BL: Megmutatjuk, a La Liga jobb a Premier League-nél – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.17. 12:41
null
Zidane a Tottenham ellen bizonyítana (Fotó: AFP)
Kedd este a címvédő Real Madrid a Tottenhamet látja vendégül a Bajnokok Ligája csoportkörében. Zinédine Zidane, a spanyol együttes vezetőedzője Harry Kane-t, az angol csapat gólvágóját méltatta. Mauricio Pochettino, a Spurs menedzsere reméli, Kane a Tottenham legendája lesz.

 

 

„Mindenben jó, s mindig a gólszerzés jár a fejében – dicsérte Zidane Harry Kane-t, aki az első két fordulóban összesen öt gólt szerzett a BL-ben. – Komplett játékos, bár pályafutása elején nem tűnt annak.”

„Imádtam Spanyolországban játszani, sokkal többet van a labda a földön, mint máshol. Az angol futball más, a testi erő és a párharcok dominánsak. Egy fizikailag erős csapatnak nagyobb esélye van megnyerni egy meccset. A La Liga a világ legjobb bajnoksága, persze mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Izgalmas mérkőzés vár ránk, egyfajta döntőnek is lehet nevezni, ami a csoportelsőséget illeti. Jól akarunk játszani, s megmutatjuk, a La Liga jobb, mint a Premier League”
– tette hozzá a 45 éves francia szakember.

Pochettino szerint Kane az egyik legjobb játékos (Fotó: AFP)
Pochettino szerint Kane az egyik legjobb játékos (Fotó: AFP)

Mauricio Pochettino, a londoni klub argentin menedzsere is beszélt Kane-ről.

„Jól érzi magát a Tottenhamnél, de ki tudja, mit hoz a jövő – így a Spurs 45 esztendős trénere. – Egyetértek Zidane-nal, láthatjuk, Kane az egyik legjobb futballista. Amikor megnézte Totti búcsúmeccsét a Romában, elérzékenyült a római legendát övező szeretettől. Arra utalok, hogy Kane-nek is lehet hasonló pályafutása, remélem, a Tottenhamben tölti karrierjét.”

„Az utóbbi években a spanyolok uralták a futballt, hála a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid szereplésének. Ami a minőséget illeti, a Premier League a legjobb. A gond az, hogy a PL-ben nincs rá mód, hogy a kulcsjátékosok pihenjenek egy BL-meccs előtti bajnokin”
– tette hozzá Pochettino.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
E-CSOPORT
20.45:
Szpartak Moszkva–Sevilla
20.45: NK Maribor–Liverpool
F-CSOPORT
20.45: Manchester City–Napoli (Tv: Sport1)
20.45: Feyenoord–Sahtar Doneck
G-CSOPORT
20.45: Monaco–Besiktas
20.45: RB Leipzig–FC Porto (Tv: Film Mánia)
H-CSOPORT
20.45: APOEL–Borussia Dortmund (Tv: Sport2)
20.45: Real Madrid–Tottenham Hotspur (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik