BL: minden Ronaldóról szólt a Juventus elleni döntőben

Vágólapra másolva!
2017.06.04. 11:21
null
Cristiano Ronaldót kár lenne még leírni (Fotó: AFP)
Történelmi győzelmet aratott a Real Madrid a Juventus elleni szombati döntőben, a Bajnokok Ligája 1992–93 óta íródó történetében első csapatként tudta megvédeni a címét. Cristiano Ronaldo pedig rekordok egész sorával bizonyította, még mindig ő a világ egyik legjobb labdarúgója.

 

Zinedine Zidane másfél év alatt a világ egyik legsikeresebb edzőjévé nőtte ki magát, tavaly január óta öt címet is nyert: a két Bajnokok Ligája-elsőség mellett spanyol bajnoki címhez, európai Szuperkupához és klubvilágbajnoki elsőséghez is segítette csapatát,

A szombati, 4–1-es győzelemből Cristiano Ronaldo két góllal vette ki a részét ezzel egyből három mérföldkőhöz érkezett: pályafutása során megszerezte 600., tétmeccsen elért gólját, az ő nevéhez fűződik a Real Madrid 500. BL-találata, és ő lett az első futballista, aki három Bajnokok Ligája-döntőben is betalált.

A portugál játékos kapta a meccs legjobbjának járó díja, ő pedig a megdöbbentő statisztikákra utalva emlékeztetett arra, hogy kár lenne még leírni.

„Az a fontos, hogy ismét megcsináltam: egy szenzációs szezonnal megint dupláztunk a csapattal . Azt hiszem, most az emberek nem kritizálhatnak, a számok ugyanis nem hazudnak. Nagyon boldog vagyok, ez pályafutásom egyik legszebb pillanata. Úgy érzem magam, mint egy fiatal srác” – nyilatkozta.

STATISZTIKA ÉS SZÁMMISZTIKA

1

Cristiano Ronaldo lett az első játékos, aki az 1992–93-as BL-reform óta három különböző döntőben (2008, 2014, 2017) is betalált.

2

A BEK-sorozattal együtt is csupán két olyan játékos van, aki legalább három kupadöntőben betalált: Ronaldónál is jobb mérleggel rendelkezik Alfredo Di Stéfano, aki öt fináléban volt eredményes.

A Real Madrid a BL-sorozat első olyan csapata, amely egymás után kétszer nyert BL-t (előtte 1990-ig vissza kell menni az időben, akkor a legendás AC Milan védte meg a címét).

Cristiano Ronaldo a hatodik olyan játékos, aki egy BL-döntőben két gólt szerzett, előtte Diego Milito legutóbb volt képes hasonlóra még 2010-ben, az Inter játékosaként.

3

Mario Mandzukic csupán a harmadik játékos a BEK/BL-történelemben, aki két különböző csapatban is gólt szerzett a döntőben. Rajta kívül Velibor Vaszovics és Cristiano Ronaldo volt képes erre.

 


A Juventus 2011. január 9-e óta nem kapott ki három góllal tétmérkőzésen, akkor a Napoli győzte le 3–0-ra a Serie A-ban.

39 éves és 126 napos Gianluigi Buffon a legrangosabb kupasorozat történetének harmadik legidősebb kapusa, őt csak Dino Zoff (41 év, 86 nap) és Edwin Van der Sar (40 év, 211 nap) előzi meg. Mindhárman vesztes csapatban szerepeltek.

Juan Cuadrado – Jens Lehmann és Didier Drogba után – csupán a harmadik játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki a döntőben piros lapot kapott. (Kétes dicsőség, de cserejátékosként viszont ő az első renitens.)

 


4

A Juventus négy gólt kapott a döntőben, ami azért meglepő, mert előtte a szezon 12 BL-mérkőzésén összesen háromszor vették be a kapuját.

Cristiano Ronaldo a hatodik olyan játékos, aki négy Bajnokok Ligáját nyert: Clarence Seedorf (1995, 1998, 2003, 2007), Andrés Iniesta (2006, 2009, 2011, 2015), Lionel Messi (2006, 2009, 2011, 2015), Gerard Piqué: (2008, 2009, 2011, 2015) Xavi (2006, 2009, 2011, 2015), Cristiano Ronaldo (2008, 2014, 2016, 2017).

5

Zinédine Zidane másfél év alatt öt trófeát nyert a Real Madriddal.

A Juventus sorozatban az ötödik BL-döntőjét veszítette el.

A Real egész mérkőzésen ötször találta el a kaput, ebből négy gól született.

6

A Bajnokok Ligája 1992–93-as létrehozása óta a Real Madrid hatszor jutott döntőbe, mindet meg is nyerte.

7

Cristiano Ronaldo lőtte a BL-ben a legtöbb gólt Gianluigi Buffonnak, öt meccsen hétszer volt eredményes.

12

A Real Madrid 12. alkalommal lett Európa legjobbja, a Milan 7, a Bayern, a Barcelona és a Liverpool 5-5 alkalommal nyert BEK-et, illetve BL-t.

Az idei BL-szezon gólkirálya Cristiano Ronaldo lett 12 góllal, ebből 10-et az egyenes kieséses szakaszban szerzett

503

A Real Madrid lett a BL-sorozat (1992–2017) első csapata, amely átlépte az 500 gólos határt – jelenleg 503-nál jár. Az 500. találatot C. Ronaldo szerezte.

 


600

Cristiano Ronaldo pályafutása 855. tétmérkőzésén (klub- és válogatott találkozókat is beleszámítva) a 600. gólját szerezte.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik