Ferguson: Az Európa-liga-szereplés a büntetésünk

Vágólapra másolva!
2011.12.08. 09:15
null
Sir Alex Ferguson úgy érzi, az Európa-liga csak púp az MU hátán, de biztosan meg akarja nyerni a sorozatot <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Az egész sorozat esélyeseként számon tartott Manchester United 2–1-es vereséget szenvedett a Basel vendégeként a Bajnokok Ligája C-csoportjának hatodik fordulójában, így a Benfica mellett a svájci csapat jutott tovább a tizenhat közé. Az angolok csupán az Európa-ligában folytatják, ami Sir Alex Ferguson szerint méltó büntetés csapata számára. Roy Keane szerint az MU megérdemelte a sorsát, fiatal játékosai pedig kijózanító pofont kaptak.

 

„Természetesen nagyon csalódott vagyok – mondta a találkozót követően az angolok menedzsere, Sir Alex Ferguson. – Más nem is lehetnék. Ez a futball része, de a csalódottságot át kell alakítani motivációvá. Sokszor tettünk már így. Fiatal játékosaim is hasonlóképpen éreznek, de meg kell birkózniuk ezzel és folytatniuk karrierjüket. Az elmúlt években tiszteletre méltó eredményeket értünk el. Nagy csapás kiesni a világ legjobb sorozatából, egyszerűen csodálatos ez a torna.”

Ferguson manchesteri kollégájával, a Manchester Cityvel szintén csoportharmadik Roberto Mancinivel ellentétben nem repes a boldogságtól az Európa-liga-szereplés miatt.

„Ebben a sorozatban még sohasem szerepeltünk, a legtöbb, amit tudok róla, hogy csütörtökön játsszák a meccseket. Ezentúl csak csütörtökeink lesznek, át kell állnunk a csütörtök, vasárnap ritmusra. Nem örülök neki, de ez a büntetésünk, amiért kiestünk” – mondta Ferguson, akinek Roy Keane-hez, a brit ITV szakkommentátorához, korábbi középpályáshoz is volt egy-két keresetlen szava.

Keane ugyanis úgy véli, a United megérdemelte, hogy kiessen a Bajnokok Ligájából, és a Basel elleni szerdai kudarc kijózanító hatással lesz a csapat fiataljaira, akik a jó idényrajtot követően azt hihették, máris a legjobbak közé tartoznak.

„A Manchester United azt kapta, amit megérdemelt, mit is várhatunk egy olyan csapattól, amely egy meccset sem tud megnyerni a Benfica és a Basel elleni négyből? – magyarázta Keane az ITV-nek. – A remek szezonkezdés után az új fiúkat, mint Ashley Young, Phil Jones vagy Chris Smalling, mindenki az egekig magasztalta, de az európai porondon kiderült, messze vannak még a legmagasabb szinttől, rengeteget kell tanulniuk. Ez a pofon kijózanító lehet számukra.”

A BENFICA BÜSZKE
A CSOPORTELSŐSÉGRE

Jorge Jesus, a csoportelső Benfica mestere örült a csoportelsőségnek, amelyet a Galati legyőzésével biztosított be a csapata.

„A csoportelsőséget céloztuk meg, és a három nagy csapatból sikerült is a legjobbként kikerülnünk, méghozzá veretlenül, ami hatalmas fegyvertény. Nagyon erősek vagyunk, igaz, még nem annyira, mint a Barcelona vagy a Real Madrid” – mondta Jesus.

Dorinel Munteanu szerint az Otelul jobb volt a szerdai meccsen. „Rosszul kezdtünk, hátrányba kerültünk, de aztán átvettük az irányítást, és mi voltunk a jobbak. A jövőnket erre a hat mérkőzésre kell felépítenünk” – mondta a román szakember.

Ferguson már korábban megjegyezte, Keane sokkal rosszabb edző, mint amilyen játékos volt, és most sem hagyta ki az alkalmat.

„Nem tudom, miért kell foglalkoznom egy televíziós kritikával – mondta Ferguson a meccs utáni sajtótájékoztatón. – Roy is lehetőséget kapott menedzserként, ami nem könnyű feladat, számára túl nehéz is volt. Fiatalokból áll a csapatom, a rutinszerzés olykor a nehezebb úton keresztül történik.”

Keane ugyanakkor rámutatott: hat éve az MU úgy bukott el a csoportkörben, hogy már Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo is a csapat tagja volt, és Ferguson kiváló gárdát kovácsolt össze, amely két idénnyel később megnyerte a BL-t. Keane szerint ez most is elvárható a skót mestertől.

Phil Jones szerint az első bázeli gól megbénította a csapatot.

„Nem erre számítottunk. Azt hittük, majd irányíthatunk, nálunk lesz a labda, és szépen építkezhetünk, de a Basel az első támadásából gólt szerzett. Ezután kényszerhelyzetbe kerültünk, a helyzeteink kimaradtak, idegenben nagyon nehéz felállni egygólos hátrányból” – mondta a fiatal védő.

A bázelieknél, akik a csoportelsők közül a ciprusi APOEL ellen még a nyolcaddöntőben is esélyesként lépnének pályára, nagy volt az öröm.

„Őrület, megvertük a Manchester Unitedet – hitetlenkedett a lefújás után a svájciak kapusa, Yann Sommer. – Egy kis ország futballcsapata vagyunk, és a legnagyobbak egyikét ütöttük ki. Hittünk magunkban, és remek mérkőzést játszottunk. Az első húsz percben sok helyzete volt a Manchesternek, talán szerencsénk is volt, hogy nem lőttek gólokat, de végig hittünk önmagunkban, abban, hogy nyerhetünk. Megtettük, és ez egy nagyon szuper érzés. Hogy ez karrierem csúcsa? Igen!”

„Elképesztő volt, hatalmas ünneplést csapunk!” – értékelt minimál stílusban a svájciak egyik gólszerzője, Marco Streller.


BAJNOKOK LIGÁJA, EMLÉKEZTETŐ
C-CSOPORT, 6. FORDULÓ
BASEL (svájci)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–1 (1–0)
Bázel, St. Jakob-Park. V: Kuipers (holland)
BASEL: Sommer – Steinhöfer, Abraham, Dragovic, Pak Csu Ho – Shaqiri (Stocker, 92.), Cabral, G. Xhaka (Chipperfield, 83.), F. Frei – A. Frei (Kusunga, 88.), Streller. Vezetőedző: Heiko Vogel
MAN. UNITED: De Gea – Smalling, R. Ferdinand, Vidics (Evans, 44.), Evra – Nani, P. Jones, Pak Dzsi Szung (Macheda, 82.), Giggs, Young (Welbeck, 65.) – Rooney. Menedzser: Sir Alex Ferguson
Gólszerző: Streller (9.), A. Frei (84.), ill. P. Jones (89.)
A VÉGEREDMÉNY
1. Benfica 6 3 3 0 8–4 +4 12
2. Basel 6 3 2 1 11–10 +1 11
3. Manchester United 6 2 3 1 11–8 +3 9
4. Otelul Galati 6 0 0 6 3–11 –8 0
A Benfica és a Basel a nyolcaddöntőben, az MU az El-ben folytatja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik