HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.11.01 19:56 Frissítve: 2017.11.01 20:32

BL, G-csoport: nem bírt egymással a Besiktas és a Monaco

Történelmi lehetőség kapujában állt a Besiktas a Monaco ellen, hiszen a törökök korábban soha nem jutottak tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből, s most a Monaco ellen egy győzelemmel ezt (a csoport később kezdődő mérkőzésének eredményétől függetlenül is) megtehették volna – más kérdés, hogy nem sikerült, hiszen a meccs 1–1-es döntetlennel ért véget.

HIRDETÉS
Lopes lő, 0–1! (Fotó: AFP)

 

A Besiktas szurkolói ismét pokoli hangorkánt generáltak a mérkőzés kezdésére – erről a lipcsei Timo Werner is tudna mesélni… – s a hangzavar csak tovább fokozódott, amikor a 7. percben szemet gyönyörködtető akciót vezetett a hazai gárda, de Danijel Subasic kapuja nem forgott veszélyben.

Az első negyedóra elteltével sikerült a vendégeknek kiszabadulni a törökök szorításából, s Thomas Lemar szöglete után Youri Tielemans fejesét kellett bravúrral védenie Fabri kapusnak.
A folytatásban kimondottan lüktető, izgalmas játék folyt a pályán, még akkor is, ha igazán nagy gólhelyzetig nem jutottak el a csapatok.

A félidő hajrájában aztán megint Fabrinak kellett védeni: a csereként beálló Sztevan Jovetics passza után Rony Lopes közeli pörgetését hárította, míg a túloldalon Ricardo Quaresma jobbról, jobb külsővel rászúrt lövése jelentett munkát Subasicnak.

A félidő mégis úgy végződött, ahogy kezdődött: pokoli török füttyszóval, miután Adriano eladott labdájára Rony Lopes csapott le, és a hátráló Pepe mellett 18 méterről könnyen a jobb alsó sarokba tekert, 0–1!

A második félidőnek nagy lendülettel ment neki a hazai gárda, és az erőfeszítéseket néhány perc után siker koronázta, amikor Jorge tizenegyest érően húzta el Quaresma lábát, s a büntetőt Cenk Tosun váltotta gólra, 1–1!

Az egyenlítés után a Besiktas valamelyest csökkentette ugyan a tempót, míg a Monaco magasabb fokozatba kapcsolt, így továbbra is kevés igazán nagy gólhelyzetet, de nagy hajtást és kőkemény összecsapásokat eredményező játékot hozott a mérkőzés.

Hiába próbált meg a hajrában mindkét csapat előnybe kerülni, ez nem sikerült egyik félnek sem, így maradt az 1–1-es eredmény, ami végeredményben akár még a Besiktas továbbjutását is eredményezheti, ha a csoport másik meccsén este a lipcsei csapat nyerni tud az FC Porto otthonában.

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 4. FORDULÓ

Besiktas–Monaco 1–1 (Cenk Tosun 54. – 11-esből, ill. Rony Lopes 45+1.)
KÉSŐBB
20.45:
FC Porto-RB Leipzig

G-CSOPORT 
1. Besiktas 4 3 1 8–3 10
2. RB Leipzig 3 1 1 1 4–5   4
3. FC Porto 3 1 2 6–6   3
4. Monaco 4 2 2 3–7   2

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.21 17:25:23

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A döntőt 2019. június 1-jén, a madridi Wanda Metropolitanóban rendezik meg.

2018.05.28 23:41:38

Bajnokok Ligája THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Kevés szó esik Zinédine Zidane-ról.

2018.05.28 15:14:09

Bajnokok Ligája ILKU MIKLÓS

Az emberi tényezők sok mindent befolyásoltak, de több minden szólt a Real Madrid mellett.

2018.05.26 23:08:18

Bajnokok Ligája CSILLAG PÉTER, MAKÁDI PÉTER (Kijev)

A 26. percben hirtelen megállt a műsor, megdermedt a lelátó vörös kanyarja...

2018.05.26 20:22:24

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

CR és Szalah helyett Bale és Karius volt a főszereplő • Zsinórban harmadszor BL-győztes a Real.

HIRDETÉS
HIRDETÉS