Ronaldo gólja után a Galata gálázott, de a Real ment tovább

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 20:38
null
Terim és Mourinho barátként üdvözölték egymást (Fotók: Reuters)
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Galatasaray hazai pályán 3–2-re legyőzte a Real Madridot, ám így is a királyiak jutottak tovább 5–3-as összesítéssel. Cristiano Ronaldo keretbe foglalta a találkozót: az elején és a végén is betalált, az igazán szép gólokat azonban – Emmanuel Eboué, Wesley Sneijder és Didier Drogba révén – a törökök szerezték.
ONLINE KÖZVETÍTÉS A TALÁLKOZÓRÓL!


A MÉRKŐZÉS ELŐTT

„Tele lesz a stadion meglehetősen vehemens drukkerekkel, és bár az atmoszféra vélhetően félelmetes lesz, az ilyesmi engem és a játékosaimat általában feldobja – mondta a keddi meccsről José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. – Akkor is továbbjutunk, ha kettő nullára vagy három egyre kikapunk, de ha így lesz, nem boldog emberként utazom majd vissza Madridba. Ezúttal is azt akarom, hogy győzzön a csapatom!”

Fatih Terim, a Galatasaray vezetőedzője mélységesen egyetért kollégájával: a helyében ő is boldogtalan lenne, ha a Real Madrid edzőjeként kedden 2–0-ra kikapna a Galatasaraytól. Rögtön hozzátette, előfordulhat, hogy Mourinho szomorúan utazik haza.

„A futballban minden lehetséges, de amikor a Real Madrid az ellenfél, persze nem könnyű a helyzet. A Galatasaray természetesen mindent megpróbál majd, garancia erre a játékosaim lelkesedése és ambíciója. A Real a világ legjobb csapatainak egyike, mi mégis megpróbáltuk játszani a futballt ellene, szerintem ebben sikeresek is voltunk. Biztos vagyok benne, hogy a keddi mérkőzés is szórakoztató lesz.”

KEZDŐK

A két vezetőedző ki is jelölte a kezdőcsapatokat. A Real Madridnál érdekesség, hogy mindössze egy spanyol játékos (Diego López) van a mérkőzést elkezdő tizenegy között. Ez a legutóbbi 50 meccsen nem fordult elő a királyiaknál. Mármint nem az, hogy spanyol van a kezdőben, hanem, hogy csak egy.

Gonzalo Higuaín kapta a kapitányi karszalagot a Real Madridban. Ebben a BL-szezonban ő a negyedik cséká: korábban Iker Casillast, Kakát és Sergio Ramost érte ez a megtiszteltetés.

A MÉRKŐZÉS

Az első percekben kontroll alatt tartotta a mérkőzést a Real Madrid. José Mourinho csapata nem adott teret a hazai támadásoknak, míg a kontrákból folyamatosan veszélyeztetett. Az első nagy helyzetnél Fernando Muslera még menteni tudott Gonzalo Higuaín elöl, s Angel di María távoli próbálkozásánál is helyén volt az uruguayi kapus. Aztán a 8. percben megszerezte a vezetést a Real Madrid. Mesut Özil remek ütemben passzolt ballal Sami Khedirához a jobb oldalon, a középre tett labdát pedig Cristiano Ronaldo közelről a kapuba pörgette. CR7-nek Madridban kilenc, ezúttal pedig nyolc perc sem kellett a gólszerzéshez. 0–1

Ronaldo sorozatban ötödik Bajnokok Ligája-mérkőzésén szerzett gólt, s a 2011–2012-es szezon kezdete óta huszadik BL-találkozóján a 20. góljánál tart.

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI
Labdabirtoklás: 55–45 (százalék)
Kapura lövések: 12–8
Kaput eltaláló lövések: 7–5
Lesek: 2–3
Sárga/piros lapok: 3/0–2/1
Szabálytalanságok:
20–15
Forrás: UEFA

A kapott gól utáni percekben a Galatasarayban még benne volt az ütés, időbe telt, amíg ismét rendezte sorait, de megtette. Ettől függetlenül a Real Madrid szépen, kényelmesen futballozott – összesítésben ekkor négygólos előnyben volt. Sőt! A Galatának tulajdonképpen legalább öt gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz.

A madridiak félgőzzel is fölényben voltak, a Galatasaray pedig képtelen volt helyzetet kialakítani. Nem úgy a spanyolok: Ronaldo szenzációs mozdulattal indította Di Maríát a 24. percben, akinek ziccerét, még most sem tudjuk, hogy fogta meg Muslera. Mindenesetre szenzációs hárítás volt.

Kis életjelet azért adott még magáról a török csapat az első félidő végén. Előbb Wesley Sneijder lövése után kellett a mérkőzés előtti bemelegítés után ismét vetődnie egyet Lópeznek, majd Umut Bulut lőtt nem kevéssel a kapu fölé.

Nem sok izgalom volt a meccs előtt, Ronaldo gólja után már annyi sem, de azért a Galata megizzasztotta a Realt
Nem sok izgalom volt a meccs előtt, Ronaldo gólja után már annyi sem, de azért a Galata megizzasztotta a Realt

SZÜNET

A második félidő elején kicsit elszántabban futballozott a Galatasaray. A Real Madridnak nagyobb gondot okozott az, hogy játékosai viszonylag éppen megússzák a találkozót. Az első félidőben Essient kellett sérülés miatt lecserélni, míg a szünet után nem sokkal Khedirát kellett drótozni.

Már éppen kezdtünk majdnem belealudni a mérkőzésbe, amikor hatalmas góllal egyenlített a Galatasaray. Wesley Sneijder tette vissza a labdát, a második ütemben érkező Emmanuel Eboué pedig akkora gólt lőtt a jobb felsőbe, hogy a lassításban is alig lehetett látni a labdát. A korábbi Arsenal-játékos kis túlzással majdnem felborította a kaput. 1–1

És a gól után a Galata elkezdett támadni. Úgy tűnt, mindent megtesz a szép búcsú érdekében, de aztán kiderült, hogy még a továbbjutás sem elképzelhetetlen. A 71. percben Sneijder átvette a labdát, egyben átverte Varane-t, s lőtt közelről a kapuba. 2–1

Egy perccel később pedig már két góllal vezetett a Galatasaray – Didier Drogba klasszistalálatával. Az elefántcsontparti támadó a kapunak háttal, sarokkal húzta a kapuba a labdát. 3–1

Drogba a negyvenedik gólját szerezte a BL-ben, ezelőtt legutóbb a tavalyi döntőben volt eredményes még a Chelsea mezében.

Az utolsó 15-20 percnek úgy mehetett neki a török együttes, hogy még két gól kellett volna a továbbjutáshoz. A hazai csapat lendülete azonban nem tartott ki a hajráig, az utolsó negyedórában már nem sikerült nyomást helyeznie a Real Madridra.

Sőt! A lefújás előtt Cristiano Ronaldo foglalta keretbe a mérkőzést: második találatával kialakította a 3–2-es végeredményt. Továbbjutott a Real Madrid.

Összefoglaló

ONLINE KÖZVETÍTÉS A TALÁLKOZÓRÓL!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
GALATASARAY–REAL MADRID 32 (0–1)
Isztambul, Ali Sami Yen Stadion. V: Lannoy (francia)
GALATASARAY: Muslera – Eboué (Elmander, 80.), Gökhan Zan, Semih Kaya, Riera – Felipe Melo – Hamit Altintop (Amrabat, a szünetben), Selcuk Inan – Sneijder – Umut Bulut (Sarioglu, 63.), Drogba
REAL MADRID: D. López – Essien (Arbeloa, 31.), Pepe, Varane, Coentrao – Khedira, Modric – Di María, Özil (Albiol, 81.), C. Ronaldo – Higuaín (Benzema, 73.)
Gólszerző: Eboué (57.), Sneijder (71.), Drogba (72.), ill. C. Ronaldo (8., 93.)
Kiállítva: Arbeloa (90.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 5–3-mal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik