BL: „Ha gólt szerzek a Barca ellen, megünneplem – de csak miattuk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 17:19
null
Jérémy Mathieu (jobbra) nem rejti majd véka alá érzelmeit, ha betalál a Barcelonának (Fotó: AFP)
Szerdán korábbi csapata ellen léphet pályára Jérémy Mathieu, a Sporting CP labdarúgócsapatának francia védője, aki az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre készül. A 33 esztendős futballista a Marcának adott nyilatkozatában elárulta, megünnepelné, ha gólt szerezne a katalánok ellen, akiktől – mint kiderült – egyáltalán nem békés körülmények között távozott.

 

„Ha gólt szerzek, megünneplem, de csak Bartomeu és Robert miatt – utalt Josep Maria Bartomeu klubelnökre és Robert Fernández technikai igazgatóra Mathieu. – A Barcelonánál fantasztikus játékosokkal oszthattam meg az öltözőt, de inkább csapattársaknak hívnám őket, mint barátoknak, akik fontos részei lennének az életemnek. Sokat játszottam, trófeákat nyertem, ezek kellemes emlékek számomra.”

A védelem közepén és bal oldalán is bevethető futballista három év alatt többek között két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert a Barcelonával, amelytől az idén nyáron távozott. Teljesítményét rengeteg kritika érte, a szurkolókkal és a katalán sportsajtóval sem igazán sikerült megszerettetnie magát.

„A Sport című újság rendszeresen felidegesített, mert akárhányszor játszottam, mindig rosszakat írtak rólam. A labdarúgás csapatjáték. Ha veszítesz, akkor annak soha nem egy ember az oka” – vélekedett Mathieu, aki kitért barcelonai pályafutásának utolsó mérkőzésére, a Juventus otthonában elszenvedett 3–0-s vereségre, ami gyakorlatilag a katalánok BL-búcsúját jelentette.

„Visszanéztem a mérkőzést, mindenki azt mondja, hogy velem volt a baj. Az igaz, hogy az első gólnál én voltam az egyik, aki szerelhetett volna. A sajtó feltehette volna azt a kérdést is, hogy mit csinált Mascherano vagy Piqué, de nem ez történt” – zárta mondandóját Mathieu.

Az ötszörös francia válogatott labdarúgó szerdán a pályán bizonyíthat, amikor a Sporting CP a Barcelonával csap össze a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

D-CSOPORT
20.45:
Sporting CP–FC Barcelona (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Olympiakosz Pireusz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik