BL: Ferguson már nem csak a Manchester United meccseire figyel

2011.10.17. 22:40
Címkék
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson az Otelul Galati elleni holnapi, bukaresti BL-mérkőzés előtt már nem csak saját csapata mérkőzésével, hanem a Basel–Benfica találkozóval is foglalkozott.

„Nekünk két győzelemre van szükségünk az Otelul ellen, és remélhetőleg ez meg is lesz" – kezdte a holnapi, romániai meccs előtti nyilatkozatát Sir Alex Ferguson.

A Manchester United menedzsere azonban nemcsak saját csapata mérkőzéséről, hanem a Basel–Benfica találkozóról is beszélt. A „vörös ördögök" két döntetlennel nyitottak a Bajnokok Ligájában, így nem meglepő, hogy a skót szakember az ellenfelek összecsapásaira is jobban odafigyel.

„Bízunk benne, hogy vagy a Basel vagy a Benfica mindkét mérkőzést megnyeri vagy legalább az egyik találkozó döntetlennel zárul. Abban az esetben, ha mindegyik csapat nyer egy-egy meccset az egymás elleni csatákon, akkor nagyon szoros lesz a csoport, ezt nem akarjuk" – fogalmazott Ferguson, aki a romániai találkozón biztosan pihenteti Rio Ferdinandot, aki a Liverpool elleni hétvégi rangadót (1–1) végigjátszotta, ezúttal azonban nem került be az utazó keretbe.

Legfrissebb hírek

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
15 perce

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
33 perce

„Az aranyért harcolhatunk” – Kós Hubert a magyar gyorsváltóról

Úszás
40 perce

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
1 órája

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
1 órája

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája