Drámai mérkőzésen ikszelt az MU a Basellal

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 22:43
null
Alexander Frei kétszer is betalált a Unitednek (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának második fordulójában a Manchester United hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Basellal. A „vörös ördögök" már két góllal is vezettek az első félidőben, ám a vendégek a fordulás után fordítani tudtak, végül Ashley Young a 90. percben pontot mentett a hazaiaknak. A kvartett másik mérkőzésén a Benfica 1–0-ra nyert az Otelul Galati otthonában.
DÉL-AMERIKAI ÖSSZJÁTÉK=BENFICA-SIKER

A C-csoport másik mérkőzésén a Benfica 1–0-ra legyőzte idegenben az Otelul Galati-ot. A portugálok győztes gólja dél-amerikai koprodukció révén született: az argentin Nicolás Gaitán átadásából a brazil Bruno César volt eredményes a 40. percben.

A Benfica az egész mérkőzésen fölényben játszott, kapusának gyakorlatilag egy távoli lövést kellett csak hárítania.

A hatodik percben szép helyzetet dolgozott ki a Basel, amely cseppet sem játszott megilletődve az Old Traffordon: egy hosszan előreívelt labdát Marco Streller megszelídített, majd két védő között kiugratta Fabian Freit, aki mintegy 15 méterről kissé elkapkodva a lövést fölédurrantott.

A következő lehetőség a Manchester United előtt adódott: Ashley Young centerezett egy remek csel után a bal oldalról, a hosszún érkező Antonio Valencia fejese pedig elment a túlsó kapufa mellett.

A 16. percben egy ártalmatlannak tűnő labdázgatásból alakult ki helyzet, Valencia tekert középre, az érkező Young karaterúgásra emlékeztető mozdulattal kapura lőtt, egyenesen Yann Sommer kezébe. A következő kapura lövés már gól lett: egy középre adást követően Ryan Giggs lekészített a labdát Danny Welbecknek, aki hét méterről a bal oldali kapufát eltalálva a hálóba lőtt. 1–0

Az alkalmazást bemutató galéria 
megtekintéséhez    kattintson a képre!
Az alkalmazást bemutató galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Még fel sem ocsúdott a Basel, egy perccel később újabb gólt kapott a svájci együttes: ismét Giggs jeleskedett az előkészítő szerepében, Welbeck ezúttal nyolc méterről helyezett a jobb alsóba. 2–0

Legutóbb 2010 októberében Gareth Bale-nek sikerült két percen belül kétszer a hálóba találnia a Bajnokok Ligájában.

Ryan Giggs a Manchester United legutóbb tizenkét, Bajnokok Ligájában szerzett góljából hétben vállalt szerepet: öt gólpassza mellett kétszer ő maga talált a hálóba. A BL 2011–2012-es kiírásának legfiatalabb gólszerzője Danny Welbeck, míg a legidősebb Giggs.

A 25. percben védekeznie kellett a Manchester Unitednek, a Basel ugyanis tetszetős támadást vezetett, végül azonban Alexander Frei 13 méterről mellé lőtt. Egy perccel később a svájci válogatott csatár ugratta ki Jacques Zouát, a kameruni csatár kiszorított helyzetből az oldalhálóba bombázott.

Tizenegy perccel később ismét szépen kidolgozott támadással jelentkezett a Basel: Zouához került a labda a tizenhatos bal oldalánál, középre adását Alexander Frei fölé fejelte.

A fordulás után ismét Streller puskázott el nagy helyzetet, amikor remek labdát kapott a tizenhatoson belül, majd átvétel és egy igazítás után mintegy hat méterről nem tudott a hálóba találni, David de Gea lábbal hárított.

Az 58. percben viszont nem volt ellenszere De Geának, szépített a Basel. Bal oldali szögletet követően De Gea hárította Streller fejesét, s a kipattanó Fabian Frei elé pattant, aki 12 méterről a kapu jobb oldalába helyezett a kapufa segítségével. 2–1

Két perccel később jött a hideg zuhany az MU-nak, egyenlített a Basel: Fabian Frei jobb oldali beadását a középen érkező Alexander Frei hét méterről De Gea kapujába fejelte, a spanyol kapus csak belekapni tudott, hárítani már nem. 2–2

Legutóbb 1998 szeptemberében fordult elő olyan, hogy a Manchester United 2–0-ra vezetett a félidőben az Old Traffordon, és nem tudott nyerni, akkor 3–3-ra végzett a Barcelona ellen.

A 76. percben hirtelen elcsendesült az Old Trafford, megszerezte a vezetést a Basel: Valencia szabálytalankodott a tizenhatoson belül Strellerrel szemben, a játékvezető büntetőt ítélt. Alexander Frei volt a végrehajtó, és magabiztosan helyezett a bal sarokba a jobbra vetődő De Gea mellett. 2–3

Sir Alex Ferguson legénysége beszorította a Baselt az utolsó percekben, és ennek meg is lett az eredménye: a 90. percben a csereként beálló Nani beadását Ashley Young öt méterről a hálóba fejelte. 3–3

MANCHESTER UNITED–BASEL 3–3

OTELUL GALATI–BENFICA 0–1

A Manchester United 17 hónapja nem kapott ki hazai pályán semmilyen sorozatban, legutóbb a Chelsea tudott nyerni az Old Traffordon 2010 áprilisában. A „vörös ördögök" két forduló után két döntetlennel állnak a csoportban.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
MANCHESTER UNITED (angol)–FC BASEL (svájci) 3–3
Manchester, Old Trafford. V: Tagliavento (olasz)
G: Welbeck (16., 17.), A. Young (90.), ill. F. Frei (58.), A. Frei (60., 76. – a másodikat 11-esből)
OTELUL GALATI (román)–BENFICA (portugál) 0–1
Bukarest, Nemzeti Stadion. V: Borbalán (spanyol)
G: B. César (40.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Basel 2 1 1
5–4 +1 4
2. Benfica 2 1 1
2–1 +1 4
3. Manchester United 2
2
4–4 0 2
4. Otelul Galati 2

2 1–3 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik