BL: Egy meccsen a Dortmund bárkit meg tud verni - Beckenbauer-exkluziv

2013.05.25. 16:52
Hét döntő – 1974, 1975, 1976, 1999, 2001, 2010, 2012. Hét olyan, a Bayern München által megvívott BEK- és BL-döntő, amelynek Franz Beckenbauer vagy játékosként, vagy a német csapat klubvezetőjeként részese volt – a német „Császár” főszerepet játszott szülővárosa legsikeresebb csapatának legnagyobb nemzetközi sikereiben. Beckenbauer a Gazprom szervezte nagyszabású „Foci a barátságért” gyerekfórum – amelyen Magyarországot a Vasas Kubala Akadémia képviselte – nemzetközi nagyköveteként a Nemzeti Sportnak is válaszolt.

– Mit vár a döntőtől?
– Különleges nap ez nekem, hisz ezerkilencszáz-ötvennyolc óta vagyok bayernes, gyerekfejjel csatlakoztam a klubhoz, amelynek vezetője vagyok... kitalálják, kinek szurkolok este. Szenzációs idénye van a csapatnak, ugyanakkor minden elismerés jár a Dortmundnak is, fantasztikus utat járt be, hogy eljusson a döntőig. A Bayern a favorit, hiszen a szezonja egészen kivételes volt, egy meccsen azonban a Dortmund a világ bármelyik csapatát meg tudja verni. Külön büszkeség, hogy a két együttes most mindenkinek meg tudja mutatni a Wembleyben, milyen remek és erős a német futball napjainkban. Nekünk külön bizonyítanivalónk is van: a Chelsea elleni, otthon elbukott BL-döntő még mindig rendkívüli módon fáj a játékosoknak, látni rajtuk, hogy nem felejtették el azt az estét. Négy év alatt három döntő – most már megérdemelnénk egy győzelmet. Mondjuk hosszabbítás után, tizenegyesekkel – válaszolta a Nemzeti Sportnak Franz Beckenbauer.– Mit vár a döntőtől?
– Különleges nap ez nekem, hisz ezerkilencszáz-ötvennyolc óta vagyok bayernes, gyerekfejjel csatlakoztam a klubhoz, amelynek vezetője vagyok... kitalálják, kinek szurkolok este. Szenzációs idénye van a csapatnak, ugyanakkor minden elismerés jár a Dortmundnak is, fantasztikus utat járt be, hogy eljusson a döntőig. A Bayern a favorit, hiszen a szezonja egészen kivételes volt, egy meccsen azonban a Dortmund a világ bármelyik csapatát meg tudja verni. Külön büszkeség, hogy a két együttes most mindenkinek meg tudja mutatni a Wembleyben, milyen remek és erős a német futball napjainkban. Nekünk külön bizonyítanivalónk is van: a Chelsea elleni, otthon elbukott BL-döntő még mindig rendkívüli módon fáj a játékosoknak, látni rajtuk, hogy nem felejtették el azt az estét. Négy év alatt három döntő – most már megérdemelnénk egy győzelmet. Mondjuk hosszabbítás után, tizenegyesekkel – válaszolta a Nemzeti Sportnak Franz Beckenbauer.

MI ÁLL A NÉMET SIKER HÁTTERÉBEN BECKENBAUER SZERINT? MIT TANULHATNAK MÁS ORSZÁGOK A NÉMETEKTŐL A CSÁSZÁR SZERINT? VÁLASZOK A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik