BL: Ferguson jobban teszi, ha odafigyel Raúlra - Steve McManaman

Vágólapra másolva!
2011.04.25. 12:01
Címkék
Steve McManaman, a Real Madrid korábbi labdarúgója óva intette Sir Alex Fergusont, a Manchester United menedzserét attól, hogy félvállról vegye a Schalke elleni Bajnokok Ligája-elődöntőt, különösképpen Raúlra kell odafigyelni az angol szerint.

Ferguson régebben többször a világ legjobb játékosának nevezte Raúlt, aki az évszázad elején kétszer is részese lehetett a United kiejtésének a Real Madriddal (2000, 2003). A skót szakember egyes források szerint tavaly nyáron megpróbálta szerződtetni a királyi gárdát tizenhat év után elhagyó támadót – aki egyébként a Bajnokok Ligája örökös gólkirálya 71 találattal –, de az inkább a „vörös ördögök” soron következő BL-ellenfeléhez, a német Schalkéhez igazolt.

McManaman szerint – aki négy évet együtt játszott a Real ikonjával – Raúl még ma is óriási veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. „Sok mérkőzésen játszik, és sok gólt szerez. Nem tudom, mennyire volt komoly a United érdeklődése, de tudom, hogy mindig is kedvelte a Premier League-et, egy ideális világban pedig oda is szerződött volna. Talán úgy gondolta, hogy ott nem kapna annyi játéklehetőséget, márpedig ő minden meccsen pályára szeretne lépni. Azért ment egy kisebb csapathoz, mert tudta, hogy előrébb viheti őket” – vélekedett a Liverpool és a Real Madrid korábbi kiválósága.

Bár a sajtó egyértelműen a Unitedet tartja a párharc esélyesének, McManaman szerint mégsem lehet félvállról venni a németeket, mert mégiscsak hét gólt szereztek a címvédő Inter ellen. A 47-szeres angol középpályás kulcsfontosságúnak tartja Raúlt abban, hogy a Schalke idáig eljutott.

„A tény, hogy eljuttatta a Schalkét az elődöntőig, önmagáért beszél. A tapasztalata és a gólrekordja sokat segített. Tudom, hogy sok pénzt költöttek új játékosokra, és az edző is jó munkát végez, de megkérdőjelezhetetlenül egy fontos fogaskerék a klub történetében. Kétségkívül ők az esélytelenebbek, de szenzációsan meneteltek ebben az idényben” – zárta mondandóját McManaman.

A Schalke kedd este 20.45 órakor fogadja a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozóról élő, képes tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
5 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
6 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
13 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
41 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
55 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik