BL: szigorú szabályok lesznek a Fradi hazai meccsein

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 14:15
null
A Groupama Aréna (Fotó: Szabó Miklós)
Rendkívül szigorú szabályoknak kell megfelelnie a Ferencváros otthonának, a Groupama Arénának a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, ahol az együttes szerdán a Dinamo Kijevet fogadja – írja az MTI.

 

Igaz András, a Groupama Arénát üzemeltető cég, a Ferencváros marketingügynöksége, a Sportfive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az M4 Sport Sporthíradóban arról beszélt, hogy az Újpest elleni szombati derbit követően rögtön megkezdték a pálya karbantartását, a nézőtér takarítását.

Hozzátette, a BL-találkozóra – amelyen a stadion befogadóképességének harminc százalékát foglalhatják el a nézők a koronavírus-járvány miatt – körülbelül 16 ezer széket kell felmatricázni, valamint nagyjából öt-hatezer kartonbábut helyeznek el. Igaz András megjegyezte, az egyik legfontosabb feladat a teljes reklámmentesítés, hiszen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) számára a BL a legféltettebb termék, és még egy több mint tízfős csapatot is a helyszínre küld, hogy minden megfelelően működjön.

A Ferencváros az első hazai csoportmérkőzését – szerdán a Dinamo Kijev lesz az ellenfél – a Groupama Arénában játssza, ide a lezárások és az UEFA különböző előírásai miatt 5200 bérletet értékesíthetett a klub. Ezt követően a csapat átköltözik a Puskás Arénába, a Juventus és a Barcelona elleni összecsapásokra nagyságrendileg körülbelül még további 10 ezer bérlet talált gazdára.

A vírusveszély miatt a legfontosabb szabály, hogy a stadion befogadóképességének csak a harminc százalékát használhatja ki a klub, emellett a létesítményt zónákra osztják, így például a játéktérre és az öltözőbe csak negatív teszt birtokában lehet belépni. Igaz András felhívta a figyelmet arra, hogy a stadion területén 60 darab kézfertőtlenítő pontot állítanak fel és maszkokat is osztanak majd, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja, hogy már abban érkezzen az összecsapásra.

A szerdán 21 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

(MTI)

BAJNOKOK LIGÁJA
A G-CSOPORT PROGRAMJA
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Ansu Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 5–1 +4 3
2. Juventus 1 1 2–0 +2 3
3. Dinamo Kijev 1 1 0–2 –2 0
4. FERENCVÁROS 1 1 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik