Egy lépés előre - az Inter előnnyel megy Moszkvába

Vágólapra másolva!
2010.03.31. 22:48
Egygólos előnnyel megy az Internazionale Moszkvába, a CSZKA elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára. José Mourinho csapata Diego Milito 65. percben szerzett góljával győzött az orosz együttes ellen – teljesen nyílt visszavágó várható.

Az első percekben a CSZKA játékosai megmutatták, hogy itt bizony nem lesz kímélet: többet aprítottak, mint egy sztahanovista szibériai favágó élmunkás. A vidám rugdosódásba az Inter is beszállt (Materazzi kapott is egy sárgát), az első veszélyes lövést pedig szabadrúgásból Ignasevics mutatta be. Az Inter két távoli lövést tudott felmutatni, Wesley Sneijder és Dejan Sztankovics révén.

Milito (22) fontos góllal lőtte közelebb az Intert a BL-elődöntőhöz (Fotó: Reuters)
Milito (22) fontos góllal lőtte közelebb az Intert a BL-elődöntőhöz (Fotó: Reuters)

Az első nagyobb hazai lehetőségre a 20. percig kellett várni, amikor egy beívelés után Walter Samuel veszélyesen fejelte vissza a hosszúról a labdát, de azt a moszkvai védelem találta meg a milánói csatárok helyett. A 22. percben Pandev ágyúzott kevéssel fölé, „bosszúból” a CSZKA is megmozgatta a fekete-kékek védelmét, de Milos Kraszics gyenge lövése messze elkerülte a kaput.

Az Inter végig fölényben játszott az első félidőben, de nemhogy feltörni nem tudta az orosz védelmet, igazából ziccerig sem jutott a sok szabálytalansággal tarkított meccsen. A 44. percben Sneijder lőtt mellé, majd a hosszabbításban a holland beadását Eto'o „fejelte” fölé (inkább csak ráesett a fejére a labda, ezért az idézőjel…) – ennél több kellett az előny megszerzéséhez.

Fordulás után az első üdvözlő lövést a CSZKA adta le (Mamajev próbálkozását védte Júlio César), az Inter pedig továbbra sem volt túl meggyőző. Ennek ellenére a mezőnyfölény megmaradt, az 58. percben pedig Sztankovics kis híján meg is szerezte a vezetést. A 64. percben Pandev lövésénél kellett védenie Akinfejevnek, de az egyre nagyobb nyomás meghozta az eredményt – egy perc múlva már a remek képességű orosz kapuvédő sem tudott menteni.

Diego Milito kapott labdát Sneijdertől 18 méterre a kaputól, átvette azt, majd egy váratlan, „surranó" lövést küldött a jobb alsó sarokba (1–0). Akinfejevnek nem volt esélye.

DIEGO MILITO GYŐZTES GÓLJA
 

Az Inter három perccel később Materazzi fejesével jutott közel a másodikhoz, a CSZKA edzője, Leonyid Szluckij pedig váltásra határozta el magát, Honda helyére beküldte Dzagojevet.

JÓ AZ 1–0

A statisztika alapján jó az esély az Inter továbbjutására: az európai kupatörténetben 824 1–0-s meccs volt eddig egyenes kieséses párharcban, és az esetek 57.8 százalékában az első mérkőzésen győztes csapat tovább is ment.

A másik meccs 2–2-je egyértelműen a Barcelonának kedvez: 233 találkozó végződött ilyen eredménnyel az európai kupákban és 83.7 százalékban a vendégként ikszelő klub lépett tovább.

Ettől még nem változott meg a játék képe – az Inter szemlátomást elkapta a fonalat, és erőteljesen támadott a második gólért. Diego Militónak a 70. percben nagyon kevés hiányzott a duplázáshoz, a Pandev passzával kilépő csatár túljutott Akinfejeven is, de lövését fantasztikus bravúrral mentette a gólvonalról Ignasevics.

A második félidő nagy részében nem sok támadó szellemet mutató vendégek a 80. percben veszélyeztettek ismét, de egy kavarodás után Alekszej Berezuckij lövése a fekvő Materazzin erejét vesztette.

A hajrá kezdetére az Inter adott jelt egy Sneijder-ziccerrel, de a tizenhatos bal oldalán betörő holland irányító furcsa módon a rövidbe próbált lőni, amikor a hosszú üres volt. A 86. percben José Mourinho hitetlenkedve rázta a fejét, miután Akinfejev előbb Cambiasso, aztán Sztankovics lövését védte. Maradt az 1–0 – az Internek a nyolcaddöntőhöz hasonlóan most is egygólos előnyt kell megőriznie a visszavágón.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Internazionale–CSZKA Moszkva 1–0 (0–0)
Gólszerző: D. Milito (65.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik