BL: Guardiola szerint most már a Chelsea a párharc favoritja

2012.04.19. 00:03
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája második elődöntőjében a Chelsea a címvédő Barcelonát fogadta hazai pályán, és Didier Drogba találatával egygólos győzelmet aratott. A vendégek lőttek egy lécet, egy kapufát és rengeteg helyzetet kihagytak, 72 százalékos labdabirtoklási arány mellett.

„Nem könnyű úgy játszani, hogy az ellenfeled tíz emberrel beáll védekezni, és egyetlen ellentámadásából meg gólt ér el – mondta a lefújást követően Josep Guardiola, a Barcelona edzője. – Amikor a Bajnokok Ligája elődöntőjében vagy, az mindig valamiféle kihívás, ezt el kellett fogadnunk. Máshogyan fogunk majd megpróbálni helyzetbe kerülni odahaza, türelmesnek kell lennünk és kreatívnak. Most nagyon jól védekezett a Chelsea. Sok helyzetet alakítottunk ki. Vártam, hogy támad majd a Chelsea, és sok szögletet rúg, de ez elmaradt. A második félidőt végigtámadtuk, de ez alkalommal nem tudtunk gólt rúgni. Nem ezt vártuk, de el kell fogadnunk, nem arról van szó, hogy az eredmény igazságos-e vagy sem, nem találtunk kapuba. Az eredmény a Chelsea számára kedvez, most már a Chelsea a favorit, de mi is a döntőbe jutásért harcolunk. A visszavágón majd kapuba találunk, ebben segít bennünket a szurkolók biztatása is. Játékosaim elszántak arra, hogy megmutassák, képesek győzni. Meglehet, többet is kockáztatunk majd, mint ma. Ez az eredmény nem befolyásolja a Real Madrid elleni hétvégi találkozóra való felkészülésünket, ez más tészta."

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Argentína–Zöld-foki-szigetek

Foci vb 2026
12 perce

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
22 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
35 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
52 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
54 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
54 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
54 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik