Mentek, mint az állatok, Luiz egy szörnyeteg - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.08. 23:30
null
Óriásit küzdött a Chelsea, és a hajrában ennek meg is lett az eredménye (Fotó: Reuters)
A Chelsea hazai pályán 2–0-ra nyert a PSG ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutott. A mindent eldöntő gólt a csereként beálló Demba Ba szerezte a 87. percben. Nézzük, hogyan látták a találkozót annak főszereplői!

„Egy nullás vezetésünknél tudtuk, hogy van esélyünk a továbbjutásra. Nagy dolog viszont gólt nem kapni, ez nem volt könnyű menet. Felkészültünk a különféle lehetőségekre, és miután beállt Demba Ba, tudtuk, hogy csak ki kell őt szolgálnunk. Gólt is lőtt, megérdemelte már ezt a sikert. Sokat jelent nekünk ez a sorozat, tapasztalatunk segít önbizalmunk és harci szellemünk megőrzésében, az ilyen mérkőzések éltetnek bennünket. Sokan leírtak minket, de megmutattuk, micsoda harcosok vagyunk, és micsoda teljesítményre vagyunk képesek” – így a hazaiak veterán védője, John Terry.

„Minden olyan gyorsan történt, a földre kerültem, és a hálóban is volt a labda – így a mérkőzés egyik hőse, a Chelsea támadója, Demba Ba. – Mindannyian örülhetünk ennek, jómagam tettem, amit tennem kell, ha helyzetbe kerülök. Ebben az idényben korántsem volt annyi ziccerem, mint amennyit szeretnék, de nagyon örülök, hogy ezt a ma estit gólra váltottam.”

„Az edzéseken különböző taktikai formációkat gyakoroltunk, szóval játékosaim tudták, hogy mikor mi a dolguk – így a Chelsea portugál menedzsere, José Mourinho. – Demba Ba fontos gólt szerzett. Az a csapat, amely inkább csak védekezett, kikapott, mi pedig teljesen megérdemeltük az elődöntőbe jutást. A második gól után nem ünnepelni mentem ki a szögletzászlóhoz, néhány változtatást kellett közölnöm játékosaimmal. Volt még hátra három perc, na és a ráadás, és ahogyan korábban játszottunk, az túl sok kockázatot rejtett magában. Egyébként Demba Bát a védők közé toltam előre, Fernando Torrest Maxwellhez állítottam, más és más feladatai voltak tehát a két játékosnak. Nem ugyanazt akarta tenni a pályán a PSG, amit mi. A második félidőben sokszor csak birtokoltuk a labdát, de nem érdemlünk emiatt szidást. A tegnapi edzésen háromfajta taktikai variációt dolgoztunk ki, most mindhármat használtuk. Mindenki tudja, mi a dolga a pályán. Nagyon is megérdemeltük a sikert, szívüket-lelküket beleadták játékosaim ebbe a mérkőzésbe."

„Mindig bíznunk kell önmagunkban, ez az emberi természet része. De hát tudják, milyen a futball! Senki sem várta tőlünk, hogy eredményesek leszünk Párizsban, és miért ne találhattunk volna be most is? Persze szerencsénk is volt. Védőim fantasztikusan játszottak, középpályásaim mentek, mint az állatok, David Luiz egyenesen egy szörnyeteg, csatáraink pedig valóságos hősök" – folytatta később az örömittas szakember.

Ez a David Luiz-mentés tökéletesen jellemezte a Chelsea hozzáállását (Fotó: Reuters)
Ez a David Luiz-mentés tökéletesen jellemezte a Chelsea hozzáállását (Fotó: Reuters)

„Fantasztikus mérkőzést volt – így a Chelsea német középpályása, André Schürrle. – Hihetetlen érzés! Egyáltalán nem éreztem a győzelmi kényszert, türelmesen kellett játszanunk a mindent eldöntő gólért. Kétszer is eltaláltuk a lécet, de ekkor sem adtuk fel, nem is szabad ilyet tenni. Mourinho tudja, mikor mit kell csinálnunk, és azt mondta, csakis türelmesen szabad futballoznunk.”

„Úgy érzem, jól ment a csapatnak – így a PSG középpályájának motorja, Blaise Matuidi. – Sajnos a nagy mérkőzések kis dolgokon dőlnek el. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de nem lőttük be ezeket, és megfizettük az árát.”

„Óriási csalódás ez az eredmény. El kell ismernünk, hogy a Chelsea nagyon jó volt. Ironikus, de most jobbak voltunk a meccs elején, mint az első találkozón. Az első 25 percben rendben volt minden, aztán egy bedobás után gólt kaptunk, és bajba kerültünk, a Chelsea pedig lábra kapott. A második félidőben benyomtak minket, mi pedig nem tudtuk kihasználni az előttünk adódó lehetőségeket. Reménykedtem, hogy egy kontránkat be tudjuk fejezni, de nem sikerült, a Chelsea pedig ment előre, hitt a sikerben, és ennek végül meglett az eredménye” – kezdte értékelését a PSG trénere, Laurent Blanc.

„Nem volt nagy különbség a két csapat között, megvolt az esélyünk a továbbjutásra. Azt hiszem, az döntött, hogy a Chelsea rutinosabb az ilyen kiélezett mérkőzéseket tekintve. Nagyon közel voltunk a továbbjutáshoz, ezért mindannyian nagyon csalódottak vagyunk”


Highlights & All Goals ~ Chelsea vs PSG 2-0 08... by bruceblack0106

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CHELSEA (angol)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 2–0 (1–0)
London, 38 000 néző. V: Proenca (portugál)
CHELSEA:
Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – D. Luiz, Lampard (Ba, 66.) – Willian, Oscar (Torres, 81.), Hazard (Schürrle, 18.) – Eto'o. Menedzser: José Mourinho
PSG: Sirigu – Jallet, Alex, Th. Silva, Maxwell – Verratti (Cabaye, 55.), Th. Motta, Matuidi, Lucas Moura (Marquinhos, 85.) – Cavani, Lavezzi (Pastore, 73.). Vezetőedző: Laurent Blanc
Gólszerző: Schürrle (32.), Ba (87.)
Továbbjutott: a Chelsea, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik