Howard Webb lesz a madridi döntő játékvezetője

2010.05.20. 11:45
null
Howard Webb pályafutása újabb mérföldkövéhez érkezett el (Fotó: Action Images)
Amint arra már korábban több angol hírforrás is utalt, az angol Howard Webb lesz a szombati labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője. A madridi fináléban az olasz Internazionale és a német Bayern München mérkőzik meg egymással.

A 38 éves angol bíró, aki 2005 óta tagja az UEFA játékvezetői keretének, 47 nemzetközi mérkőzése közül 19-et vezetett a BL-ben, hatot a most zajló évadban.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2009-2010-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A döntő két résztvevője közül az Internazionaléval az egyenes kieséses szakaszban már összehozta Webbet a sors, a CSZKA Moszkva elleni milánói találkozó jó ómen a fekete-kékeknek, tekintve, hogy 1–0-ra győztek, majd az idegenbeli egygólos sikerrel (0–1) tovább is jutottak a negyeddöntőből.

A BL-csoportmeccsek során az ő kezében volt a síp a Dinamo Kijev–FC Barcelona (1–2) találkozón, miként az UEFA-kupa 2008–2009-es kiírásának elődöntőjében is, amelyben a Werder Bremen–Hamburg összecsapás első felvonását vezette.

Webb két asszisztense Michael Mullarkey és Darren Cann lesznek, negyedik játékvezetőként Martin Atkinson segíti a trió munkáját. Nevezettek a játékvezetőhöz hasonlóan szintén angolok.

Az angol játékvezető már több rangos válogatott mérkőzést kapott, köztük a 2008-as Európa-bajnokságon két összecsapást, valamint a 2010-es vb-selejtezők során három találkozót.

Webb 18 éves korában édesapja unszolására lett játékvezető.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02
Ezek is érdekelhetik