BL: „Remélem, a második meccsen jobb bírót kapunk”

PIETSCH TIBOR (Malmö)PIETSCH TIBOR (Malmö)
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 22:18
null
Kovács Istvánék kedvező helyzetből várhatják a felcsúti visszavágót (Fotó: Székelyhidi Balázs)
Mint ismert, a magyar bajnok Mol Vidi FC 1–1-es döntetlent ért el a svéd aranyérmes Malmö FF otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. A székesfehérvári együttes vezetőedzője, Marko Nikolics hangsúlyozta, még csak az út felénél járnak, és pokoli nehéz visszavágó vár rájuk.

 

FIOLA: AKADT EGY-KÉT MEGINGÁSUNK

„Egy ütközésben megsérültem, emiatt nagyon fáj a kezem, de ez most egyáltalán nem érdekel! – szögezte le Fiola Attila, a székesfehérváriak védője. – Szervezetten védekeztünk, de azt el kell ismerni, hogy akadt egy-két megingásunk. Arra törekszünk, hogy jövő kedden egyáltalán ne legyen és akkor kiharcolhatjuk a hőn áhított továbbjutást.”

A mérkőzés előtt kijelentette, előzetesen nem elégszik meg a döntetlennel. Utólag elfogadhatónak tartja?
– Nincs okom a csalódottságra, de ne feledjük, hogy még csak az út felénél tartunk – mondta Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője. – Minden szempontból kemény mérkőzést játszottunk, mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei. Mindent összevetve azt kell mondanom, reális a döntetlen.

Elégedett a csapata játékával?
– Az első félidőben az voltam, de a szünet után a Malmö nagy nyomást gyakorolt ránk, tizenöt-húsz percig döcögött is a játékunk. Az viszont örömteli, hogy miután hátrányba kerültünk, gyorsan egyenlítettünk, így jónak mondható eredményt értünk el. Azt ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a párharc még messze nem dőlt el, kilencven, de az is előfordulhat, hogy százhúsz percnyi csata vár még ránk.

De azért bizakodva várhatjuk a visszavágót, ugye?
– Mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk. Csak ismételni tudom, amit a meccs előtt is mondtam, nemcsak a klubunkért, hanem Magyarországért is küzdünk. Az álmunk tovább él…

„REMÉLEM, A MÁSODIK MECCSEN JOBB BÍRÓT KAPUNK”

„Azért nem nyertünk, mert egy gólt ajándékoztunk a Videotonnak. Semmi nem dőlt még el, kiharcolhatjuk a továbbjutást a visszavágón, de Magyarországon jobban kell futballoznunk. A második félidő jobban tetszett, de zavart, hogy az ellenfél kapuja előtt túl sok labdát adtunk el. Remélem, a második meccsen jobb bírót kapunk, de erről többet nem akarok mondani, mert akkor nem ülhetek le a kispadra…” – bosszankodott Uwe Rösler, a Malmö vezetőedzője.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

BAJNOKI ÁG, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MALMÖ FF (svéd)–MOL VIDI FC 1–1 (0–0)

Malmö, Nya Malmö Stadion, 17 209 néző. V: Matej Jug (szlovén).
Malmö: J. Dahlin – L. Nielsen, Bengtsson (Brorsson, 31.), Safari – E. Larsson, Traustason (Lewicki, a szünetben), Bachirou, A. Christiansen, Rieks – Antonsson (Gall, 80.), Rosenberg. Vezetőedző: Uwe Rösler.
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov – Kovács I. (Pátkai, 78.), Lazovics (Sz. Scsepovics, 89.) – M. Scsepovics (Varga J., 82.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: A. Christiansen (62.), ill. Nego (71.)

KATTINTSON AZ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ!

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 14., kedd:

20.00, Felcsút: Mol Vidi FC–Malmö FF (svéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik