- Utolsó módosítás:
- 2011-08-03 00:09:52
Az Arsenal a meccs végén darálta be az Olympiakoszt. Nem bírt egymással az AZ és a Standard
Három ponttal ünnepelhet Arsene Wenger
Hazai pályán kétgólos győzelmet aratott az Arsenal az Olympiakosz ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. A H-csoport másik mérkőzésén a Standard Liege a ráadás perceiben mentett pontot az AZ Alkmaar otthonában.
![]() |
| Van Persie (pirosban) szerezte az Arsenal vezető találatát (Fotó: Reuters) |
ARSENAL–OLYMPIAKOSZ
Az Arsenal az előző csoportmérkőzésén, a Standard Liege otthonában kétgólos hátrányból fordított, hazai pályán azonban Arsene Wenger együttese nem akart ekkora előnyt adni az Olympiakosznak.
Ennek megfelelően már az első pillanatoktól a londoniak irányítottak, ám Antonisz Nikopolidisz remek napot fogott ki, és védéseivel az első félidőben „meccsben tartotta” csapatát: Andrej Arsavin két próbálkozásánál is a legjobb helyen volt a görög kapus. Amikor pedig már verve volt, akkor a kapufa segített, mint Cesc Fabregas 16. percben eleresztett lövésénél.
A vendégek első lehetőségére egészen a 34. percig kellett várni, Vaszilisz Toroszidisz kísérlete azonban nem okozott gondot a Fulham elleni bajnokin már bizonyító Vito Mannonénak.
Csütörtökön lesz tizenhárom éve, hogy Arsene Wenger irányítja az „ágyúsokat", és a francia mesternek mindenképpen három pontot szeretett volna ajándékozni csapata. Ennek megfelelően a második félidőben is az Arsenal játszott fölényben.
A mindent eldöntő találat azonban csak nem akart megszületni. A 78. percben aztán mégis megtört a jég: Robin van Persie eldöntötte a három pont sorsát. A holland csatár Eduardo beadását lőtte közelről a kapuba.
A 86. percben pedig Andrej Arsavin adta meg a kegyelemdöfést. A könnyen lehet, hogy lesen álló orosz remek mozdulattal talált be, és alakította 2–0-ra az állást.
Az Arsenal 12-szer találta el az ellenfél kapuját, hatszor annyiszor, mint ahányszor a görög csapat veszélyeztetett. A londoniak győzelme tehát teljesen megérdemelt.
AZ ALKMAAR–STANDARD LIEGE
Két nyeretlen alakulat találkozott a csoport másik mérkőzésén. Az AZ Alkmaar az első fordulóban az Arsenal ellen kétgólos előnyt leadó Standard Liege-t fogadta.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, Sergio Romero és Sinan Bolat azonban remekül őrizte a két együttes kapuját.
A második félidő elején aztán Munir el-Hamdaui mégis megszerezte a vezetést a hazaiaknak, a marokkói-holland támadó a 48. percben egy remek akció végén okosan gurított a hosszú sarokba. A labda egy kicsit lecsúszott a játékos lábáról, de az éppen így talált utat a sarokba.
Sokáig úgy tűnt, hogy holland győzelemmel zárul a találkozó, Moussa Traoré azonban a ráadásban pontot mentett a belgáknak (1–1).
| CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ, H-CSOPORT |
| Arsenal (angol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 2–0 (Van Persie 78., Arsavin 86.) |
| AZ Alkmaar (holland)–Standard Liege (belga) 1–1 (El-Hamdaui 48., ill. M. Traoré 91.) |
| 1. Arsenal | 2 | 2 | 0 | 0 | 5–2 | +3 | 6 |
| 2. Olympiakosz | 2 | 1 | 0 | 1 | 1–2 | –1 | 3 |
| 3. Standard Liege | 2 | 0 | 1 | 1 | 3–4 | –1 | 1 |
| 4. AZ Alkmaar | 2 | 0 | 1 | 1 | 1–2 | –1 | 1 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Boltvezető
POLUS-COOP Zrt.
Finance Manager
AB InBev
TB- és Bérügyintéző
Magyarországi cég
Junior accountant
BIOTECH Hungary Kft.
Tesztmérnök
TESK Tanácsadó Kft.
Póker
Jól taktikázol? Jól blöffölsz? A szerencsét is magad mellé tudod állítani? Kattints és tedd próbára pókertudásod ingyen!
Póker






