BL: Madridban is pontot szerezhetünk – Szoboszlai

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 11:03
null
Szoboszlai Dominik kedden az Atlético Madrid kapuját veheti célba (Fotó: Getty Images)
A Lokomotiv Moszkva ellen parádés gólt rúgó Szoboszlai Dominik szerint együttese Madridban is pontot szerezhet, ám a bravúros eredményhez jobb játék kell.

Ismét parádés gólt szerzett Szoboszlai Dominik. Az FC Salzburg magyar középpályása a Lokomotiv Moszkva elleni 2–2-es döntetlenre végződő BL-csoportmeccsen villant, az első félidő hosszabbításában bal oldali szöglet után gurították elé a labdát, amelyet jobbal, nagy erővel küldött kapura, s a bal felső sarok felé tartó labda a léc alsó lapjáról vágódott a kapuba. Ezzel a góllal egyenlített az osztrák bajnok, s bár a fordulás után a vezetést is megszerezte, negyedórával a vége előtt az orosz együttes egyenlített.

Szoboszlai Dominik gólja

„A lövés pillanatában éreztem, jól találtam el a labdát, csak azért imádkoztam, hogy a lécről ne kifelé, hanem a hálóba pattanjon – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar labdarúgó, akinek október 25-én, azaz vasárnap lesz a 20. születésnapja. – A lefújás után vegyes érzések kavarogtak bennem. A gólomnak természetesen örültem, a két elhullajtott pontnak kevésbé. Sajnos az első félidőben a szöglet után balszerencsés gólt kaptunk, nagyjából tizennégy méterről fejeltek a kapunkba, a második félidőben pedig az oroszok gólja előtt túlságosan eltolódtunk, és amikor átívelték a labdát a hosszú oldalra, Liszakovics üresen maradt. Visszanéztük a gól előtti jelenetet, szerintem valóban szabálytalanul szerelték Okugava Maszaját, a meccs után az öltözőben látszott a lábfején, eltalálták, de nem emiatt lett döntetlen a vége, hanem azért, mert nem éltünk a lehetőségeinkkel. Miután átvettük a vezetést, kapufát rúgtunk, megvolt az esélyünk a meccs eldöntésére. Akkor mindannyian úgy éreztük, nyeregben vagyunk, mégsem tudtuk megtartani az előnyt.”

Szoboszlai Dominik lövésénél esélye sem volt a kapusnak hárítani (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik lövésénél esélye sem volt a kapusnak hárítani (Fotó: AFP)

Az osztrák együttes a következő fordulóban a Bayern München ellen 4–0-s vereséggel kezdő Atlético Madrid otthonában lép pályára.

„Képesnek tartom magunkat arra, hogy idegenben bravúrt érjünk el valamelyik csoportmeccsen, akár a következő fordulóban Madridban is pontot szerezhetünk, de az Atlético ellen több kell annál, mint amit szerdán mutattunk – folytatta a magyar futballista. – Ám először a hétvégi, Austria elleni bajnokira figyelünk, mert bár most a Bajnokok Ligája a legfontosabb, a bajnokságban is nyerni kell, hogy jövőre is ebben a sorozatban indulhassunk.”

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 1 1 4–0 +4 3
2. Lokomotiv Moszkva 1 1 2–2 0 1
3. Salzburg 1 1 2–2 0 1
4. Atlético Madrid 1 1 0–4 –4 0

AZ A-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 21., szerda
FC Salzburg (osztrák)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2–2 (Szoboszlai 45., Junuzovic 50., ill. Éder 19., Liszakovics 75.)
Bayern München (német)–Atlético Madrid (spanyol) 4–0 (Coman 28., 72., Goretzka 41., Tolisso 66.)

2. FORDULÓ
Október 27., kedd

18.55: Lokomotiv Moszkva (orosz)–Bayern München (német)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Salzburg (osztrák)

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
Tegnap, 7:35

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
2025.05.06. 13:58

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
2025.05.06. 09:33
Ezek is érdekelhetik