BL-selejtező: a Loki a Szusza Ferenc Stadionban fogadja a Baselt

Vágólapra másolva!
2010.07.21. 22:41
A DVSC az Újpest arénájában, a Szusza Ferenc Stadionban fogadja jövő hét szerdán a Baselt. Erről a debreceniek hivatalos honlapja, a dvsc.hu adott tájékoztatást.

"Sajnos már a Levadia elleni mérkőzés lejátszása előtt eldőlt, hogy az UEFA nem engedélyezi a következő kör megrendezését Debrecenben – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Szilágyi Sándor. - Kerestük a megoldásokat, hogy továbbjutás esetén hol rendezhetnénk meg a Basel elleni találkozót. Első gondolatunk Nyíregyháza volt, hogy szurkolóinknak ne kelljen sokat utazni, ám ott a héten Veterán Atlétikai Eb-t rendeznek, aminek vasárnap van vége, és szerdáig nem tudják a pálya előkészítését megoldani. A következő lehetséges helyszín a Puskás Ferenc Stadion, de nagyon magas díjat számoltak volna fel, ráadásul a felső karéjt nem lehetett volna használni, mert lejárt a statikusok által adott engedély. Harmadik lehetőség a Szusza Ferenc Stadion, és végül itt is lesz megrendezve a találkozó. Megfelel az UEFA előírásoknak, és a létesítmény üzemeltetőivel is mindenben meg tudtunk egyezni." dvsc.hu-nak Szilágyi Sándor. - Kerestük a megoldásokat, hogy továbbjutás esetén hol rendezhetnénk meg a Basel elleni találkozót. Első gondolatunk Nyíregyháza volt, hogy szurkolóinknak ne kelljen sokat utazni, ám ott a héten Veterán Atlétikai Eb-t rendeznek, aminek vasárnap van vége, és szerdáig nem tudják a pálya előkészítését megoldani. A következő lehetséges helyszín a Puskás Ferenc Stadion, de nagyon magas díjat számoltak volna fel, ráadásul a felső karéjt nem lehetett volna használni, mert lejárt a statikusok által adott engedély. Harmadik lehetőség a Szusza Ferenc Stadion, és végül itt is lesz megrendezve a találkozó. Megfelel az UEFA előírásoknak, és a létesítmény üzemeltetőivel is mindenben meg tudtunk egyezni."

A Basel elleni első mérkőzést tehát július 28-án, szerdán 20 órakor rendezik a Szusza-stadionban. A visszavágóra augusztus 4-én - szintén szerdán - 19.45-kor kerül sor az impozáns St. Jakob-Parkban.

Érdekesség, hogy az előző évadban csak a selejtező negyedik fordulójában, a Levszki Szófia ellen kellett először „idegen" pályán rendeznie a Lokinak a hazai mérkőzését a debreceni stadion hiányosságai miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik