Győzött a City és a Napoli is, így az olaszok jutottak tovább

Vágólapra másolva!
2011.12.07. 20:34
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Manchester City a már csoportelső Bayern Münchent fogadta az A-csoportban azzal a tudattal, hogy csak akkor juthat tovább, ha nyer, és a Napoli nem győz a Villarreal otthonában. Nos, az angolok megtették kötelességüket, de az olaszok nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, azaz legyőzte a Napoli a spanyolokat idegenben is. A csoportban a harmadik helyen a City végzett, és így az Európa-ligában folytatja a tavasszal. A Villarreal pont nélkül zárt az utolsó helyen.

Joleon Lescott (legfelül) lökte a kapust, így ebből nem lett gól (Fotó: Reuters)
Joleon Lescott (legfelül) lökte a kapust, így ebből nem lett gól (Fotó: Reuters)
Joleon Lescott (legfelül) lökte a kapust, így ebből nem lett gól (Fotó: Reuters)

Egyszerű volt a képlet a Manchester City–Bayern München mérkőzésen: a hazaiaknak mindenképpen győzniük kell a továbbjutásért, és imádkozniuk, hogy a második helyen egy ponttal előttük álló Napoli ne nyerjen a Villarreal vendégeként; a németek szurkolói pedig biztos továbbjutóként csak presztízsük és játékosaik épségének megőrzéséért szoríthattak. A Citynél az előző fordulóban Nápolyban látott kezdőcsapatból kimaradt Pablo Zabaleta, James Milner, Alekszandar Kolarov, Nigel de Jong és Mario Balotelli is, míg a „Bayern B"-ben az ötödik körhöz képest hét poszton történt változás.

A győzelmi kényszerben lévő hazai csapat jobban csipkedte magát a mérkőzés elején, de látszott, hogy a bajorok a stabil védekezésre helyezik a hangsúlyt ezen az estén. Az első gólhelyzet így is az övék volt, de Ivica Olic balról leadott lövését védte Joe Hart, David Alabát pedig meglepte az ötös jobb sarkán kapott ajándéklabda; míg a másik oldalon Joleon Lescott csúsztatott közelről a hálóba, de lökte közben a kissé öregurasan kimozduló Hans-Jörg Buttot.

A kifejezetten középszerű első fél órára után váratlanul megszerezte a vezetést a City: a másodpercekkel korábban még a bokáját ápoltató David Silva 17 méterről precízen kilőtte a jobb alsó sarkot.

A találat nemcsak a mérkőzést, a hazaiakat is feldobta, mert Silva, Sergio Agüero és Gareth Barry is helyzetbe került, ám pontatlan lövéseikből nem lett kétgólos előny. A szünetben jó híreket kaptak Villarrealból a manchesteriek, így ott folytatták, ahol abbahagyták: a kötelező altatás után egy mesekönyvbe illő Yaya Touré, Edin Dzeko, Agüero akció után előbbi mattolta Buttot.

A stadion döntő része innentől kezdve, zsebben érezve a három pontot, a XXI. század legkülönbözőbb mobilkommunikációs eszközeinek kijelzőit bámulva várta a csoport másik mérkőzéséről érkező híreket. Nem sok örömteli üzenetet kaptak, hiszen a Napoli a gól nélküli első félidő után megszerezte a vezetést a Villarreal otthonában, azaz hiába az angol győzelem, ha az nem ér továbbjutást.

A végén felszabadultan játszottak az angolok, de újabb gólt már nem szereztek. A hazaiak megtették kötelességüket, győzni tudtak, de a Napoli nem hagyta veszni pontelőnyét, és legyőzte a Villarrealt idegenben is. A csoportban a harmadik helyen a City végzett, így az Európa-ligában folytatja a tavasszal.

VILLARREAL–NAPOLI 0–2

A vendégek abban a tudatban léptek pályára, hogy amennyiben legyőzik az eddig még pontot sem szerző Villarrealt, a másik mérkőzés kimenetelétől függetlenül bejutnak a legjobb 16 közé.

Ennek megfelelően támadó szellemben kezdték a találkozót, és már az ötödik percben megszerezhették volna a vezetést, Zúniga próbálkozását azonban védte Diego López – igaz, a fordulás után Marco Ruben lövésénél még a kapufára is szüksége volt Morgan De Sanctisnak.

A viszonylag csendes első félidő során inkább a vendégek voltak fölényben, de Ezequiel Lavezzi, Zúniga, Christian Maggio és Marek Hamsík is hiába próbálkozott, gólt egyikük sem tudott szerezni – a túloldalon Ruben egyszer betalált, de les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A második félidő elején fordulni látszott a kocka, Pérez 18 méterről gyorsan megkínálta a vendégek kapusát, majd Jonathan De Guzmán emelgetése után tisztáztak az olaszok üggyel-bajjal, a kezdeti spanyol fölény azonban gyorsan eltűnt, és bár Edinson Cavani nagy lehetősége még kimaradt, a 65. percben megszerezte a vezetést a Napoli: Gökhan Inler távoli lövése után kötött ki a labda a bal sarokban (0–1).

Negyedórával a mérkőzés vége előtt végleg eldőlt a továbbjutás kérdése, Lavezzi szöglete után a kavarodásban Hamsík reagált leggyorsabban, és bár elsőre nem találta el a labdát, másodjára két lépésről a kapuba gyötörte (0–2).

A hátralévő időben már nem született újabb gól, sikerével a Napoli jutott a nyolcaddöntőbe.

PERCRŐL PERCRE
90. perc Véget ért a mérkőzés, kiesett a City.
Két perc a ráadás.
89. perc Rafinha ment az ötösön becsúszva Agüero elől, majd Dzeko lő mellé 12 méterről csúnyán.
Spoiler: vezet kettővel a Nápoly, de érik az El-es MU-MC csata Bázelben....
83. perc Agüero lő két csel után jobbról tíz méterről, de Butt ezt is fogja vetődve.
82. perc Rafinha próbál jobbról szerencsét, Hart véd üggyel-bajjal.

81. perc Beáll Mario Balotelli Yaya Touré helyére, amott Petersen Uszami Takasi váltja.

80. perc Agüero teszi ki jobbra Nasrinak remekül, aki lő is 19-ről jobbal, de két méterrel a bal sarok mellé.
79. perc Agüero szaporáz, négy csel után a kivetődő Butt szadi fel a labdát. Pedig már csak ő maradt hátra.
78. perc Kisebb tömegjelent, végül a közelharc győztese, Silva rúghat egy szabadot 20-ról. A sorfalba.
Annyi öröme lehet a hazaiaknak, hogy nem megy a Mancheste rUnitednek sem.
77. perc Dzeko helyén Nigel de Jong, csatár helyett szűrő, azaz egyértelműek Mancini szándékai.
76. perc Amoda Hart mozdul ki és ment Alaba elől, Szavics-segítséggel.
75. perc Silva teszi ki középről Dzekónak a 16-os bal sarkára, onnan a bosnyák a kapus ölébe talál.
74. perc A pályán zajlik a nagy mezőnyháború, majd Agüero cselsorozata végén tisztáz a passz után az ötösnél Dzeko elől Gustavo.
69. perc Dzeko szelel el a balon, viharos lassúsággal, mint egy hidraulika-hibás birodalmi lépegető, majd középre játszik Timoscsuknak a 16-osra.
Spoiler: vezet a Napoli!
65. perc A nagy nézelődés közben Agüero hátrapasszát Barry küldi rá 23-ról, de Butt odaér a bal alsóhoz. Ahogyan Silva elől is takarít Nasri passzánál.
A stadion zöme a telefonokat és egyéb internetes kommunikációs eszközöket bámulja szorongva.
Közben elindult melegíteni Franck Ribéry, Mario Gomez és Thomas Müller is.
61. perc Alaba lő a 16-os jobb sarkától keményen, de Hart védi a ballábas bombát a bal alsó előtt; majd hárít egy beadást is. Amoda Dzeko lő a 16-os előteréből, de mellé.
Átvette a mezőnyfölényt és a kezdeményezést a Bayern. A City megtette kötelességét és imádkozik a Villarreal pontszerzéséért.
53. perc A nem túl izgalmas kezdést gólt követi: Yaya Touré passzol a térfél közepén Dzekóhoz, ő Agüerót indítja a 16-os jobb sarkánál, aki azonnal visszapasszol Yaya Touréhoz, ő pedig nyolc méterről higgadtan a késlekedő Badstuber mellett a jobb sarokba lő. 2-0
47. perc Pranjic lő 25-ről, de pontatlan.
46. perc Elkezdődött a második félidő.
David Silva 2007 áprilisa után most talált be újra a BL-ben, akkor a Chelsea-nek lőtt gólt a Valencia színeiben.
45. perc Itt sincs több: véget ért az első játékrész.
Spoiler: Villarrealban nincs gól az első félidőben.
45. perc Agüero marad üresen a 16-os bal sarkán, de jobbal pontatlanul a hosszú sarok mellé teker.
42. perc Két csel után Silva lő balról, kiszorított helyzetből kapura hét méterről - középre passzolás helyett -, de véd a rövid előtt Butt. A kipattanót a spanyol Centento segítségével Barryhez passzolja, aki 14-ről csúnyán eltöri a labdát.
Jerome Boateng ugyebár a nyáron tért haza a Bayernhez, nem kevés hercehurca után.
39. perc Agüero cselez ki mindenkit a 16-os előtt, jobbra húz, mint Magyarország a 2010-es választásokon, és még a kivetődő kapus mellett is elgurítja a labdát 13 méterről, de a visszafutó J. Boateng becsúszva ment a gólvonal előtt.
36. perc David Silva hamar meggyógyult: egy jobb oldali Nasri középreadást Dzeko pörgetett a spanyol elé, aki 17-ről gondolkodás nélkül kilőtte a jobb alsót. 1–0
35. perc Luiz Gustavo dűl-borít a kezdőkörnél, sárga, majd Silva sántikál ki ápolásért.
32. perc Agüero hagyja ott a jobb szélen Contentót, de ismét érkezik Badstuber, mint egy német hadihajó, és a bajor Bismarck, a müncheni Tiplitz végül szögletre tisztáz.
Az első fél órára fordulva megállapíthattuk, hogy kifejezetten középszerű mérkőzést vívnak a felek.
29. perc Silva tolja meg kissé hosszan, így az ötös előtt keresztezni tud Badstuber.
27. perc Clichy beadását fejelik ki Dzeko elől az ötösön, személy szerint Centeno. A kornert kiüti Butt, majd Nasri fejel, de ez is a kapusé.
25. perc Timoscsuk lő a 16-osról, mint az oroszok általában, de egy védő blokkol.
23. perc Butt ment Silva elől a 16-oson kívülre futva kivetődve, testtel. Ezt remekül csinálta a veterán, aki két perc múlva magabiztosan öklöz ki egy szögletet is az ötösről.
Spoiler: a másik csoportmérkőzésen nem született gól.
20. perc Badstuber ment Dzeko elől remekül, majd Nasri lő kapura 16-ról, alig 10-12 méterrel a jobb alsó mellé, jobbal.
18. perc Timoscsuk beadása Szavicsról, aki mentett középen Petersen elől, éppen Alaba elé kerül, de a középpályás egy suta mozdulattal az ötös jobb sarkáról a kapu mellé pöcköli a váratlan és túl gyors labdát.
16. perc A Silva-féle, jobbról beadott szabadrúgást Lescott fejeli a kapuba közvetlen közelről, de lökte közben Buttot, így nem ér a gól. A kapus jobban is kijöhetett volna egyébként.
15. perc Bosszúálló IV: Ivica Olic könyököl oda Szavicsnak, sárga.
12. perc Nasri ível előre, majd szabadrúgás kifelé, mert Dzeko lökött belül. A bal oldali Bayern-támadás végén Olic lőtt 13-ról ballal, de Hart védett a jobb alsó előtt félig elvetődve. A szöglet után Alaba próbál szerencsét 15-ről. Kirúgás, a közönség nevet.
10. perc Rafinha kíséri ki ügyesen a labdát Silva passza után Dzeko elől.
8. perc Szavics megtapossa becsülettel Olicot, mint első citys edzésén az óvatlan menedzserét, aki beállt játékosai közé játszani. Vesztére.
7. perc Nasri jobb oldali beadását fejeli csúnyán fölé az ötösről Centeno mellől kibújva Agüero.
Élénk mezőnyharc alakult ki a kellemetlen hidegben.
2. perc Letámad a City, Butt szorult helyzetben lő el egy hazaadást Agüero mellett centikkel.
1. perc A hazaiak kezdik a találkozót.
A BBC szakírói csodálkoznak Szavics kezdőségén és Balotelli kispadosságán, és idézik Mancinit, aki a szerencs fontosságáról értekezett velük. Amely, mint köztudott, forgandó. De mindenki magának kovácsolja.
A két csapatból összesen nyolc játékost neveztek az uefa.com-on abba a listába, amelyből az év csapatát lehet kiválasztani: a Vincent Kompany, David Silva, Yaya Touré, Sergio Agüero négyes innen, a Manuel Neuer, Philipp Lahm, Bastian Schweinsteiger, Mario Gomez kvartett onnan részesült ebben a megtiszteltesésben.
A hazai csapatban az előző BL-mérkőzéshez képest kikerült a kezdőből Pablo Zabaleta, James Milner, Alekszandar Kolarov, Nigel de Jong és Mario Balotelli is. A vendégeknél maradt Rafinha, J. Boateng, Timoscsuk és Alaba. Az odavágót csak Rafinha, J. Boateng és Luiz Gustavo "élte túl".

A Citynél Micah Richards játéka volt kérdéses a találkozó előtt, akit Stefan Szavics helyettesített végül a védelem jobb oldalán, nem pedig Pablo Zabaleta. A bajoroknál nem tartott a csapattal Arjen Robben és Toni Kroos, míg Thomas Müller és Mario Gomez betegséggel küzdött, így csak a kispadon foglalhattak helyet.

„Nagy meccs vár ránk a hazája bajnokságát vezető City ellen. A presztízsen túl a győzelemért kapott bónusz sem mindegy, amire az UEFA-rangsor miatt van szükségünk" – nyilatkozta Jupp Heynckes, a bajorok edzője.

„Már a sorsolás után tudtuk, hogy nehéz csoportba kerültünk, és bizony elkövettünk néhány hibát is. De még van hátra egy meccs, és soha nem szabad feladni. Egyelőre csak arra kell koncentrálnunk, hogy legyőzzük a Bayernt, aztán meglátjuk, hogyan alakul a másik találkozó Villarrealban. Ha sikerül továbbjutnunk, akkor szerintem az összes gárdának megnehezíthetjük a sorsát. Csapatként többre tartom magunkat, mint a Napolit, de az olaszok legutóbb legyőztek minket, és ha ezúttal is nyernek, akkor megérdemlik a továbbjutást" – vélekedett a találkozó előtt Roberto Mancini, a hazaiak mestere.

Már nem a saját kezében van a Manchester City sorsa a labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában, így hiába győzik le az angolok a már biztos első Bayern Münchent, ha a Napoli nyer a még pont nélküli Villarreal otthonában, az olaszok mennek tovább.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ

MANCHESTER CITY (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 2–0
Manchester, Etihad Stadion. V: Lannoy (francia)
Gólszerző: Silva (37.), Y. Touré (51.)
VILLARREAL (spanyol)–NAPOLI (olasz) 0–2
Villarreal, El Madrigal. V: Moen (norvég)
Gólszerző: Inler (65.), Hamsík (76.)
A VÉGEREDMÉNY
A CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Bayern München 6 4 1 1 11–6 +5 13
2. Napoli 6 3 2 1 10–6 +4 11
3. Manchester City 6 3 1 2 9–6 +3 10
4. Villarreal 6 0 0 6 2–14 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik