BL: Ilyen esély nem adódik többet az életben - Schweinsteiger

Vágólapra másolva!
2012.05.19. 13:48
Címkék
A Bayern München középpályása, Bastian Schweinsteiger úgy véli, csapatának élnie kell a lehetőséggel, hogy hazai pályán nyerje meg a Bajnokok Ligája döntőjét a Chelsea ellen, mert erre biztosan nem lesz esélye a jövőben.

„Élni kell a kínálkozó lehetőséggel – mondta Bastian Schweinsteiger. – Ilyen esély nem adódik még egyszer az életben. Olyan ez, mint a kétezer-hatos világbajnokság volt – hazai pályán játszottunk, és tudtuk jól, több ilyen sanszunk sohasem lesz. Remekül teljesítettünk a tornán, mégsem jutottunk a döntőbe, nem hódítottuk el a trófeát. Azt hiszem, a mostani meccs kiváló alkalom arra, hogy feledtessük valamelyest a múltat, és végre történelmi tettet hajtsunk végre.Bastian Schweinsteiger. – Ilyen esély nem adódik még egyszer az életben. Olyan ez, mint a kétezer-hatos világbajnokság volt – hazai pályán játszottunk, és tudtuk jól, több ilyen sanszunk sohasem lesz. Remekül teljesítettünk a tornán, mégsem jutottunk a döntőbe, nem hódítottuk el a trófeát. Azt hiszem, a mostani meccs kiváló alkalom arra, hogy feledtessük valamelyest a múltat, és végre történelmi tettet hajtsunk végre.

„Öt hónapot kellett kihagynom a sérülésem miatt. Mindig csak az lebegett a szemem előtt, hogy eljussak valamiképp a döntőig, s most, hogy sikerült, még egy lépcsőfokot, a legfontosabbat kellene megmászni. Mindent meg kell tehát tennünk a sikerért, és remélem, beérik a munkánk gyümölcse″ – tette hozzá a középpályás, aki szerint nagy szó, hogy a bajorok több saját nevelésű játékossal jutottak el a fináléig.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Fucsovics és Marozsán is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
4 órája

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
4 órája

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
5 órája

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
5 órája

NS-köszöntés: születésnap és visszatérés

Egyéb egyéni
5 órája

Női futball Eb: legyőzték a házigazdát a hatékony norvégok

Minden más foci
5 órája

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
6 órája
Ezek is érdekelhetik