BL: esőkabátokat kapnak a MU-szurkolók Moszkvában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 13:35
Esőkabátokat kapnak ajándékba a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói Moszkvában, a Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai mérkőzése előtt.

A kabátokat az aktuális ellenfél, a CSZKA Moszkva szurkolói és fiatal játékosai adják át a drukkereknek. Az akció a Gentlefan elnevezésű program része, amelynek célja, hogy a korábbi lelátói botrányok után pozitív képet alakítson ki az orosz szurkolókról.

A kampány az előző idényben kezdődött, amikor a Manchester United az FK Rosztov vendége volt az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. Március közepén a nagy hideg miatt meleg takarókkal segítettek az angol drukkereknek.

Kedden (ma) a Liverpool FC szurkolói vörös pólókat kapnak BL-ellenfelük, a Szpartak Moszkva fiatal játékosaitól. A pólók hátán a két csapat egymás elleni mérkőzéseit idézik fel: az orosz és az angol csapat is két alkalommal győzött a párharcban.

Ugyancsak márciusban történt, hogy mintegy kétszáz afrikai főiskolás és egyetemista ingyenjegyet kapott a krasznodari Oroszország–Elefántcsontpart válogatott meccsre. A Szocsiban rendezett orosz–belga barátságos mérkőzés előtt angyalnak öltözött fiatal hölgyek Gentlefan-feliratú, felhő alakú párnákkal fogadták a vendégszurkolókat.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
20.45:
Sevilla–Maribor
20.45: Szpartak Moszkva–Liverpool (Tv: Sport1)
F-CSOPORT
20.45:
Napoli–Feyenoord
20.45: Manchester City–Sahtar Doneck (Tv: Sport2)
G-CSOPORT
20.45:
Besiktas–RB Leipzig
20.45: Monaco–FC Porto
H-CSOPORT
20.45:
Borussia Dortmund–Real Madrid (Tv: M4 Sport)
20.45: APOEL–Tottenham Hotspur (Tv: Film Mánia)

SZERDÁN
A-CSOPORT
20.45:
FC Basel–Benfica
20.45: CSZKA Moszkva–Manchester United (Tv: Film Mánia)
B-CSOPORT
20.45:
Paris Saint-Germain–Bayern München (Tv: M4 Sport)
20.45: Anderlecht–Celtic
C-CSOPORT
18.00:
Qarabag–AS Roma (Tv: Sport1)
20.45: Atlético Madrid–Chelsea (Tv: Sport2)
D-CSOPORT
20.45:
Sporting CP–FC Barcelona (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Olympiakosz Pireusz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik