BL: Sousa Pintért dicsérte, és várja a visszatérést hazánkba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.24. 13:46
A Maccabi Tel-Aviv új vezetőedzője, Paulo Sousa már várja a Győri ETO elleni BL-selejtezős párharcot, és elismerően beszélt a magyar bajnokot irányító Pintér Attiláról. A magyar bajnok szakvezetője a felkészülés fontosságát emelte ki, és azt, hogy mindenképpen továbbjutásban gondolkodik.

„Nagyon kemény a sorsolásunk, erős ellenfelet kaptunk, amelyet elég jól ismerek. A Győr edzője sikeresen formálta a saját arculatára a csapatot. Várom, hogy visszatérjek abba az országba, ahol két idényben irányítottam a Videotont, és bízom benne, hogy az ott elért sikereim lendületet adnak nekünk a továbbjutáshoz" – nyilatkozta Paulo Sousa a sorsolást követően.

„A legnagyobb tiszteletünk az ellenfelünké, és azonnal megkezdjük a rivális klub elemzését, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a párharcra" – tette hozzá Jordi Cruyff, a Maccabi sportigazgatója. Paulo Sousa a sorsolást követően.

„A legnagyobb tiszteletünk az ellenfelünké, és azonnal megkezdjük a rivális klub elemzését, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a párharcra" – tette hozzá Jordi Cruyff, a Maccabi sportigazgatója.

A Győri ETO vezetőedzője, Pintér Attila csapata hivatalos honlapjának, az eto.hu-nak nyilatkozott a mai BL-sorsolás kapcsán

„A BL nem kívánságműsor, akit kisorsolnak mellénk, azt az ellenfelet kell minél jobban és gyorsabban feltérképeznünk, hogy két meccs alatt kiharcolhassuk a továbbjutást. Tudjuk, hogy a Maccabi jó csapat, huszonöt győzelme, öt döntetlenje és hat veresége volt az izraeli bajnokságban, amelyet tizenhárom pontos előnnyel nyert meg. Azt is tudjuk, hogy öt külföldi labdarúgó szerepelt náluk. Paulo Sousa érkeztével biztosan változni fog a keretük és a játékfelfogásuk is. Nagyon masszív gárda, amely játssza a futballt” – nyilatkozta az eto.hu-nak a győriek mestere.

Pintér Attila hangsúlyozta, nehezíti a felkészülést, hogy az új edző érkezésével változhat a vetélytárs stílusa, és mivel addig az izraeli csapat nem vív tétmeccset, nem lehet tudni, hogy pontosan mire számíthatnak.

„Az biztos, hogy a Maccabi minden ellenfelére rá akarja erőltetni az akaratát, pláne hazai pályán, és minden meccsét tizenhatezer ember előtt játssza egy nagyon jó hangulatú pályán” – tette hozzá a szakember, aki azt is kiemelte, hogy nem lehet más céljuk, csak a továbbjutás.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik