Egy-egy pont a Zenitnek és az Austriának - ennyit érdemeltek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 20:00
null
Fajzulin és a Zenit hazai pályán sem tudott nyerni – pedig az Austria ellen illett volna (Fotó: Reuters)
Nem bírt egymással a Zenit és az Austria Wien a Bajnokok Ligája G-csoportjának második fordulójában Szentpéterváron, így megosztoztak a pontokon. A Zenit az első félidő végén Axel Witsel szigorú kiállítása miatt emberhátrányba került, de így is veszélyesebb volt, mint az első BL-pontjának megszerzését is nagy fegyvertényként kezelő vendégek.

Az Atlético Madrid otthonában elszenvedett 3–1-es vereség után mindenképpen javítani akart a Zenit, és Hulk korai kapufájával (Lindner kapus tolta a kapufára a labdát) jelezte, komolyak a szándékai. Ám a Portót megszorongató, ezúttal tíz osztrákkal a kezdőjében felálló bécsi csapat bátran játszott, nem illetődött meg, és két perccel később már Lodiginnek kellett hárítania Royer bombaerős löketét.

A kóstolgatást követően kiegyenlített játék folyt, a bécsiek nem játszottak alárendelt szerepet, de az orosz csapat bármikor képes volt ritmusváltásra, és gyorsan alakított ki helyzeteket. Ám vagy az utolsó passz volt rossz, vagy a lövés. Az Austria pontrúgásokból és távoli lövésekkel veszélyeztetett, a szünet előtt pedig ajándékot kapott Deniz Aytekin játékvezetőtől: Axel Witsel becsúszva eltolta a labdát Florian Mader elől, de a német bíró túl veszélyesnek találta a nyújtott lábbal való becsúszást, és piros lapot adott a belgának.

A fordulás után nem változott meg a játék képe, talán éppen az Austria emberelőnye kellett ahhoz, hogy ellensúlyozza az orosz csapat erőnléti fölényét. Ugyanakkor a tíz emberrel való játék óvatossá tette a házigazdákat, akik így is fölényben voltak, de nem rohantak előre, kordában tartották a vendégeket.

Az Austria megérezte a pontszerzés lehetőségét, így inkább betömörült a kapuja elé, és gyors, egyérintős játékra kényszerítette a Zenitet. A labda többször is bejutott a lila-fehérek büntetőterületére, de a jó befejezés egyszer sem jött össze. Emberhátrány ide vagy oda, a gól nélküli döntetlen kudarc a Zenit számára.

Az Austria viszont büszke lehet az egy pontjára, főleg, hogy a cserékkel együtt pályára lépő 14 játékosából 13 osztrák volt.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT
ZENIT (orosz)–AUSTRIA WIEN (osztrák) 0–0
Szentpétervár, Petrovszkij Stadion, 18 785 néző. Vezette: Aytekin (német)
Kiállítva: Witsel (44. – Zenit)

A másik meccsen: FC PORTO (portugál)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 1–2

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 2 2 0 0 5–2 +3 6
2. FC Porto 2 1 0 1 2–2 0 3
3. Austria Wien 2 0 1 1 0–1 –1 1
4. Zenit Szentpétervár 2 0 1 1 1–3 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik