Fogadási botrány: az UEFA illetékesei a Fiorentina elleni hazai meccsről érdeklődtek a debreceniektől

2010.05.20. 08:06
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA–Fiorentina (3–4) labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után érdeklődtek legintenzívebben az UEFA fogadási botrányokkal foglalkozó illetékesei a debrecenienknél.  

„Az üggyel kapcsolatban csak annyit kívánok elmondani, hogy igen, valóban, az Újpest elleni bajnoki mérkőzésünk előtt az UEFA fegyelmi bizottságától érkező hivatalnokok meghallgatták nyolc játékosunkat – mondta Bartha Csaba sportigazgató. – Az ügy komolyságára jellemző, hogy még jegyzőkönyvet sem vettek fel a meghallgatásokról."

A német ARD televíziós csatorna FAKT című műsorának információja szerint „legalább egy mérkőzés" bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Liggája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA) – adta hírül szerdán a távirati iroda.

Mint a Nemzeti Sport május elején megírta, az UEFA a nemzetközi fogadási csalássorozattal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni, 2008-as UEFA-kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek közleményükben rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
23 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka

Labdarúgó NB II
31 perce

UEFA Ifjúsági Liga: a Kajrat Almati vár az MTK-ra

Labdarúgó NB I
53 perce

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
1 órája

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
1 órája

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
1 órája

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
1 órája

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
1 órája