Ibrahimovic: Itt az ideje, hogy történelmet írjunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 12:42
null
Ibrahimovic korábbi csapata életét keserítheti meg (Fotók: Reuters)
A Barcelona hazai pályán harcolhatja ki a BL-elődöntőbe jutást, miután az első mérkőzésen döntetlent játszott Párizsban (2–2). Carlo Ancelotti és Zlatan Ibrahimovic mindenesetre meglepetésre készül.

 

Miben hasonlít egymásra Carlo Ancelotti és José Mourinho?

BECKHAM: GYŐZNI TUDUNK BARCELONÁBAN
A Barcelona–PSG BL-negyeddöntő-visszavágó előtt a vendégek angol középpályása, David Beckham arról beszélt, hogy nagyon egységes csapatot alkotnak, és képesek a katalánok legyőzésére, még idegenben is.
„Képesek vagyunk megnyerni a Barcelona elleni mérkőzést. Megvannak az ehhez szükséges játékosaink. A Barcelona elleni meccsek mindig 90 percig tartó csaták. A barcelonaiak sokat birtokolják a labdát, ezért nagyon nehéz ellenük játszani, de mi győzni tudunk Barcelonában” – nyilatkozta David Beckham, aki kérdésre válaszolva Zlatan Ibrahimovic szerepére is kitért.
„Természetesen az emberek sokat várnak Zlatan Ibrahimovictól, de nekünk más fontos játékosaink is vannak, nagyon tehetséges futballisták, mi igazi csapatként játszunk” – fogalmazott a PSG angol középpályása.

Mindkét szakember négy-négy csapattal jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Ám a portugál a Portót, a Chelsea-t, az Intert és a Real Madridot is elnavigálta – legalább – a legjobb négyig, ellenben az olasznak ez eddig „csak” a Milannal és a Juventusszal sikerült. Roman Abramovics nagy bánatára a Chelsea-vel nem jutott a legjobb négy közé, a PSG-vel pedig most készül rá. Nem egyszerű a feladata a múlt heti 2–2 után.

„Elsősorban védekeznünk kell és bátran futballoznunk – mondta Ancelotti. – Teljesen mindegy, játszik-e Messi vagy sem, a célunk mindkét esetben ugyanaz: be kell jutni az elődöntőbe. Amihez meg kell vernünk a Barcelonát.”

PSG vezetőedzője ettől függetlenül nem érezne csalódottságot, ha csapata nem jutna be az elődöntőbe.

„Semmin sem változtat az, hogy bejutunk-e az elődöntőbe vagy sem. A jövő fantasztikus, függetlenül attól, hogy nyerünk-e vagy sem. Ha az idén nem nyerjük meg a Bajnokok Ligáját, akkor megpróbáljuk megnyerni jövőre” – véli Carlo Ancelotti.

„Mi már boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, fantasztikus este vár ránk. Mindenki tudja, hogy kicsi az esélyünk a továbbjutásra, de a lényeg, hogy van esélyünk. Azt már bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jól játszani egy fantasztikus csapat ellen. Most önbizalomra van szükségünk, önbizalommal telve kell pályára lépnünk a világ legjobbjai ellen. Tudjuk, mit csináltunk jól az első meccsen, szóval nem aggódok” – fogalmazott a szakember.

MESSI EDZETT, JÁTÉKA KÉRDÉSES

Lionel Messi kedden együtt edzett a társaival, és csapatánál, az FC Barcelonánál bíznak benne, hogy szerdán pályára léphet a Paris Saint-Germain elleni visszavágón a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Az argentin sztár a két csapat múlt keddi első meccsén szenvedett combsérülést, és már a félidőben cserét kért. A 2–2-vel végződő találkozó után – amelyen Messi rúgta a katalánok első gólját – az előzetes vizsgálatok alapján háromhetes kényszerpihenőt jósoltak a számára, ám később az orvosok jelezték, ha minden jól alakul, már a visszavágón ott lehet.
„Jól érzi magát, de mindenképpen meg kell várnunk a holnapot a döntéssel. Minden azon múlik, ő hogy érzi magát, és az orvosok mit mondanak” – nyilatkozta Jordi Roura, a Barcelona másodedzője.

„Rossz szájízzel jöttünk el Párizsból, mert nem nyertük meg a találkozót, de most kimegyünk a pályára, és meg akarjuk majd nyerni a találkozót, mintha csak a döntőben játszanánk. Nem spekulálunk, az első perctől győzelemre játszunk, aztán persze a mérkőzés alakulásától függően meglátjuk, hogy mit teszünk” – mondta Roura.

Azt nem tudni pontosan, Messi milyen állapotban van, Tito Vilanova vezetőedző csak szerdán dönt arról, hogy harcba küldi-e. Akárhogy is, Ancelotti nem beszélt a levegőbe, a PSG-nek gólokat kell szereznie, hogy továbbjusson. Lássuk, mi is szól a franciák mellett!

Célszerű volna gólt rúgatni Kévin Gameiróval, mert amikor a francia csatár gólt szerzett a szezonban, a PSG meg is nyerte a meccset. Apró szépséghiba, hogy mindössze hat találkozón talált be (hét gólnál jár), ráadásul a BL-ben kétszer játszott, összesen negyvenhat percet, így kevés rá az esély, hogy a Camp Nouban játszik.

Inkább a katalánok védelmében „bízhat” Ancelotti legénysége. Carles Puyol és Javier Mascherano sérülés miatt kihagyja az összecsapást (Adriano játéka sem biztos), a legnagyobb kérdés tehát az, hogy az ötvenedik barcelonai BL-meccsére készülő Gerard Piqué mellett ki játszik a védelem tengelyében.

Érdekesség, hogy a PSG mind a 19 BL-gólját a tizenhatoson belülről szerezte eddig, ezekből Zlatan Ibrahimovic hármat vállalt magára, és hatot készített elő. „Nehéz, egyben óriási kihívás lesz – jelentette ki a svéd csatár. – De itt az ideje, hogy történelmet írjunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Barcelona: Victor Valdés – D. Alves, Piqué, Bartra, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro, Villa, Fabregas. Vezetőedző: Tito Vilanova
PSG: Sirigu – Jallet, Alex, Thiago Silva, Maxwell – Lucas Moura, Beckham, Verratti, Pastore – Lavezzi, Ibrahimovic. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Az első mérkőzésen: 2–2

Messi balosa: amelytől retteghetnek a párizsiak. A spanyol sajtó szerint az argentin nem kezd
Messi balosa: amelytől retteghetnek a párizsiak. A spanyol sajtó szerint az argentin nem kezd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik