BL, H-csoport: Lacazette lábában maradt a Juve-verés

2016.11.02. 22:40
null
Nem bírt egymással a Juventus és a Lyon (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának 4. fordulójában a Juventus 1–1-es döntetlent játszott a Lyonnal, a Sevilla pedig 4–0-ra kiütötte a Dinamo Zagrebet.

JUVENTUS–LYON

A két csapat franciaországi mérkőzésén Buffon kapuját még büntetőből sem tudta bevenni a Lyon, cserébe Cuadrado lehetetlen helyről is betalált, így 1–0-ra nyert a Juve.

Ezúttal is a franciák előtt akadt az első nagyobb lehetőség, de Rybus ziccerét hárította Buffon, a Juventus pedig nem tette meg azt a szívességet, hogy büntetőt ront: Higuaín higgadtan lőtt a jobb alsóba (1–0).

A játékrész hajrájában már kevésbé tudta megőrizni hidegvérét ajtó-ablak helyzetben: Mandzukic passza után 12 méterről a jobb felső fölé tekerét.

A fordulást követően több helyzetet alakítottak ki a vendégek, és az erőfeszítéseket a hajrában gól is koronázta, Gezzal szabadrúgását Tolisso fejelte közelről a kapuba (1–1).

Sőt! Az utolsó másodpercekben Lacazette-en múlt csak, hogy nem a vendégek nyertek, de ziccerben ezúttal sem tudott túljárni Buffon eszén, így egy pontot megszerzett a Juventus.



SEVILLA–DINAMO ZAGREB

Az Európa-liga egyeduralkodójának számító Sevilla nagyon közel került ahhoz, hogy ne védhesse meg sorozatban harmadszor is a címét, miután alaposan ellátta a Dinamo Zagreb baját.

A vendégek az első fél óráig tartották magukat, akkor azonban Vietto feltörte a reteszt (1–0), a játékrész végén pedig emberhátrányba kerültek a horvátok Stojanovic kiállítása miatt.

A második félidő derekáig így is csak minimális volt a különbség, akkor azonban beindult a spanyol gárda, és a hajrában alaposan megszórta a horvátokat (4–0).



BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Juventus–Lyon 1–1
(Higuaín 13. – 11-esből, ill. Tolisso 85.)
Sevilla–Dinamo Zagreb 4–0
(Vietto 31., Escudero 66., Nzonzi 80., Ben Yedder 87.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sevilla 4 3 1 6–0 +6 10
2. Juventus 4 2 2 6–1 +5 8
3. Lyon 4 1 1 2 4–3 +1 4
4. Dinamo Zagreb 4 4 0–12 –12 0

A CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ (november 22.)
Dinamo Zagreb–Lyon
Sevilla–Juventus

6. FORDULÓ (december 7.)
Lyon–Sevilla
Juventus–Dinamo Zagreb

Legfrissebb hírek

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09

A Barcelona 582 millió eurót költhet az első csapatra, miközben a Sevilla drámai mélypontra került

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 12:20

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19