BL, E-csoport: javított a Spurs, 94. percbeli dráma Monacóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 22:42
null
Szon Hung Min a Spurs győztes gólját lövi (Fotó: Reuters)
Egy idegenbeli győzelem és egy 94. percbeli pontmentés a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában: a Tottenham Hotspur 1–0-ra győzött a CSZKA Moszkva vendégeként, míg a hazai pályán játszó Monaco a 94. percben harcolta ki az 1–1-es döntetlent a Leverkusen ellen.

CSZKA MOSZKVA–TOTTENHAM 0–1

Az orosz csapat kezdett jobban, aztán lassan átvette az irányítást a Tottenham. A londoniak akciói kezdetben rendre lesen akadtak el, de az első játékrész hajrájában már sikerült befejezni őket, igaz, a góllal kecsegtető helyzetek kimaradtak – Dele Alli lövésénél a léc mentette meg a munkanélküliségre nem panaszkodható Igor Akinfejevet.

A szünet után folytatódott a londoni fölény, és hamarosan jött is a vezető gól: a remek napot kifogó Szon Hung Min lövése akadt be Erik Lamela előkészítését követően (0–1). Öt tétmeccs, öt gól – ez Szon idénybeli mérlege a Spursben.

A folytatásban a CSZKA hiába próbálkozott az egyenlítéssel, nem volt képes nagy helyzetet kialakítani a játékot lassítani próbáló londoniak kapuja előtt. A Tottenham győzött, és a Monaco elleni hazai vereség után megszerezte első pontjait.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, E-CSOPORT
CSZKA MOSZKVA (orosz)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 0–1 (0–0)

Moszkva. V: Lahoz (spanyol)
CSZKA: Akinfejev – Mário Fernandes, V. Berezuckij (A. Berezuckij, a szünetben), Ignasevics, Scsennyikov – Golovin, Wernbloom – Z. Tosics (Natho, 72.), R. Eremenko, Milanov – L. Traoré. Vezetőedző: Leonyid Szluckij
TOTTENHAM: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, B. Davies – Alli (Winks, 82.), Wanyama – Lamela, Eriksen, Szon Hung Min – V. Janssen (N'Koudou, 67.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Szon Hung Min (71.)

Kamil Glik a 94. percbeli egyenlítő gólját ünnepli (Fotó: Reuters)
Kamil Glik a 94. percbeli egyenlítő gólját ünnepli (Fotó: Reuters)

MONACO–LEVERKUSEN 1–1

A Monaco támadott többet az első félidőben, de a szervezetten védekező Leverkusen meghiúsította a gólhelyzetek kialakítását. A szünet előtti percekre maradtak a legnagyobb izgalmak: előbb a monacói Thomas Lemar lövése ment alig mellé, majd Javier „Chicharito” Hernández tornásztatta meg Danijel Subasicot.

A második játékrészben már a német csapat volt a kezdeményező, ami hamarost az eredményen is meglátszott: a 73. percben a bizonytalankodó hazai védelem hibáját kihasználva a frissen becserélt Admir Mehmedi adott középre, és Javier Hernández a hálóba fejelt (0–1).

Chicharito a 100. gólját szerezte Európába szerződése (2010) óta, és egészen a 94. percig úgy tűnt, győzelemmel jubilálhat: akkor azonban a középre kifejelt labdát az előrehúzódó hazai védő, a lengyel Kamil Glik pazar mozdulattal a hálóba vágta (1–1).

A döntetlen révén a Monaco megőrizte az első helyet az E-csoportban.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, E-CSOPORT

MONACO (francia)–BAYER LEVERKUSEN (német) 1–1 (0–0)

Monte-Carlo. V:
Borbalán (spanyol)
MONACO
: Subasic – D. Sidibé, Glik, Jemerson, Raggi – Joao Moutinho, T. Bakayoko (Mbappé, 77.), Fabinho – Bernardo Silva (Boschilia, 81.), Germain (Carrillo, 73.), Lemar. Vezetőedző: Leonardo Jardim
LEVERKUSEN
: Leno – Henrichs, Tah, Ömer Toprak, L. Bender – Aránguiz, Kampl – Volland (Mehmedi, 73.), Calhanoglu, Brandt (Kiessling, 63.) – J. Hernández (Baumgartlinger, 88.). Vezetőedző: Roger Schmidt
Gólszerző: Glik (94.), ill. J. Hernández (73.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 2 1 1
3–2 +1 4
2. Tottenham 2 1
1 2–2 0 3
3. Bayer Leverkusen 2
2
3–3 0 2
4. CSZKA Moszkva 2
1 1 2–3 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik