BL: nagy veréseket kapott eddig a Loki ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.23. 12:43
null
Az előző szezonban a Celtic búcsúztatta a Cliftonville-t (fotó: Action Images)
Mint azt korábban megírtuk, az északír Cliftonville lesz a Debrecen első ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most megpróbáljuk közelebbről is bemutatni az együttest.

 

A Cliftonville patinás klub, 1879-ben alapították. A belfasti együttes ötszörös bajnok, igaz, az 1905–1906-os szezonban két bajnokot hirdettek, miután a rájátszás sem hozott döntést a Cliftonville és a Distillery között.

A fővárosiak emellett 1909–10-ben, 1997–98-ban, 2012–13-ban és 2013–14-ben végeztek első helyen a bajnokságban.

A csapatnak a nemzetközi porondon azonban nem termett babér, sőt rendre nagy pofonokba szaladt bele. 1979 őszén az azóta megszűnt Kupagyőztesek Európa-kupájában kezdődött a szereplése, ám a Nantes nagy falatnak bizonyult, összesítésben 8–0-val jutottak tovább a franciák.

A Cliftonville az elmúlt évtizedben többször is megfordult a nemzetközi kupákban, de különösebb eredmény nélkül: 2008-ban az FC Köbenhavn búcsúztatta 11–0-val az UEFA-kupától, két évvel később viszont fennállása egyetlen továbbjutását ünnepelhette: 1–0-s összesítéssel búcsúztatta a horvát Cibaliát. Igaz, a harmadik fordulóban a CSZKA Szófia 5–1-gyel zárta le a szereplésüket.
2011-ben a walesi The New Saints (1–2), 2012-ben a svéd Kalmar (1–4), 2013-ban pedig a skót Celtic (0–5) jelentett megoldhatatlan akadályt az északíreknek.

A Cliftonville hatpontos előnnyel nyerte meg a legutóbbi bajnokságot, a Linfieldet utasította maga mögé. Az északír csapatnak két ír légiósa van, a 33 éves Barry Johnston és a 27 éves Diarmuid O’Carroll személyében, előbbi korábban a skót Celticet is megjárta.

A csapat fő erejét az előző szezonban a Joe Gormley, Liam Boyce csatárkettős jelentette, ketten együtt 48 gólig jutottak a bajnokságban. Közülük azonban a 21 gólos Boyce már biztosan nem kerül szembe Korhut Mihályékkal, ő ugyanis a skót Ross Countynál folytatja pályafutását.

A BL-ben első selejtezőkör első meccseit július 1-jén és 2-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik, a második kör találkozóira július 15-én és 16-án, illetve 22-én és 23-án kerül sor. A Debrecen idegenben kezdi a Cliftonville elleni párharcot.

BAJNOKOK LIGÁJA
1. SELEJTEZŐKÖR, A PÁROSÍTÁS
FC Santa Coloma (andorrai)–Bananc (örmény)
Lincoln FC (gibraltári)–HB Tórshavn (feröeri)
SP La Fiorita (San Marinó-i)–FC Levadia Tallinn (észt)

2. SELEJTEZŐKÖR, A PÁROSÍTÁS
Cliftonville (északír)–DVSC-TEVA (magyar)
FC BATE Boriszov (fehérorosz)–KS Skënderbeu (albán)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FC Santa Coloma (andorrai)/Bananc (örmény) győztese
FC Dinamo Tbiliszi (grúz)–FK Aktobe (kazah)
HSK Zrinjski (bosnyák)–NK Maribor (szlovén)
FC Sheriff (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói)
Sparta Praha (cseh)–SP La Fiorita (San Marinó-i)/FC Levadia Tallinn (észt) győztese
Malmö (svéd)–Ventspils (lett)
Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
FK Partizan (szerb)–Lincoln FC (gibraltári)/HB Tórshavn (feröeri) győztese
Legia Warszawa (lengyel)–Saint Patrick’s Athletic (ír)
Rabotnicski (macedón)–HJK Helsinki (finn)
Dinamo Zagreb (horvát)–VMFD Zalgiris (litván)
Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Valletta FC (máltai)–Qarabag FK (azeri)
Strömsgodset IF (norvég)–Steaua Bucuresti (román)

 

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: egygólos előnybe került a Floriana a Haverfordwest legyőzésével

Európa-konferencialiga
2 órája

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
9 órája

Felkészülés: kétgólos vereséget szenvedett a cseh kupagyőztestől a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:02

„Krznarral a Fradival is versenyre kelhet az Újpest. A DVSC és a ZTE nem fog kiesni” – új fejezet indul

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 15:19

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

A DVSC-t az Athletic Bilbao volt játékosával is hírbe hozták

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 14:07

Svédországban folytatja a Debrecentől távozó védő – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 12:35

Búcsúmeccsen köszönnek el a visszavonuló magyar válogatott védőtől

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 17:33
Ezek is érdekelhetik