Casillas: Egyenlő létszámban egyenlő ellenfelek voltunk

Vágólapra másolva!
2011.05.04. 07:58
null
Casillas a meccsen nagy védéseivel, a találkozó után nyilatkozatával vétette észre magát (Fotó: Action Images)
Címkék
A Barcelona hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Real Madriddal a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, ezzel a katalánok 3–1-es összesítéssel jutottak a május 28-i fináléba, ahol valószínűleg a Manchester United (szélsőséges esetben a Schalke...) lesz az ellenfelük. A találkozó után a Barca gólszerzője, Pedro már a „vörös ördögökre” készült, míg a Real kapusa, Iker Casillas arról beszélt, hogy egyenlő létszámnál egyenlő partnerei voltak a katalánoknak.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen rettentően nehéz döntőbe jutni. Nekünk sikerült, mégpedig nagyon erős ellenfél ellen, kitűnő mérkőzésen” – nyilatkozta a lefújást követően a Barcelonának vezetést szerző Pedro.

STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK
Cristiano Ronaldo nem lőtt kapura a mérkőzésen. Ez volt az első olyan BL-találkozó, amelyen játszott és nem próbálkozott a portugál, amióta a Real Madridhoz igazolt.
A Real Madrid 29-szer szabálytalankodott a mérkőzésen, ezekből 11-szer Lionel Messi volt az áldozat.
Tizenhetedszerre jutott európai kupafináléba a Barcelona, megdöntve ezzel pont a Real Madrid által tartott 16-os rekordot.
2007 óta – akkor Júlio Baptista volt eredményes – Marcelo az első Real Madrid futballista, aki gólt szerzett a Camp Nouban.
Ebben a szezonban csak spanyol játékos szerzett gólt a Barcában hazai pályán a Real Madrid ellen. Szám szerint hatot.

„A Real Madridnak szenzációs játékosai vannak, és tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. A gólnál földöntúli örömet éreztem. Iniesta csodálatos passzt adott, de az érdem az egész csapaté, mert igen nehéz meccs volt. A döntőben is győzelmet remélek, bár a Manchester United jó csapat. De most csak az a lényeg, hogy mi már ott vagyunk” – tette hozzá a támadó lefutottnak tekintve a másik párharcot (az MU 2–0-ra nyert az első meccsen a Schalke otthonában).

„Különleges ez a perc. Rettentően erős ellenfelet ütöttünk ki, jogos tehát az ünneplés. Miénk az egyik legjobb csapat, ezért az ünneplésnek is méltónak kell ehhez lennie – nyilatkozta a Real Madrid kiverése után a Barcelona középpályása, Andrés Iniesta. – Jönnek majd a válogatott meccsek, most már félre kell tenni a rivalizálást, mindenkinek a háttérbe kell szorítania a saját érdekeit. Nem szabad, hogy az eddigiek befolyásolják a válogatottbeli teljesítményt."

„Ma igen fontos lépést tettünk meg a Bl-győzelemért, de a döntőt még le kell játszani. Remélem, hogy kijön a lépés, és idén is megnyerjük a kupát" – tette hozzá iniesta.

GUARDIOLA: MÁS LESZ, HA ISMÉT
AZ MU JÖN A FINÁLÉBAN
„A futball hazamegy, és megtiszteltetés lesz újra a Wembleyben játszani. 'Kilencvenkettőben még a régi stadionban nyertük meg az első Bajnokok Ligája-trófeánkat, és mindig is büszkék leszünk emiatt a klubra és a játékosokra” – mondta a találkozó után Pep Guardiola, a Barca vezetőedzője, aki akkor tagja volt a csapatnak (az 1991–1992-es kiírásban egyébként még BEK, azaz Bajnokcsapatok Európa-kupája volt a sorozat neve, a Barcelona a döntőben a Sampdoriát győzte le 1–0-ra).

„Feltételezem, hogy a Manchester United lesz az ellenfelünk a döntőben, akárcsak két éve, és úgy gondolom, hogy Alex Ferguson ezúttal is ott lesz, ami szintén megtiszteltetés egy fiatal edzőnek. De megvárjuk, hogy ki lesz az ellenfelünk, és az alapján alaposan felkészülünk. Ha az MU jut a fináléba, biztos, hogy teljesen más mérkőzés lesz, mint kétezer-kilencben – teljesen más csapatuk van, teljesen más támadókkal.”

„Megőriztük a tartásunkat, emelt fővel, a Real Madridhoz méltó teljesítménnyel búcsúztunk” – nyilatkozta spanyol újságíróknak a barcelonai 1–1-es döntetlen után a vendégek kapusa, Iker Casillas.

„Visszaemlékezve az első meccsre, láthatjuk, hogy egyenlő létszámban egyenlő ellenfelei vagyunk a Barcelonának, hiszen amikor tizenegyen voltunk, akkor még nulla nullára állt a meccs, most pedig idegenben egy egyet játszottunk– ha csak ezt nézzük, akkor akár döntőt is érhetett volna a teljesítményünk" – idézi a kapust a Marca.

A kapust Higuaín meg nem adott góljáról is megkérdezték. „Csak a szokásos... De most nem szabad panaszkodnunk emiatt, mert később még a szemünkre vetnék" – mondta Casillas.

„Mourinho egy kicsit persze rosszkedvű, de gratulál a csapatnak – nyilatkozta a Barcelona elleni 1–1-es BL-elődöntőt követően a Real Madrid másodedzője, Aitor Karanka. – Mourinhóval előre megbeszéltük a taktikát, a várható lehetőségeket, tudtuk, hogy mit kell tenni. Megmutattuk, hogy igazi csapatként nehéz helyzetben is képesek vagyunk helytállni. Mostantól a még hátralévő bajnokikra kell összpontosítanunk."

„Ha Pepe játszhatott volna, akkor ez egy egészen másik meccs lehetett volna" – fűzte hozzá Karanka, aki szerint az első meccsen kiállított Pepe hiánya is érződött a csapaton. .

A vendégek közül a legélesebben Cristiano Ronaldo nyilatkozott. „Ez volt számunkra a lehetetlen küldetés 4. – mondta a portugál szélső. – Tudtuk mire kell számítanunk, és ez be is következett. Csak a szokásos dolgok történtek megint..."

„Nagy csapat a Barcelona, de valami vagy valakik állnak mögötte. Érdemes elgondolkodni a történteken. Madridban tíz emberrel kellet játszanunk, most meg nem adták meg a gólunkat" – nyilatkozta Crisitano Ronaldo, aki voltaképpen edzője, José Mourinho első meccs utáni nyilatkozatát visszhangozta.

Az említett, meg nem adott gólnál egyébként épp Cristiano Ronaldo esett el, és a bíró úgy ítélte meg, hogy esés közben elsodorta Javier Mascheranót, így Gonazlo Higuaín hiába talált a kapuba, Frank De Bleeckere érvénytelenítette a találatot.

HIGUAÍN MEG NEM ADOTT GÓLJA

kerdes=Ön szerint szabályos volt-e a találat?|opcio1=Igen.|opcio2=Nem.|fake_gomb_latszik=nem|
neon_cikkertekelo_szavazas
neon_cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

„Mascheranót nem ilyennek ismertem meg a Liverpoolban. Úgy látszik, itt Barcelonában ő is eltanulta a különböző trükköket" – fogalmazott Ronaldo az argentin középpályással kapcsolatban, aki szerinte egyértelműen rájátszott az említett szituációra.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA (spanyol)–REAL MADRID (spanyol) 1–1 (0–0)
Barcelona, Camp Nou, 20.45. Vezette: De Bleeckere (belga)
BARCELONA: Valdés – Daniel Alves, Mascherano, Piqué, Puyol (Abidal, 91.) – Xavi, Busquets, Iniesta – Pedro (Affelay, 93.), Messi, D. Villa (Keita, 74.). Vezetőedző: Pep Guardiola.
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa, Albiol, R. Carvalho, Marcelo – L. Diarra, Xabi Alonso – Di María, Kaká (Özil, 60.), C. Ronaldo – Higuaín (Adebayor, 55.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Pedro (54.), ill. Marcelo (64.)
Sárga lap: Pedro (82.), ill. Carvalho (13.), L. Diarra (58.), Alonso (69.), Marcelo (75.), Adebayor (85.)
Összesítésben: Barcelona–Real Madrid 3–1
STATISZTIKÁK AZ ÖT SZEZONBELI EL CLÁSICO ALAPJÁN
Barcelona Real Madrid
9 Gólok 3
64 Lövések 44
27 Kaput eltaláló lövések 16
19 Szögletek 20
86 Labdaérintések az ellenfél tizenhatosán belül 49
3817 Passzkísérletek 1332
3434 Sikeres passzok 940
181 Cselkísérletek 112
95 Sikeres cselek 49
16 Sárga lapok 21
1 Piros lapok 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik