BL: Klopp is bírálta a Man. Cityt felmentő CAS-döntést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 17:19
null
Jürgen Klopp is bírálta a Man. Cityt felmentő CAS-döntést (Fotó: AFP)
Bírálta a Manchester Cityt felmentő hétfői CAS-döntést Jürgen Klopp, az angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere.

 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltörölte az európai szövetség (UEFA) által a klubra kiszabott kétéves eltiltást, a 30 millió eurós pénzbüntetést pedig a harmadára csökkentette.

„Senkinek nem kívánok rosszat. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a tegnapi nem volt egy jó nap a futball számára – fogalmazott klubja keddi sajtótájékoztatóján a német tréner.

„Szerintem a pénzügyi fair play jó ötlet. Azért van, hogy megvédje a csapatokat és a versenyt” – tette hozzá az 53 éves szakember, aki a továbbiakban nem akarta kommentálni a döntést, mivel elmondása szerint nem ismeri a CAS-ítélet részleteit.

Klopp ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden egyesületnek be kellene tartania az UEFA gazdasági szabályait.

„Remélem, hogy marad a pénzügyi fair play intézménye. Határokat szab, ami jó a futballnak. Ha nem lennének szabályok, nehéz helyzet adódna. Az automatikusan oda vezetne, hogy létrejönne egy világméretű szuperliga” – mondta Klopp.

A pénzügyi fair play alapja az, hogy egy klub nem költhet többet, mint amennyi a bevétele.

Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a Manchester City ellen. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú egyesületet szabálytalanul finanszírozták és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t, bár mindezt a klub tagadta. Az egyesület a vizsgálat során nem működött együtt az UEFA-val, amely szerint a szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek.

Az UEFA februárban végül két idényre kizárta a Manchester Cityt az európai kupaporondról, mellékbüntetésként pedig 30 millió eurós bírságot szabott ki a klubra.

A CAS hétfői indoklása szerint a City nem sértette meg a pénzügyi fair play szabályait, nem volt erre elegendő bizonyíték, illetve sok állítólagos jogsértés elévült az UEFA-rendeletekben előírt ötéves határidő miatt. Ugyanakkor tízmillió eurós büntetést szabott ki az egyesületre, amiért a vizsgálat során nem működött együtt az UEFA-val.

Klopp a döntéssel kapcsolatban még megjegyezte: számukra jó hír, hogy a City szerepelhet a következő szezonban a nemzetközi porondon – a Bajnokok Ligájában –, mert különben 10-12 meccsel kevesebbet játszott volna a Liverpoolnál.

„Pihentethette volna a játékosokat. Akkor egyértelműen a City lett volna a bajnokság favoritja” – mondta mosolyogva a német edző.

Később megszólalt Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője is, aki „nagyszerű napnak” minősítette a hétfőit. A katalán szakember bocsánatkérésre szólította fel a kritikusokat, akiket irigységgel vádolt.

„Nem rossz, hanem nagyszerű nap volt a tegnapi, mert kiderült, hogy ugyanolyan szabályok szerint játszunk, mint a többi élklub” – mondta kedden Guardiola.

„Hihetetlenül boldoggá tett a döntés. Bizonyította, hogy semmi nem volt igaz abból, amit az emberek a klubunkról mondtak. Lehet bocsánatot kérni – jelentette ki.

Guardiola dühösen reagált arra, hogy a La Liga elnöke, Javier Tebas is bírálta a CAS-döntést.

„Senor Tebas valószínűleg nagyon irigykedik az angol futballra. Azért fogunk a következő szezonban a Bajnokok Ligájában játszani, Senor Tebas, mert a pályán kiharcoltuk a jogot a részvételre” – fogalmazott.

Guardiola a jövőjével kapcsolatban nem kívánt részleteket közölni. A szerződése jövő nyárig köti a Manchester Cityhez.

„Egy év egy edző életében nagyon hosszú idő. Korábban is boldog voltam itt, és most is az vagyok. Van még időnk a jövőről beszélgetni” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik