Cristiano Ronaldo rekordot döntött; a Juve meccse félbeszakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 20:41
null
A Juve meccse félbeszakadt az isztambuli havazás miatt (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a B-csoportban a már korábban továbbjutó Real Madrid Luka Modric és Cristiano Ronaldo találatával kettő nullára győzni tudott az FC Köbenhavn otthonában. A portugál klasszis BL-rekordot állított fel, korábban ugyanis még senki sem volt kilencszer eredményes a csoportmérkőzések során. A Real pedig zsinórban 31. kupamérkőzésén tudott eredményes lenni, ezzel pedig megdöntötte a Barcelona rekordját. A Galatasaray–Juventus mérkőzés félbeszakadt, hivatalos információ szerint szerda délután 14 órától folytatják a 31. perctől, a mérkőzést a Sport Tv közvetíti.

KÖBENHAVN–REAL MADRID

Óvatosan kezdett mindkét együttes, a pálya talaja finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga mögött, az első igazi helyzetre a 15. percig kellett várni, de Gareth Bale fejese nem talált kaput. A félidő derekán aztán megtört a jég, Xabi Alonso szögletét követően Isco közvetítésével Luka Modrichoz került a labda, a horvát egy cselt követően a bal felső sarokba tekert jobbal. A madridiak zsinórban a 31. európai kupamérkőzésükön tudtak eredményesek lenni, ezzel megdöntötték a Barcelona 30 találkozóra nyúló csúcsát. 0–1

Később is a vendégek előtt adódtak lehetőségek, de a 40. percben kiegyenlített a Köbenhavn, a gólt azonban nem adta meg a játékvezető, mert Thomas Delaney szabálytalankodott a kapu torkában Iker Casillas ellen Pierre Bengtsson szögletét követően.

A második játékrész elején gyorsan megduplázta előnyét a Real. Marcelo indítását követően Pepe lefejelte a labdát a tizenhatoson belül, és Cristiano Ronaldo öt méterről a kapu közepébe lőtt. Ez volt a portugál kilencedik BL-gólja a csoportkörben ebben a szezonban (ez rekord), egyben meglőtte a madridiak 800. európai kupatalálatát. 0–2

Cristiano Ronaldo új BL-rekordot állított fel a Köbenhavn ellen (Fotó: Reuters-archív)
Cristiano Ronaldo új BL-rekordot állított fel a Köbenhavn ellen (Fotó: Reuters-archív)

A mérkőzés hátralévő részében is a vendégek előtt adódtak nagyobb helyzetek, Ronaldo kapufát lőtt, és még egy büntetőt is kihagyott. A lényegen ez már nem változtatott, a Real megnyerte a B-csoportot, és várhatja ellenfelét a legjobb 16 között.

GALATASARAY–JUVENTUS

Soha nem láttam még, hogy gólt rúgjanak a szurkolók – reflektált a rájuk váró pokoli hangulatra a Galatasaray elleni mérkőzés előtt Gianluigi Buffon, a Juventus veterán kapusa. Tiszta sor, de azért kíváncsiak lennénk arra, mit érzett a sokat tapasztalt Buffon, amikor a kezdő sípszó hallatán ötvenkét-ezer török szurkoló ütemes ugrándozásba kezdett, közel negyedük egyenesen méterekkel a háta mögött. Volt is miért lelkesedniük az isztambuliaknak: végre van egy nemzetközileg is elismert edzőjük (Roberto Mancini), két világsztárjuk (Didier Drogba és Wesley Sneijder), no és ki-ki mérkőzést vívhattak a Juvével a legjobb 16 közé jutásért.

A torinóiak mestere, Antonio Conte alaposan megszervezte csapata védekezését – öt középpályás mögött három középső védő –, ezzel látványosan nem tudtak mit kezdeni a mérkőzés elején a hazaiak, miközben egy ellentámadás során Fernando Llorente ziccert hibázott. Tovább hűtötte a szurkolók kedélyeit, hogy a 25. perc tájára elállt ugyan az eső, mert havazni kezdett, de ez sem tartott ám sokáig, mert kitört egy csinos kis jégzápor.

További bibliai csapásoktól eltekintettek az égiek, de a portugál játékvezető, Pedro Proenca a 31. percben felfüggesztette a mérkőzést. Ám mivel a pálya legfontosabb vonalait nem tudták mindenhol láthatóvá tenni szerinte, és eljegesedett a gyep is, végül a mérkőzés félbeszakítása mellett döntöttek az illetékesek.

A találkozót hivatalos információ szerint szerda délután folytatják a 31. perctől.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
B-CSOPORT

FC Köbenhavn (dán)–Real Madrid (spanyol) 0–2
G: Modric (25.), C. Ronaldo (48.)
A másik mérkőzésen
Galatasaray (török)–Juventus (olasz) 0–0 – havazás miatt félbeszakadt; folytatás szerdán 14 órától (tv: Sport 1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 6 5 1 0 20–5 +15 16
2. Juventus 5 1 3 1 9–8 +1 6
3. Galatasaray 5 1 1 3 7–14 –7 4
4. FC Köbenhavn 6 1 1 4 4–13 –9 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik