DVSC: négyen megsérültek; nem nyilatkoztak a játékosok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.06. 10:24
A DVSC-Teva a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy a BATE Boriszov elleni tegnapi, BL-búcsút jelentő 3–1-es idegenbeli vereség során négy Loki-játékos is sérülést szenvedett. A Debrecen labdarúgói a vesztes meccsről egyelőre nem nyilatkoztak a dvsc.hu-nak sem.

„A BATE elleni BL-selejtező áldozatokkal járt. Nem elég, hogy Selim Bouadla kiállítása miatt Kondás Elemér vezetőedző nem tudott úgy cserélni, ahogy eltervezte, de sérülések is nehezítették a dolgát – írja a debreceni klub hivatalos honlapja, a dvsc.hu. – A tegnapi hősies küzdelemben négy játékosunk sérült meg, hármat tudott lecserélni szakvezetőnk. Mészáros Norbert ágyékhúzódást szenvedett, Nenad Novakovicsnak a lábfejére tapostak rá, Zsidai Lászlót megrúgták, mint ahogy Szakály Pétert is, aki segítség nélkül nem tudott járni, két emberre támaszkodva közlekedett. Lehet, hogy a csapatkapitány lábközépcsont törést szenvedett.”

A klub honlapja hozzáteszi, hogy a megsérült játékosokra ma vizsgálatok várnak, ezek után tudnak szolgálni pontosabb információkkal. A dvsc.hu a csapat hazaérkezéséről is részletesen beszámol.

„Tegnap hajnalban, fél kettőkor landolt a Loki gépe Debrecenben. A mérkőzés eredménye – és pláne, ahogy alakult a meccs – miatt rendkívül elkeseredett volt mindenki. A játékosok, edzők, vezetők magukba roskadva tértek haza. Volt, akin a düh, másokon az elkeseredettség látszott. Selim Bouadlát szintén rendkívül megviselték a történtek, hiszen tisztában van vele, kiállítása jelentősen befolyásolta a meccs végkimenetelét. A DVSC kézben tartotta a meccset, ám tíz ember kevésnek bizonyult, hogy kiharcolja a továbbjutást, pedig nagyon hősiesen küzdött. A BATE amellett, hogy emberfölényben volt, hazai pályán is futballozhatott a közönség folyamatos biztatása mellett, ami további plusz erőket jelentett számára. Közvetlenül a mérkőzés után nem lehetett megszólaltatni egyetlen Loki-játékost sem. Kérték, várjunk egy napot, mert jelenleg indulat nélkül nem tudnak nyilatkozni. Nem sikerült a BL-rájátszásba jutni, de még nem veszett el minden remény. Talán megadja nekünk az ég, hogy az Európa-liga csoportkörében folytassuk. Vissza kell, hogy adjon valamit abból, amit elvett. Mert megérdemelnénk, és mert megküzdöttünk érte!” – írja beszámolójában a dvsc.hu.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

BATE (fehérorosz)–DVSC 3–1 (1–1), Összesítésben: 3–2, továbbjutott a BATE
Boriszov, Boriszov Aréna, 12 788 néző. Vezette: Johannesson (svéd)
BATE: Csernyik – Gajducsik (Szinyevics, 42.), Hagus (Pavlov, 69.), Filipenko, Mladenovics, Poljakov – Lihtarovics (Olehnovics, 55.), A. Volodko, Krivec, Gordejcsuk – Rogyionov. Vezetőedző: Alekszandr Jermakovics
DVSC: Novakovics – Jovanovic, Máté P., Mészáros N. (Brkovics, 84.), Korhut – Bouadla, Varga J., Zsidai (Ludánszki B., 65.), Szakály P. (Bódi, 71.) – Seydi, Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: A. Volodko (39.), Rogyionov (66.), Krivec (94.), ill. Sidibe (20. – 11-esből)
Kiállítva: Bouadla (38.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik