Bordeaux: tökéletes taktikai győzelem

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 22:51
null
A Bordeaux jobb fejjátékával nyerte meg a pireuszi nyolcaddöntőt (fotó: Action Images)
Címkék
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Girondins Bordeaux 1–0-ra nyert idegenben az Olympiakosz otthonában. A francia csapat Michaël Ciani – az első félidő hosszabbításában fejelt – góljával szerzett előnyt a visszavágóra.

Talán maga Howard Webb sem gondolta, hogy ez lesz a mérkőzés fordulópontja. Az angol játékvezető asszisztense révén két perc hosszabbítást jelzett, majd másfél perccel később a Benoit Trémoulinas elleni szabálytalanság miatt szabadrúgást ítélt a Bordeaux-nak.

Így még épp belefért az első félidő játékidejébe, hogy a Bordeaux kihasználja első nagy helyzetét, és ezzel kényszerhelyzetbe hozza az Olympiakoszt. Yoann Gourcuff beadására ugyanis Michaël Ciani érkezett a legjobb ütemben, és öt méterről a kapuba fejelt. 0–1

A GYŐZTES GÓL VIDEÓN
 

Amúgy jeles találat volt a fenti: a Bordeaux 50. BEK/BL-ben szerzett találata, egyben az Olympiakosz 200. BEK/BL-mérkőzésén kapott 300. találata. Igaz, ez utóbbi jubileum előtt aligha vágták a centit a pireusziak…

Az első félidőben mindkét csapat óvatosan játszott, de mintha a hazaiak tett volna többet a gólért. Már a negyedik percben megszerezhették volna a piros-fehérek a vezetést, ám Olof Mellberg fejese után néhány centivel a jobb oldali kapufa mellé ment a labda.

A folytatásban is a görög csapat volt kezdeményezőbb, Konsztantinosz Mitroglu többször is alaposan megforgatta a francia védőket, ám az Olympiakosz meddő mezőnyfölénye gyakorlatilag ki is merült néhány jó cselben.

Ezzel szemben a Bordeaux – bár alapvetően mindent a biztonságnak rendelt alá – nagyon fegyelmezetten ragaszkodott a gyors ellentámadásokon és a veszélyes pontrúgásokon alapuló taktikájához, s utóbbiból nemcsak gólt szerzett, de a második félidő elején is többször veszélyeztetett.

A Bordeaux tökéletesen szűrt a középpályán, nagyon éretten játszott a francia bajnokcsapat, így a hajráig csak egy egyenlítési lehetősége volt a hazai együttesnek, Enzo Maresca előrevetődéses fejese azonban a kapu fölé szállt.

A hajrában is eltékozolta lehetőségeit Bozsidar Bandovics együttese, pedig egy-egy védelmi kihagyás révén kétszer is volt lehetőség az egalizálásra, előbb azonban Lua Lua lőtt a jobb oldali kapufa mellé 11 méterről tiszta helyzetben, majd Vaszilisz Toroszidisz tévesztett célt. Sőt az utolsó percben Howard Webb még egy szabályosnak tűnő találatot is érvénytelenített.

A Bordeaux némileg szerencsés, ám annál fontosabb győzelmet aratott Pireuszban, s hazai pályán jó eséllyel kezdheti majd a párharc visszavágóját.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Olympiakosz (görög)–Girondins Bordeaux (francia) 0–1 (Ciani 45+2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik