Csodás Loki-este, egy gól az előny

2009.08.19. 20:44
Remek helyzetből várhatja a budapesti visszavágót a Debrecen labdarúgócsapata, ugyanis a BL-selejtező 4. körének első mérkőzésén 2–1-re győzött a Levszki Szófia otthonában. A DVSC-nek először Bodnár László szerzett vezetést a 12. percben bombagóllal, s bár a második félidőben a francia Cédric Bardon egyenlíteni tudott, Czvitkovics Péter góljára már nem érkezett válasz, így a Levszkinek legalább két gólt kellene lőnie a Puskás-stadionban ahhoz, hogy esélye legyen a továbbjutásra.

Kétszer mutathattak be ilyen gólörömöt a DVSC játékosai a Levszki stadionjában (Fotó: Reuters)
Kétszer mutathattak be ilyen gólörömöt a DVSC játékosai a Levszki stadionjában (Fotó: Reuters)

Nagy rohamokra lehetett számítani a hazaiak részéről, akik nem titkoltan azzal a céllal futottak ki a gyepre, hogy megnyugtató előnyt szerezzenek a budapesti visszavágóra. Ebből azonban nem lett semmi, az első tíz perc nagyobb helyzet nélkül telt el.

Ez még nem hatott sokkolóan a bolgár szurkolókra, amit viszont a 12. percben láttak, az vélhetően igen. Bodnár László vezette fel a labdát a jobb oldalon, majd mintegy 28 méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig óriási erővel vágódott a bal felső sarokba. 0–1.


Az első negyedóra végén Máté Pétert sérülés miatt le kellett cserélni – Komlósi Ádám állt be a helyére –, ezt leszámítva viszont minden a mi szánk íze szerint alakult. A Loki az előny tudatában sem állt vissza, és a bolgárok bizony örülhettek, hogy a szünetre csak egygólos hátránnyal vonultak.

A 25. percben például Leandro löketét tolta ki a jobb felsőből a hazai kapus, majd nem sokkal később Czvitkovics Péter fejelt a földre Leandro beadása után, onnan pedig a lécre pattant a labda.

A kimaradt lehetőségek ellenére összességében természetesen elégedettek lehettünk a félidei eredménnyel.

A szünet után sajnos hamar egyenlített a Levszki, Cédric Bardon maradt üresen 12 méterre a kaputól, és a francia játékos védhetetlenül lőtte a labdát a jobb felső sarokba. 1–1.

Félő volt, hogy esetleg lendületbe jönnek a hazaiak, de szerencsére a debreceniek nem vesztették el a fejüket. Olyannyira nem, hogy teljesen egyenrangú ellenfelei maradtak a Levszkinek a továbbiakban is. Nemcsak a védekezésre figyeltek oda a magyar bajnokcsapat játékosai, hanem erejükből arra is futotta, hogy vezessenek néhány veszélyes támadást.

Egy ilyen végén szerezte meg újra a vezetést a Debrecen. A csereként beálló Dombi Tibor húzogatott a jobb oldalon, majd az alapvonal közeléből laposan középre adott, ott Czvitkovics Péter érkezett remekül a rövid sarokra, és kapásból a kapu bal oldalába lőtte a labdát. 1–2.


 

A bolgárok néhány kósza beívelésen kívül ezután sem tudtak igazi veszélyt okozni, így Tallinn után Szófiából is győztesen jöhettek le a pályáról Herczeg András fiai.

LEVSZKI SZÓFIA–DEBRECEN 1–2

 

MESTERMÉRLEG
 

HERCZEG ANDRÁS: – Forró hangulatú mérkőzés volt, a Levszki az elején megpróbált nyomást gyakorolni ránk, de megoldottuk a feladatot. Sok helyzetet dolgoztunk ki, az első gólunk megfogta a bolgárokat, mi pedig ezt követően is támadásban maradtunk. Különösen azzal vagyok elégedett, hogy végigvittük a támadásainkat, és lövéssel fejeztük be azokat. Az első félidő egyértelműen a miénk volt.

A második játékrész elején volt egy kis zavar a játékunkban, és a Levszki erejét mutatja, hogy ezt egyből ki is használta. Szerencsére azonban visszataláltunk első félidei önmagunkhoz, és értékes győzelmet arattunk. A továbbjutás azonban még nem dőlt el.

RATKO DOSZTANICS: – A Loki igazolta a várakozásokat, a magyar bajnok kiváló csapat. Hátul nagyon sokat hibáztunk, túl sok helyzetet alakíthattak ki a debreceniek. A második gól eldöntötte a mérkőzést, de nem adjuk fel, Budapesten megpróbálunk fordítani.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek