BL: Mourinho reakciója érthető volt a provokáció után - Sneijder

2010.04.30. 16:55
Címkék
Wesley Sneijder, az olasz Internazionale holland középpályása a De Telegraafnak nyilatkozva kijelentette, José Mourinho vitatott reakciója a Barcelona elleni győztes BL-elődöntő után teljesen érthető volt annak fényében, hogy folyamatosan provokálták az összecsapás alatt.

Bizonyára sokan emlékeznek rá, Mourinho a lefújás után egyből a pályára rohant, majd kimutatott a szurkolók felé, amiért Victor Valdes, a Barcelona kapusa kérdőre is vonta. Mourinho ezt úgy magyarázta később, hogy ő csak az Inter szurkolóit akarta üdvözölni.

„Ez csak egy normál reakció volt a sorozatos provokációkra. Érzelemdús pillanatokat élt meg mindenki, Mourinho pedig kiváló ember és edző is. Bárki, aki ismeri őt, ugyanezt mondaná. Nem sok csapat tudta volna elbúcsúztatni a katalánokat, nekünk sikerült, ráadásul tíz emberrel" – mondta Sneijder.

 

Legfrissebb hírek

Edző, játékosmenedzser, akadémiavezető és BL-nagykövet is lett a 2016-os Eb-hősökből

Magyar válogatott
2 perce

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
40 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik