Duckadam utóda, Bulgária román hőse még sosem viselt kapuskesztyűt

Vágólapra másolva!
2014.08.28. 14:24
null
Cosmin Moti románként lett nemzeti hős Bulgáriában – egy román csapat ellen (Fotó: uefa.com)
Ha van dráma, akkor tizenegyespárbajban, kiállított kapus nélkül továbbjutni az. Ha van kiemelkedő teljesítmény, védőként tizenegyeseket védeni a honfitársaid ellen az. Ha van a Bajnokok Ligája selejtezőjében igazán kiemelkedő sztori, a román Cosmin Moti-é az.

 

Hihetetlen végjátékkal zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffköre, és alakult ki a sorozat harminckettes főtáblájának végleges mezőnye. A visszavágót egygólos hátrányból kezdő bolgár Ludogorec a 90. percben szerzett góllal mentette döntetlenre a Steaua elleni párharcot, majd harcolta ki a tizenegyespárbajt. Ott pedig kiállított kapusa nélkül, a román középhátvéddel, Cosmin Moti-cal a kapuban kellett helytállnia. Mi az, hogy helytállt, a hőssé váló Moti vezetésével története során először jutott főtáblára. A korábban hét évig a Dinamo Bucuresti-et erősítő román védő honfitársai ellen értékesítette a tizenegyesét, majd kettőt(!) megfogott, ezzel a bolgár csapat lett a 32. a BL-főtáblán.

Az ötszörös válogatott, resicabányai születésű 29 éves játékos az Universitatea Craiovánál lett élvonalbeli labdarúgó, majd 2005-ben került Bukarestbe, és egy szezont leszámítva 2012-ig szerepelt a Dinamónál. A fővárosiakkal 2007-ben bajnoki címet nyert, meghatározó embere lett a csapatnak, és 2008-ban a válogatottba is bekerült.

LELÁTÓRÉSZT
NEVEZNEK EL A HŐSRŐL

Érdekes információt közölt a bolgár sajtó a tegnapi Ludogorec–Steaua BL-selejtező hőséről Cosmin Moti-ról.


„Új stadiont építünk Razgradban, és az egyik lelátórész Moti nevét viseli a jövőben. Ő nemcsak a Ludogorec hőse, hanem Bulgáriáé is!” – lelkendezett a Bajnokok Ligája főtáblájára jutó klub tulajdonosa, Kiril Domuszcsev.

Érdeklődött iránta az Everton, a Lazióval pedig tárgyalóasztalhoz is ültek a Dinamo vezetői, ám végül váratlanul a Sienában kötött ki kölcsönben. Ám az olaszországi kaland nem sikerült jól számára, fél év alatt mindössze négyszer lépett pályára a Serie A-ban, így a Dinamóhoz visszatérte után 2012-ig kellett rá várni, hogy újra belevágjon a külföldi kalandba. Akkor a formálódó bolgár nagycsapatot, a razgradi Ludogorecet választotta, amellyel két év alatt két bajnoki címet nyert, a legutóbbi szezon végén pedig még a kupaaranyat is zsebre tehette. Pályafutása legemlékezetesebb mérkőzése azonban minden bizonnyal a szerda esti, egy olyan este, amelyről évekig, évtizedekig beszélni fognak Bulgáriában.

„Ez hihetetlen, egy álom! Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám az érzéseimet – mondta az UEFA honlapjának a lefújás után az est hőse, Moti. – Őrület volt, az egyik pillanatban olyan közel volt a cél, aztán olyan messze, végül mégis nyertünk. Ez életem legnagyobb mérkőzése, és sohasem fogom feledni!”

Pedig Moti elmondása szerint Vladiszlav Sztojanov kiállításáig sohasem viselt kapuskesztyűt, a hálóőr 119. percbeli leküldése után azonban valakit találni kellett a gólvonal elé, méghozzá a pályán maradt tíz emberből, ugyanis Georgi Dermendzsiev vezetőedző a 85. percre kihasználta az összes cseréjét.

„Életemben először játszottam kapust. Edzéseken olykor úgy tettem, mintha az volnék, de ez volt az első, hogy egyáltalán kesztyűt viseltem. Az ösztöneimre bíztam magam, nem volt más lehetőségem ebben a helyzetben. Utolsó másodperces döntéseket hoztam arról, hová vetődjek. Istennek hála, kétszer védtem, és most itt vagyunk! Ez van, ez a Bajnokok Ligája! Hihetetlen” – mondta Moti, aki természetesen megemlítette, hogy Helmuth Duckadam számára is egy legenda, és az 1986-os BEK-finálé sztoriján nőtt fel. (Duckadam akkor sorozatban négy Barcelona-játékos tizenegyesét is hárította.)

Így véd egy védő: Moti hárításai az UEFA grafikáján
Így véd egy védő: Moti hárításai az UEFA grafikáján

A tréner szavaiból ugyanakkor arra lehet következtetni: nem alaptalanul bízott a 183 centiméteres középhátvédben. Ha Moti csak hülyéskedett is az edzéseken, nem lehetett kérdés, hogy a szorult helyzetben kihez fordul az edző.

„Az edzéseken, amikor gyakoroljuk a tizenegyeseket, szórakozásból többször odaállt a gólvonalra. Megkérdeztem, felvenné-e a kesztyűt, és ő rábólintott. Annyit mondtam neki, ne ugráljon el idő előtt, várjon ki. Jó megérzései és reakciói vannak, ennek ellenére is hihetetlen, ami történt, hiszen kesztyűben sosem tréningezett” – mondta a delíriumi hangulatban Dermendzsiev.

A meccs után még Sztojanov is arról beszélt, örül csapatbeli új riválisának. „Úgy tűnik, túl sok a kapus a keretben – mondta mosolyogva a kapuvédő. – Nem féltem, amikor láttam, hogy felveszi a kesztyűt. Semmi garancia sincs rá, hogy én jobban teljesítettem volna. Lehetetlen szavakkal elmondani ezt a meccset. El kellett követnem a szabálytalanságot, mert a Steaua játékosa túl gyors volt. De elértük az álmunkat, ez a verítékes, kemény munka eredménye.”

BAJNOKOK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS
VISSZAVÁGÓK

Ludogorec (bolgár)–Steaua Bucuresti (román) 1–0 (Wanderson 90.)
Továbbjutott: a Ludogorec
1–1-es összesítéssel, tizenegyesekkel 6–5-tel

Arsenal (angol)–Besiktas (török) 1–0 (A. Sánchez 45+1.)
Kiállítva: Debuchy (75.)
Továbbjutott: az Arsenal 1–0-s összesítéssel

Athletic Bilbao (spanyol)–Napoli (olasz) 3–1 (Aduriz 61., 69., Ibai Gómez 74., ill. Hamsík 47.)
Továbbjutott: az Athletic Bilbao 4–2-es összesítéssel

Malmö (svéd)–Salzburg (osztrák) 3–0 (Rosenberg 11., 84. – az elsőt 11-esből, M. Eriksson 19.)
Továbbjutott: a Malmö 4–2-es összesítéssel

Bayer Leverkusen (német)–Köbenhavn (dán) 4–0 (Szon Hung Min 2., Calhanoglu 7., Kiessling 31., 66. – az elsőt 11-esből)
Továbbjutott: a Bayer Leverkusen 7–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik