BL: luxemburgi csoda, a Dudelange kiverte a Salzburgot

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 19:58
null
Hiába rohantak az osztrákok, nem tudták megfordítani a párharcot (Fotó: Action Images)
Címkék
Elképesztő meglepetést hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőköre: a Salzburg odahaza ugyan 4–3-ra legyőzte a Dudelange-t, ám az első meccsen 1–0-ra nyerő luxemburgi együttes idegenben szerzett több góllal kiejtette az osztrák bajnokot.

A 26. percben Mendes da Silva eladott labdájával iramodott meg a Dudelange, Aurélien Joachim passzát Paul Steinmetz váltotta gólra. Két minutummal később a holland játékos jóvátette hibáját, hiszen gólpasszt adott Thomas Jantschernek (1–1).

A 37. percben a gólszerző Jantscher szöglete után alakult ki kisebb kavarodás a Dudelange kapuja előtt, majd Martin Hinteregger egy kezezésgyanús szituáció után előnyhöz juttatta a Salzburgot. A szünetre tehát úgy vonulhatott az osztrák együttes, hogy mindössze egy találatra volt a továbbjutástól (2–1).

A fordulás után három perccel azonban jött a hideg zuhany az osztrák bajnoknak: Joachim egy csellel elküldte Hintereggert, majd a hosszú sarokba tekert. Az 57. percben jött a még nagyobb meglepetés, amikor Steinmetz 25 méterről a jobb alsóba helyezett, ezzel ismét előnyhöz juttatta a luxemburgiakat (2–3).

A 73. percben Sofian Benzouien egy buta hiba miatt (sípszó után rúgta el a labdát) megkapta második sárga lapját, így a vendégek tíz emberre fogyatkoztak. Nyolc perccel később egyenlített a Salzburg, Cristiano büntetőből volt eredményes. Egy perc múlva már vezetett is a hazai együttes, a csereként beállt Gonzalo Zárate talált be (4–3).

Összesítésben ekkor 4–4-re állt a párharc, ám az idegenben szerzett több találat miatt a Dudelange állt továbbjutásra.

Az utolsó percekben a Salzburg mindent megtett az ötödik gól megszerzéséért, ám a Dudelange állta a sarat, így első luxemburgi csapatként bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.

A SALZBURG-MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
Sahtyor Karagandi (kazah, 1.)–Slovan Liberec (cseh, 1.) 1–1 – hosszabbítás után
Gólszerző: Kukejev (40. – 11-esből), ill. Blazek (120.)
Továbbjutott: a Slovan Liberec, 2–1-es összesítéssel
Ventspils (lett, 1.)–Molde (norvég, 1.) 1–1
Gólszerző: Kurakins (24.), ill. Eikrem (37.)
Továbbjutott: a Molde, 4–1-es összesítéssel
Red Bull Salzburg (osztrák, 1.)–F91 Dudelange (luxemburgi, 1.) 4–3
Gólszerző: Jantscher (28.), Hinteregger (37.), Cristiano (81. – 11-esből), Zárate (82.), ill. Steinmetz (26., 57.), Joachim (48.)
Továbbjutott: a Dudelange, 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal
Ironi Kirjat Smona (izraeli, 1.)–MSK Zilina (szlovák, 1.) 2–0
Gólszerző: Abed (70.), Abuhazira (77.)
Továbbjutott: a Kirjat Smona, 2–1-es összesítéssel
Ekranas (litván, 1.)–Shamrock Rovers (ír, 1.) 2–1
Gólszerző: Andjelkovics (46.), Kymantas (63.), ill. McCabe (92. – 11-esből)
Továbbjutott: az Ekranas, 2–1-es összesítéssel
Sheriff Tiraspol (moldovai, 1.)–Ulisses (örmény, 1.) 1–0
Gólszerző: Samardzic (66. – 11-esből)
Továbbjutott: a Sheriff Tiraspol, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel
Zesztafoni (grúz, 1.)–Neftcsi Baki (azeri, 1.) 2–2
Gólszerző: Mujiri (16.), Dvali (19.), ill. Wobay (22.), Sadygov (52. – 11-esből)
Továbbjutott: a Neftcsi Baki, 5–2-es összesítéssel
FC Basel (svájci, 1.)–Flora Tallinn (észt, 1.) 3–0
Gólszerző: Zoua (9., 31.), Díaz (63.)
Továbbjutott: az FC Basel, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel
Debreceni VSC-Teva (magyar, 1.)–Skënderbeu Korcë (albán, 1.) 3–0
Gólszerző: Coulibaly (12., 87.), Varga J. (57.)
Továbbjutott: a Debreceni VSC, 3–1-es összesítéssel
Partizan Beograd (szerb, 1.)–Valletta FC (máltai, 1.) 3–1
Gólszerző: Tomics (10., 67.), A. Mitrovics (73.), ill. Mifsud (60.)
Továbbjutott: a Partizan, kettős győzelemmel, 7–2-es összesítéssel
FK Zeljeznicar (bosnyák, 1.)–NK Maribor (szlovén, 1.) 1–2
Gólszerző: Kvesic (59.), ill. Ibraimi (20.), Marco Tavares (86.)
Továbbjutott: a Maribor, kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel
KR (izlandi, 1.)–HJK Helsinki (finn, 1.) 1–2
Gólszerző: Atlason (74.), ill. Sadik (66.), Lindström (72.)
Továbbjutott: a HJK, kettős győzelemmel, 9–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik