BL: elégtételt akar a még sohasem döntőző Ramos

2013.04.29. 18:41
Sergio Ramos, a Real Madrid védője a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: még sohasem játszhatott a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, többek között ez is motiválni fogja a Dortmund elleni keddi elődöntő-visszavágón.

„Annál erősebb motiváció, mint hogy a Bajnokok Ligája döntőjében játszhatsz, nem kell – mondta Sergio Ramos a hétfő délutáni madridi sajtótájékoztatón. – Nyolc éve vagyok a csapatnál, de még egyszer sem jutottam be. Pedig annál (a BL-döntőnél) nincs szebb a világon."

Az esélyekről szólván Ramos elismerte, meglehetősen komplikált a Real Madrid helyzete, de szó sem lehet arról, hogy a németországi 1–4 hatására beletörődjenek a kiesésbe.

„Nem könnyű a helyzetünk, de ha be akarunk jutni a döntőbe, akkor bizony le kell győzni a legjobb csapatokat. Hinnünk kell benne, hogy fordíthatunk. Tudjuk, hogy a szurkolóink az első pillanattól mellettünk állnak majd, tudjuk azt is, mit kell tennünk, és megértettük azt is, mi miért történt Dortmundban. Elégtételt akarunk! Rossz érzéssel idézzük fel az első meccsen történteket, és jól akarunk játszani holnap."

Legfrissebb hírek

Sergio Ramosék megegyeztek a Sevilla megvételéről – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 15:19

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik