atlético Madrid–Bayern München 1–3
Napoli–Benfica 2–3
Celtic–Manchester City 0–4

SELEJTEZŐ
Salzburg–Vardar Szkopje 5–0
Anderlecht–Midtjylland 0–0
Sparta Praha–Mladoszt Podgorica 4–0
APOEL–Roma 0–3
Altinordu–Levszki Szófia 5–0
Breidablik–Ajax 0–3
Domzale–Csukaricski 1–1
HJK–Cork City 0–0
Nitra–Málaga 2–3
Rosenborg–AIK 0–0
Constanta–Sheriff Tiraspol 4–1
Zrinjski–Zürich 0–3

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51