Kevés volt a City: Messi, Dani Alves és a Barca bevette Manchestert

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 20:40
A spanyol Barcelona kétgólos előnnyel várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hazai visszavágóját, miután Manchesterben a City vendégeként Lionel Messi büntetőből szerzett, illetve Daniel Alves hajrábeli köténygóljával győzni tudott. A második félidő elején az argentin támadóval szemben elkövetett szabálytalanságért a manchesteri Martin Demichelist kiállították. Visszavágó március 12-én, a Camp Nouban. Manuel Pellegrini együttesének nagyot kell domborítania a továbbjutáshoz, a remény inkább már csak matematikai. A katalánok bőven lezárhatták volna a párharcot, hiszen rengeteg helyzetet alakítottak ki, de nagyon aggódniuk így sem kell.
Ritkán, de még emberhátrányban is veszélyeztetett a Man. City, gólt viszont nem szerzett (Fotók: Reuters)
Ritkán, de még emberhátrányban is veszélyeztetett a Man. City, gólt viszont nem szerzett (Fotók: Reuters)

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT TALÁLJA MEG!

A Barcelona ragadta magához a kezdeményezést, a katalán szokásukhoz híven jól megjáratták a labdát, picit játszottak a házigazdákkal, mint macska az egérrel. Partner volt ebben a taktikai játékban a saját térfelét megszálló Man. City, amely a szélek helyett inkább középre zárt. No igen, a beadásokat a katalánok sem erőltették, inkább próbálták a földön tartani a labdát.

Helyzetek nélküli mezőnyfölénye után a Barcelona már védekezni is kényszerült: a Man. City rá jellemző módon villámakciókat vezetett. Ebben Jesús Navas gyorsaságára, David Silva kreativitására és Álvaro Negredo fizikumára épített.

Döntő pillanat: Demichelis buktatta Messit, kiállítás és büntető
Döntő pillanat: Demichelis buktatta Messit, kiállítás és büntető

Amíg a labda döntően még mindig a vendégek lábán vándorolt többet, veszélyességben a hazaiak már felvették velük a versenyt. Sőt, a félidő közepén a picit passzív közönség hangja is megjött, miután belelkesült néhány manchesteri akciótól. Speciel igazi gólveszély azokban sem volt, a Barca labdabiztos védői rutinból oldották meg a feladatot.

A túloldalon kollégáik pedig felvették a gyorsasági versenyt Lionel Messiékkel, és hiába jöttek a gyors egyérintők, a befejezésekre nem maradt idő és terület. Ami a hazai védők dicsérete. Messi speciel helyzetbe került, de jobb lábbal kapu fölé lőtt középről, a befelé húzó Andrés Iniesta elől pedig az utolsó pillanatban mentettek. Xavi Hernández a szokottnál többet vállalt, gyakrabban tűnt fel a támadóvonalban, mint mostanság, hátha sikerül zavart kelteni. A csapatkapitány igazi tesztje azonban egy távoli bomba volt, amelyet Joe Hart inkább látványos, mintsem bravúros vetődéssel hárított.

Az első félidőben a labdát mindössze 38 százalékban birtokló hazaiak hatszor próbálkoztak kapura lövéssel, ebből kétszer találták el a kaput, pont annyiszor, mint a háromszor kísérletező vendégek.

A szünet után nem kellett sokat várni említést érdemes eseményre: gól- és emberelőnyhöz jutottak a vendégek! Messi kapott remek kiugratást az 53. percben, a honfitárs, Martin Demichelis pedig a tizenhatosnál buktatta. A szabálytalanság vitathatatlan volt, a játékvezető pedig úgy ítélte meg, hogy mindez már a tizenhatoson belül történt (a vonal is a büntetőterület tartozéka!). Demichelis az első félidőben, társai hathatós közreműködésével tökéletesen hatástalanította a Barca csodafegyverét, itt azonban kiszolgáltatott helyzetben volt. Hiába nyargalt az apró termetű támadó után, és próbált hátulról blokkolni, csak büntetőt és piros lapot hozott össze. A tizenegyest a sértett végezte el, és higgadtan a kapu közepébe helyezett a balra vetődő Hartot becsapva (0–1).

Alves a hajrában eldöntötte, vélhetően nemcsak a meccset...
Alves a hajrában eldöntötte, vélhetően nemcsak a meccset...

Próbált kellemetlen ellenfél maradni a City, támadói igyekeztek visszatámadni, zavarni, de létszámhátrányban pont a Barcelona ellen ez reménytelen vállalkozásnak tetszett. A katalánok a középpályán passzolgattak, szerették volna sündisznóállásából kicsalogatni a házigazdákat, akiknek gólhátrányban játszva sok választásuk nem volt. A türelmes vendégek az olykor megnyíló manchesteri védelem hibáit kihasználva azonnal lecsaptak, de a befejezéseikbe hiba csúszott. Xavi Hernández a második hullámban érkezve vágta magasan kapu fölé a Dani Alves által lekészített labdát, majd a brazil szélső hátvéd lőtt ziccerben kapura, de lövése elkerülte a jobb alsót.

Amikor már mindenki elkönyvelte az egygólos különbséget, a végjátékban megduplázódott a vendégek előnye. A jobb oldalon kibontakozó katalán akciónál két brazil játszott össze, a csereként érkező Neymar szépen tette le a labdát a védővonal mögé sokadszor befutó Dani Alves elé, aki a 90. percben nem hibázott, és Hartnak kötényt adva talált a kapuba (0–2).

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

MANCHESTER CITY (angol)–FC BARCELONA (spanyol) 0–2 (0–0)
G: Messi (54. – 11-esből), Dani Alves (90.)
Visszavágó: március 12.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik