BL, G-csoport: harmincéves „száműzetése” ért véget a Besiktasnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 19:56
null
A kép csalóka, a labda nem sokat volt a Portónál (Fotó: AFP)
A Besiktas 1–1-es döntetlent játszott a Portóval a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában, így biztossá vált, hogy a továbbra is veretlen török együttes végez a kvartett élén, és ott lesz a nyolcaddöntőben.

A Monaco ellen elszalasztotta az esélyt, a Porto ellen azonban ismét megkapta a történelmi lehetőséget a Besiktas, amely korábban soha nem jutottak tovább a Bajnokok Ligája csoportköréből (legutóbb az 1986–1987-es BEK-kiírásban jött össze a legjobb nyolc közé kerülés török szempontból).

Az isztambuliak a fentiek tudatában vetették bele magukat a küzdelembe, valósággal nekirontottak a Portónak, amely alig tudta megtartani a labdát. José Sának először a 19. percben kellett játékba avatkoznia, Ryan Babel lövését elég érdekes mozdulattal hárította, abban viszont szerencséje volt, hogy a kipattanó után végül nem a kapuban kötött ki a labda.

A vezetést némi meglepetésre mégis a vendégek szerezték meg, Ricardo Pereira centerezése után Felipe remek mozdulattal tekert 12 méterről a hazaiak kapujába (0–1).

Nem sokat kellett várni az elsősorban Babel és Ricardo Quaresma révén sok gondot okozó Besiktas válaszára, bő tíz perccel később Cenk Tosun kapott jó indítást a bal szélen, aki egy pofátlan esernyőcsel után három védő gyűrűjében középre játszotta a labdát, az érkező Anderson Taliscának pedig nem esett nehezére a kapuba továbbítani (1–1).

A fordulás után szinte rögtön megszerezhette volna a vezetést a török együttes, Babel óriási lövése azonban a lécen csattant, majd pár perccel később Quaresma villanása után védett nagyot a portugálok kapusa.

Ezután a Porto lőhetett volna gólt, Ricardo Pereira azonban hatalmas helyzetben, a tizenegyespontról csúnyán a kapu mellé tekert külsővel.

A hajrában már nem erőltette igazán a támadásokat a Besiktas, amely a döntetlennel is továbbjutott – csoportelsőként! –, a Porto viszont még nem lehet nyugodt, különösen, ha az RB Leipzig nyerni tud Monacóban...

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Besiktas–Porto 1–1 (Talisca 41., ill. Felipe 29.)
Később
20.45: Monaco–RB Leipzig (Tv: Film Mánia)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Besiktas 5 3 2 0 9–4 +5 11
2. Porto 5 2 1 2 10–8 +2 7
3. RB Leipzig 4 1 1 2 5–8 –3 4
4. Monaco 4 0 2 2 3–7 –4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik