DVSC: fehérorosz vagy albán ellenfél következhet a BL-ben!

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 07:44
null
A fehér mezes debreceniek és a BATE két évvel ezelőtti párharca a fehéroroszok továbbjutását hozta (Fotó: Mirkó István)
Bár még csak az első mérkőzéseket játszották le a héten a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, az Európai Labdarúgó-szövetség nyoni központjában délben már elkészítették a harmadik kör párosítását. A második fordulóbeli továbbjutása esetén a DVSC a BATE Boriszov–Skënderbeu párharc győztesével találkozik.

 

Gyorsan, a Gianni Infantino UEFA-főtitkár és Giorgio Marchetti versenyigazgató jelenlétében celebrált sorsolás második párharcának húzásakor kiderült a lényeg: a Lokinak, ha továbbjut a Cliftonville ellenében, a fehérorosz BATE Boriszov vagy az albán Skënderbeu jut ellenfélül a következő körben.

A fehérorosz és az albán csapat ugyanúgy gól nélküli döntetlent játszott a 2. fordulóbeli párharcuk első felvonásában, ahogyan a DVSC is északír ellenfelével. Az első mérkőzést Boriszovban rendezték meg, úgyhogy az albán csapat némi lépéselőnyben van.

GULÁCSIÉK, KOVÁCSÉK
Gulácsi Péter csapata, az osztrák bajnok Salzburg kaphatja a máltai bajnok FC Vallettát is, de valószínűleg inkább azeri riválissal mérkőzik meg, tekintve, hogy a Qarabag idegenben 1–0-ra legyőzte a vallettaiakat párharcuk első felvonásában.
Kovács Péternek és a norvég Strömsgodsetnek először is meg kellene fordítania idegenben a Steaua elleni 2. fordulóbeli párharcot (egyelőre 1–0 a románoknak). Ha ez sikerül, következhet a Dinamo Tbiliszi (grúz) vagy az Aktobe (kazah). Itt a kazahok idegenben 1–0-ra megnyerték az „odavágót”.

Egy biztos: mindkét gárda jól ismert ellenfél a debreceniek számára. A Bajnokok Ligája 2012–2013-as kiírásának selejtezőjében, a 2. körben a DVSC 3–1-es összesítéssel kiejtette a Skënderbeut (1–0-s vereség után 3–0-s győzelem Nyíregyházán), majd a következő körben ugyanilyen összesítéssel alulmaradt a BATE-val szemben (1–1 odakint, 2–0-s vereség idehaza).

A BATE tízszeres fehérorosz bajnok – 2006 és 2013 között sorozatban nyolcszor lett aranyérmes a hazájában –, és abban az évben, amikor kiejtette a Lokit, eljutott a csoportkörig, sőt nem is lett csoportutolsó, mivel legyőzte 3–1-re a Bayern Münchent, majd idegenben ugyancsak 3–1-re a francia Lille-t. Akkoriban ez El-beli folytatást ért, de ott a legjobb 32 között a Fenerbache szoros csatában megálljt parancsolt neki.

A Skënderbeu is feltörekvő csapat, öt albán bajnoki címéből négyet az elmúlt négy esztendőben ünnepelt. A nemzetközi sikerek egyelőre elkerülték a korcëi egyletet, de a Loki elleni párharca óta minden bizonnyal erősödött: a 2013–14-es BL-selejtezőben már volt egy továbbjutást hozó párharca, és az Európa-liga playoffjában, vagyis a csoportkör kapujában csak tizenegyespárbajt követően bukott el az ukrán Csornomorec Odesszával szemben.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
A PÁROSÍTÁSOK

BAJNOKI ÁG

Cliftonville (északír)/DVSC (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz)/Skënderbeu (albán)
FC Valletta (máltai)/Qarabag (azeri)–Salzburg (osztrák)
Slovan Bratislava (szlovák)/The New Saints (walesi)–Sheriff (moldovai)/Szutjeszka (montenegrói)
Aalborg (dán)–Dinamo Zagreb (horvát)/Zalgiris (litván)
Legia Warszawa (lengyel)/Saint Patrick's Athletic (ír)–Reykjavík (izlandi)/Celtic (skót)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/Aktobe (kazah)–Strömsgodset (norvég)/Steaua Bucuresti (román)
Zrinjski (bosnyák)/Maribor (szlovén)–FC Santa Coloma (andorrai)/ Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Rabotnicski (macedón)/HJK Helsinki (finn)–APOEL (ciprusi)
Sparta Praha (cseh)/Levadia Tallinn (észt)
–Malmö (svéd)/FK Ventspils (litván)
Ludogorec Razgrad (bolgár)/Dudelange (luxemburgi)
–FK Partizan (szerb)/Tórshavn (feröeri)

NEM BAJNOKI ÁG

AEL Limassol (ciprusi)–FK Zenit (orosz)
Dnipro (ukrán)–FC Köbenhavn (dán)
Feyenoord (holland)–Besiktas (török)
Grasshoppers (svájci)–Lille (francia)
Standard Liege (belga)–
Panathinaikosz (görög)

Vastag betűvel a kiemelt csapatok. A harmadik forduló mérkőzéseit július 29/30-án és augusztus 5/6-án rendezik – az első találkozót az elöl álló csapat(ok) otthonában játsszák.

A 3. körben 13 csapat csatlakozik a második forduló továbbjutóihoz, míg a mezőny szétválik bajnoki és nem bajnoki ágra. A 13 új belépőből három került a bajnoki ágra, ahol a DVSC is folytathatja, ha túljut a Cliftonville együttesén.

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 3. KÖR
BAJNOKI ÁG

A SORSOLÁS ELŐTT KÉT CSOPORTRA OSZTOTTÁK A CSAPATOKAT, ELLENFELET CSOPORT BELÜL KAPTAK

1. CSOPORT
Salzburg (osztrák)
Reykjavík (izlandi)/Celtic (skót)
BATE Boriszov (fehérorosz)/Skënderbeu (albán)
Dinamo Zagreb (horvát)/Zalgiris (litván)
Sheriff (moldovai)/Szutjeszka (montenegrói)

Legia Warszawa (lengyel)/Saint Patrick's Athletic (ír)
Cliftonville (északír)/DVSC (magyar)
Slovan Bratislava (szlovák)/The New Saints (walesi)
Valletta (máltai)/Qarabag (azeri)
Aalborg (dán)

2. CSOPORT
Strömsgodset (norvég)/Steaua Bucuresti (román)
APOEL (ciprusi)
Sparta Praha (cseh)/Levadia Tallinn (észt)
Ludogorets Razgrad (bolgár)/Dudelange (luxemburgi)
Santa Coloma (andorrai)/ Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

Zrinjski (bosnyák)/Maribor (szlovén)
FK Partizan (szerb)/Tórshavn (feröeri)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/Aktobe (kazah)
Malmö (svéd)/FK Ventspils (litván)
Rabotnicski (macedón)/HJK Helsinki (finn)

NEM BAJNOKI ÁG
FC Zenit (orosz)
Lille (francia)
FC Köbenhavn (dán)
Standard Liege (belga)
Besiktas (török)

Dnipro (ukrán)
Panathinaikosz (görög)
Feyenoord (holland)
Grasshoppers (svájci)
AEL Limassol (ciprusi)

BAJNOKOK LIGÁJA 2014–2015 – CSAPATOK, BEKAPCSOLÓDÁSI PONTOK
A CSOPORTKÖR RÉSZTVEVŐI
Real Madrid (spanyol) Schalke 04 (német) CSZKA Moszkva (orosz) playoffgyőztes
Atlético Madrid (spanyol) Juventus (olasz) Ajax (holland) playoffgyőztes
Barcelona (spanyol) AS Roma (olasz) Galatasaray (török) playoffgyőztes
Manchester City (angol) Benfica (portugál) Anderlecht (belga) playoffgyőztes
Liverpool (angol) Sporting CP (portugál) Olympiakosz (görög) playoffgyőztes
Chelsea (angol) Paris Saint-Germain (francia) FC Basel (svájci) playoffgyőztes
Bayern München (német) Monaco (francia) playoffgyőztes playoffgyőztes
Borussia Dortmund (német) Sahtar Doneck (ukrán) playoffgyőztes playoffgyőztes
SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFF)
Bajnoki ág Nem bajnoki ág
3. sel. győztes 3. sel. győztes Athletic Bilbao (spanyol) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Arsenal (angol) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Bayer Leverkusen (német) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Porto (portugál) 3. sel. győztes
3. sel. győztes 3. sel. győztes Napoli (olasz) 3. sel. győztes
3. FORDULÓ
Bajnoki ág Nem bajnoki ág
APOEL (ciprusi) 2. sel. győztese Zenit (orosz) Dnipro (ukrán)
AaB (dán) 2. sel. győztese Lille (francia) Panathinaikosz (görög)
Salzburg (osztrák) 2. sel. győztese FC Köbenhavn (dán) Feyenoord (holland)
2. sel. győztese 2. sel. győztese Standard (belga) Grasshoppers (svájci)
2. sel. győztese 2. sel. győztese Besiktas (török) AEL Limassol (ciprusi)
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. sel. győztese 2. sel. győztese
2. FORDULÓ
Bajnoki ág
Steaua (román) Legia (lengyel) Dinamo Tbiliszi (grúz) Valletta FC (máltai)
Celtic (skót) DVSC-TEVA (magyar) Malmö (svéd) Zrinjski (bosnyák)
BATE (fehérorosz) Crvena zvezda (szerb) KR (izlandi) Cliftonville (északír)
Sparta Praha (cseh) Slovan (szlovák) F91 Dudelange (luxemburgi) Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Zagreb (horvát) Aktobe (kazah) Strömsgodset (norvég) Szutjeszka (montenegrói)
Ludogorec (bolgár) Ventspils (lett) The New Saints (walesi) 1. sel. győztese
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) Qarabag (azeri) St. Patrick’s (ír) 1. sel. győztese
Sheriff (moldovai) HJK (finn) Skënderbeu (albán) 1. sel. győztese
Maribor (szlovén) Rabotnicski (macedón)
1. FORDULÓ
Bajnoki ág
Levadia Tallinn (észt) FC Santa Coloma (andorrai) Bananc (örmény) Lincoln Red Imps (gibraltári)
HB Tórshavn (feröeri) La Fiorita (San Marinó-i)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik