BL: Nem igazán voltunk rászorulva, hogy gólt lőjünk - Ancelotti

2011.03.16. 23:29
Címkék
A Chelsea-t irányító Carlo Ancelotti elégedetten nyilatkozott csapata játékáról az FC Köbenhavn elleni 0–0-s döntetlent követően. Az angol gárda 2–0-s összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

„Az első mérkőzésen aratott 2–0-s győzelmünket követően most nem igazán kellett gólokat szereznünk – nyilatkozta Ancelotti. – Ezzel együtt sok helyzetünk volt, jól játszottunk. Huszonnégyszer lőttünk kapura, mit tehettünk volna még?” „Az első mérkőzésen aratott 2–0-s győzelmünket követően most nem igazán kellett gólokat szereznünk – nyilatkozta Ancelotti. – Ezzel együtt sok helyzetünk volt, jól játszottunk. Huszonnégyszer lőttünk kapura, mit tehettünk volna még?”

A Chelsea kapuját védő Petr Cech optimistán nyilatkozott a jövőt illetően.

„Jól teljesítettünk, ott vagyunk a negyeddöntőben. Nagy tapasztalattal rendelkezünk, nem igazán számít, melyik gárdát kapjuk a sorsoláson – mondta az ITV1-nek a cseh kapus. – Ha meg akarod nyerni a Bajnokok Ligáját, bármelyik ellenfelet meg kell tudnod verni a sorozat bármelyik szakaszában. Nehéz időszakon jutottunk túl, ami erőt ad nekünk a BL-ben. Óvatosnak kellett lennünk hátul, mert egy góltól vérszemet kaptak volna. Sikerült megőriznünk a kapunkat a góltól, csak az hiányzott, hogy valamelyik helyzetünket kihasználjuk."

Legfrissebb hírek

Szathmári János: Nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Kézilabda
6 perce

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
22 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
26 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
54 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
1 órája

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája