BABJÁK BENCE, TÖRÖK ATTILA (Lipcse) 2020.03.09 20:18 Frissítve: 2020.03.09 20:38

BL: Nincs veszítenivalónk – Mourinho a lipcsei mérkőzésről

A Leipzig elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő, s ezer sebből vérző Tottenhamet újabb csapás érte. A Burnley elleni hétvégi döntetlen után immár öt nyeretlen tétmeccsnél jár a tavalyi BL-döntős, a türelem egyre inkább fogy a legutóbbi pontvesztés után a saját játékosát a nyilvánosság előtt kritizáló José Mourinhóval szemben (ezúttal Tanguy Ndombele volt az áldozat), a hétfő délelőtti, londoni edzésen pedig a januárban a PSV-től szerződtetett Steven Bergwijn sem tudott társaival készülni.

José Mourinho szerint a Tottenhamnek nincs veszítenivalója (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

 

Mindezek ellenére a Red Bull Aréna sajtótermében mosolygós arcú portugál menedzser várta a kérdéseket, amelyek közül az első rögtön az újabb sérültre vonatkozott.

DELE ALLI, A TOTTENHAM TÁMADÓJA

– Steven Bergwijn sérülése miatt újabb nehézséggel kell megbirkóznia a csapatnak.
– Sajnálom, hogy Steven is megsérült, a téli érkezése után hamar beilleszkedett, bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérhet. Emiatt vélhetően más szerepkörben kell játszanom, de semmi gond, szeretek hamis kilencesként futballozni. A labdarúgásnak része a sérüléshullám, most nem keseregni kell, hanem megmutatni, milyen futballisták és karakterek vagyunk valójában. Mindent kiadunk magunkból, és bízom benne, hogy kihasználjuk majd a lehetőségeinket.

A párharc első meccsén meglehetősen ingerült volt a lecserélése után. Mi játszódott le akkor önben?
– Valóban, mindenki láthatta, mennyire ideges voltam. Azóta nem került napirendre ez a téma, most azt válaszolnám a kérdésre, hogy több oka volt a dühömnek. Tiszteletben tartom José Mourinho döntését, de egyetlen labdarúgó sem szeret kiélezett meccsen idő előtt lejönni a pályáról. Emellett nem játszottam jól, nem tudtam úgy segíteni a csapatnak, ahogy szerettem volna. Olykor a nagy akarat nem a legjobb teljesítményt hozza ki a játékosból.

Milyen a hangulat az öltözőben?
– Az biztos, hogy az esetleges továbbjutás nagy lökést adna... A mostani helyzet mindenkit megvisel, ám ha körbenézek az öltözőben, sikerre éhes játékosokat látok, akik meg akarják fordítani a párharcot. Korábban több szép pillanaton és hullámvölgyön is együtt mentünk át, tudjuk, hogy csak együtt lábalhatunk ki a gödörből. Kimegyünk a gyepre, és mindent beleadunk.

Hogy látja a továbbjutási esélyeket?
– Erős csapat az ellenfelünk, kiváló játékosokkal, ezért kemény meccs lesz, de pozitív hozzáállással kell kifutni a gyepre. Tudjuk, hogy két gólt kell szereznünk, de nem mehetünk fejetlenül előre, mert hátul stabilan kell zárnunk. Ennél nehezebb helyzetből is fordítottunk meg meccset, hinnünk kell magunkban, de nem számít, mi történik kedd este, sok nagy meccs vár még ránk, és a végsőkig kell küzdenünk azért, hogy minél jobb idényünk legyen.

„Őszintén szólva, szerintem Steven a mostani idényben már nem léphet pályára. Ilyen balszerencsés sérüléshullámot még egyetlen csapat élén sem éltem át. Harry Kane sérülése tipikus decemberi Premier League-sérülésnek tekinthető, a többi játékos kidőlésére viszont nem számítottam. Ha elképzelik, hogy a Leipzigben egyszerre sérül meg Timo Werner, Patrik Schick, Christopher Nkunku, Yussuf Poulsen és Emil Forsberg, a kollégám, Julian Nagelsmann aligha mosolyogna annyit, mint én most. Ám ettől még önbizalommal telve lépünk pályára kedd este. Rövid idő alatt több helyet léptünk előre a Premier League tabellán, a negyedik helyért voltunk versenyben, amikor eljutottunk erre a pontra. A párharc félidejében egygólos hátrányban vagyunk, és most azt kérdezgetik, képesek vagyunk-e két gólt szerezni. A futballban bármi lehetséges, és pozitívan állunk a keddi meccshez.”

A kétszeres BL-győztes szakvezető reménykedik benne, hogy az utóbbi hetek kemény munkája végre az eredményekben is megmutatkozik.

„A játékosok megérdemelnek egy csodálatos pillanatot. Ha azt nézzük, hogy játszottunk a Norwich, a Burnley és a Wolverhampton ellen, azt látjuk, hogy az összes nehézségünk ellenére keményen küzdöttünk. Most is így teszünk majd, és ha egygólos vereséggel kellett kikapnunk az első meccsen, akkor az egy nullás vereség a legjobb opció. Mindent beleadunk, nincs veszítenivalónk. Akár nyerünk, akár veszítünk, mindent kiadunk magunkból a pályán.”

Az 57 esztendős edző kiemelte: a nehéz pillanatban csak egymásra számíthatnak.

„Eddig minden csapatommal trófeákat nyertem, bízom benne, hogy a Tottenham sem lesz kivétel. Nehéz helyzetben érkeztem, most még több gonddal küzdünk, de hiszek a segítőimben, a játékosaimban és önmagamban is. Kedden a mentalitás lesz a döntő, olykor a kvalitás, máskor a cserejátékosok döntenek, most más a helyzet. Most csak egymásra számíthatunk. Könnyű csapatot építeni, amikor minden rózsaszín, sokkal nehezebb, amikor sorozatos nehézségekkel kell szembenéznünk. Most a tizenhatoson belül hiányzik a játékos, akiben bármikor benne van a gól, a hibáinkat pedig rendre megbünteti az ellenfél, de ahogy mondtam, hiszek a csapatomban.”

Természetesen az RB Leipzig sajtótájékoztatóján is ott voltunk, Julian Nagelsmann nyilatkozatát IDE KATTINTVA olvashatják el.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
KEDD
21.00:
Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

2020.03.24 16:44:56

Bajnokok Ligája BORBÉLY LÁSZLÓ

Édesapja is válogatott volt • 16 évesen gólt lőtt a felnőtteknél • Remekelt a salzburgi idényében.

2020.03.11 20:30:48

Bajnokok Ligája MAROSI GERGELY

Klopp csapata a hosszabbításban 2–0-ra vezetett, de Llorente duplázott, Morata pedig a győztes gólt is megszerezte a madridiaknak.

2020.03.11 20:36:52

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A védekezésbe is rendre besegítő Neymar újabb hazai BL-meccsen talált be.

2020.03.11 14:14:32

Bajnokok Ligája BORBÉLY LÁSZLÓ

Egyévesen elveszítette édesapját, elmenekültek • Mariborból két hónap alatt elvitték Olaszországba.

2020.03.10 20:29:18

Bajnokok Ligája B. Á. (összefoglaló), R. Gy. (percről percre)

Josip Ilicic négyet vágott a visszavágón, az olaszok nyolc gólt szerezve mentek tovább.