BL: Lehmann örül az unalmas futballt játszó Man. City kiesésének

Vágólapra másolva!
2011.12.08. 23:19
Címkék
Jens Lehmann szerint a Manchester City labdarúgócsapata nagyon unalmas játékot játszik, így jobb is, hogy nem jutott tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből.

Lehmann szakértőként volt jelen Manchesterben, ahol a City 2–0-ra legyőzte a Bayern Münchent, ám így is kiesett, mivel a Napoli is begyűjtötte a három pontot a Villarreal otthonában. A német válogatott korábbi kapusa – aki megfordult az Arsenalban is – nincs túl jó véleménnyel Roberto Mancini csapatáról.

„A Man. City nagyon, nagyon unalmas futballt játszik – nyilatkozta Lehmann a Sky-nak. – Szinte elaltatják az ellenfelüket a sok labdabirtoklással. Úgy játszanak, mint bármelyik amatőr csapat, csak jobb füvön. Csomó emberük van hátul, öten kettő ellen, és csak járatják a labdát, aztán ha szerencséjük van, gólt szereznek.”

A német kapus leszólta a City közönségét is, amely szerinte halvérű.

„Nem volt élet a stadionban – folytatta Lehmann. – Az egész halott volt, teljesen csendes szurkolókkal. Bár azt kell mondanom, nem sok minden villanyozhatta fel őket. Végig a csapatuknál volt a labda, de többnyire a saját térfelükön passzolgattak, és nem történt semmi. Ez szomorú, mivel semmi köze a tipikus angol focihoz. A Napoli nagy szívvel, odaadással futballozik, szeretem őket. Jobb így, hogy ők jutottak tovább. Nem akarjuk a Manchester Cityt a Bajnokok Ligájában látni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik