BL: Guardiola szerint néha jobb egy döntetlen, mint egy győzelem

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.11.07. 00:06
null
Pep Guardiola szerint a második félidőben szenvedett a csapata (Fotó: AFP)
A Manchester City egyelőre még nem jutott tovább a Bajnokok Ligája C-csoportjából, mivel kiengedte a kezéből a győzelmet az Atalanta ellen. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést pár főszereplő!

„Jó az egy pont, ha a mérkőzés előtt azt mondják, döntetlen lesz, elfogadjuk. Két mérkőzésünk van még hátra, továbbjuthatunk” – vont gyorsmérleget a hazaiak gólszerzője, a Chelsea volt játékosa, Mario Pasalic.

„Csalódottak vagyunk, hogy nem nyertünk. Tudtuk, remek csapat az ellenfél, és türelmesen kell várnunk a lehetőségekre. Azt hittem, hogy betalálunk a piros lap után, de a City megmutatta, hogy mennyire tapasztalt csapat. Ha betalálunk abból a szabadrúgásból, akkor nyerünk, csalódott vagyok az utolsó tíz perc miatt, az ellenfél tartotta a labdát, és lassította a játékot. Fontos a pontszerzés, de jobbak is lehettünk volna” – mérgelődött Josip Ilicic.

Alejandro Gomez
csatlakozott hozzá, mondván, történelmi tett az első BL-pont megszerzése, de nem boldogok, mert nyerniük kellett volna.

„A második félidőben jobbak voltunk a Manchester Citynél, a végén nyerhettünk volna, volt erre lehetőségünk, de a hajrában és a ráadásban már ritka vendég volt a futball – mérgelődött a hazai mester, Gian Piero Gasperini is. – A City sokáig vacakolt a cseréjével, aztán megpróbálta a szögletzászlók körül tartani a labdát. Néha történik ilyen az emberrel... A kihagyott büntető rakott bennünket sebességbe, még megvan az esély a továbbjutásra, de boldogok leszünk az Európa-ligával is, mert ott is szerezhetünk további tapasztalatot. Nem játszottunk rosszul a Sahtar ellen sem, és ott sem nyertünk, ma sem nyertünk, pedig lett volna erre lehetőségünk a manchesteriek remek rajtja ellenére is. Ha ilyen fegyelmezetten játszunk a továbbiakban, akkor megnyerjük majd az ilyen mérkőzéseket. Az első félidőben nem ment nekünk, amikor előrejött a City, mindig problémákat okozott, az a baj, hogy néha azt hiszi az ember, hogy jó formában van, pedig ez nincs is így. Amikor egy méterre lemaradsz az ellenfeledről, akkor könnyen meg tudja tartani a labdát az ellenfél. A City remekül támad, de könnyű zavarba hozni a védelmét, amikor elkezdtünk kockázatot vállalni, gyorsabban támadtunk, hamar visszaszereztük a labdát, akkor máris volt helyzetünk, máris jobbak voltunk a Manchester Citynél. Még nem haltunk meg!”

„Hogy Ilicic ki is cselezhette volna a kapust ahelyett, hogy elesett volna, hogy piros lapot erőszakoljon ki? Természetesen igen! Senki sem volt előtte, abszolúte gólhelyzetben volt, de Bravo lába igen magasan volt. Jobb lett volna, ha kapura tart, de védte magát, azt hiszem, megijedt. Ám sokkal inkább mérges vagyok rá a büntető miatt, kezezni a tizenhatoson belül azt követően, hogy megúszunk egy büntetőt... Ettől eltekintve Ilicic remekül futballozott.”

„Természetesen nyerni akartunk, de jó csapat az ellenfél, ahogyan azt Olaszországban hétről hétre megmutatja, szóval jó eredmény a döntetlen. Még egyszer köszönet Kyle Walkernek, nem könnyű csereként beállni, kapusként, és egyből kivédeni egy szabadrúgást” – nyilatkozott az angolok védője, Benjamin Mendy.

„Hogy önként jelentkeztem-e? Egy kicsit igen, néha ugratom a kapusokat az edzéseken, és beállok magam is kapuba. Mint láthatták, néha két érintés kell egy védéshez. Azért jöttünk ide, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, egy ponttal távozunk, ez jó eredmény” – mosolygott a kamerákba a lefújás után a City védője/vészkapusa, Kyle Walker.

„Ebben a sorozatban be kell lőnöd a helyzeteidet akkor, amikor megteheted – nyilatkozta a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola. – De mindezek ellenére jól futballoztunk az első félidőben, akkor remekeltünk, a másodikban pedig szenvedtünk. Az utolsó negyedórában voltak gondjaink, új kapust kellett beállítani. Hogy Ederson kihagyja-e a Liverpool elleni mérkőzést? Nem tudom egyelőre. Hogy megváltoztatta-e a mérkőzést a kihagyott büntető? Határozottan igen, a futball az érzelmek játéka. A második félidőben nem úgy futballoztunk, ahogyan játszania kell a Citynek, egy olyan csapattól, amelyik mindig sok helyzetet alakít ki, ez a teljesítmény kevés. De tökéletes idegenbeli eredmény a döntetlen, még egy pont és továbbjutunk. Amikor leszállunk a manchesteri repülőtéren, onnantól már csak a bajnokságra koncentrálunk.”

„Le a kalappal az Atalanta előtt, látjuk őket játszani hétről hétre, tudjuk, jó csapat, kérdezzék csak meg a Serie A-s ellenfeleiket! Tudtam, hogy az Atalanta nagyon agresszív csapat, és mi hibázunk majd, és meg is fizettünk ezekért. Az Atalanta tudja, hogyan kellemetlenkedjen, mi mégis négy pontot szereztünk ellenük, ez jó – tette hozzá a mester. – Ez volt az első mérkőzésem három kapussal... Féltem, amikor megláttam a piros lapot, mert tudtam, hogy sok támadónk van a pályán. Ilicic nagyon ravasz volt, otthagyta a lábát Claudio Bravónak... Utolsó emberként szabálytalankodni, ezért egyértelműen piros lap jár, kétség nem fér hozzá. Abban a pillanatban el kellett döntenem, ki áll a kapuba, és nagyon örülök, hogy ezt követően csak egy lövés ment Walker kapujára. Jó lett volna, ha megduplázzuk az előnyünket a szünet előtt, de nem így történt, néha még jobb is, ha nem nyersz. Soha nem becsültem le az Atalantát, senkit sem becsültünk le soha, lásd a mai eredményt, nem is lehet ilyet tenni. Hogy egyszer edzősködöm-e a Serie A-ban? Talán, természetesen benne van a pakliban, nagy öröm volt itt játszani, nagyon szeretem ezt az országot. Nem mondom, hogy mindig ez jár az eszemben, de boldog voltam itt, nem vagyok még öreg, szóval bármi lehet még ebből. De hogy a Juventushoz mennék, az nem igaz, ezek fals információk voltak a nyáron.”

Claudio Bravót vigasztalhatja, hogy legalább beírta a nevét a rekorderek közé: a chilei a BL-történelem első kiállított cserekapusa lett!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
C-CSOPORT
Atalanta (olasz)–Manchester City (angol) 1–1 (Pasalic 49., ill. Sterling 7.)
Kiállítva: C. Bravo (81., Manchester City)
Dinamo Zagreb (horvát)–Sahtar Doneck (ukrán) 3–3 (Petkovic 25., Ivanusec 83., Ademi 89., ill. Alan Patrick 13., J. Moraes 93., Tete 98. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 3 1 11– 2 +9 10
2. Sahtar Doneck 4 1 2 1 7– 9 –2 5
3. Dinamo Zagreb 4 1 2 1 9– 7 +2 5
4. Atalanta 4 1 3 3–12 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik