BL, E-csoport: háromgólos előnyről sem nyert a Liverpool

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 22:42
null
Mané és Firmino góljai csak egy pontot értek a Liverpoolnak (Fotó: AFP)
A 92. percig csoportelsőnek és biztos továbbjutónak tűnt a Liverpool labdarúgócsapata, amely végül 3–0-s előnyről 3–3-as döntetlent játszott Sevillában az E-csoport ötödik fordulójában.

A Liverpool már a második percben megszerezte a vezetést, Coutinho jobb oldali szögletét Wijnaldum megcsúsztatta, a hosszú saroknál érkező Firmino pedig nem hibázott (0–1).


A 19. percben Nolito kapott nagyszerű labdát, egy hidegvérű csellel elküldte a bevetődő védőt, de lövését Karius nagy bravúrral a bal kapufára tolta, majd a visszapattanó labdára rávetődött.

Egy perc sem telt el, jött az újabb ziccer, ezúttal Ben Yedder jobbról lőtt, a labda centikkel gurult el a jobb kapufa mellett.

A 22. percben Firmino lépett ki, de a másik oldalon Sergio Rico is bemutatott egy bravúrt. A szöglet után azonban már ő is tehetetlen volt, egy megcsúsztatott labdát a hosszú saroknál érkező Sadio Mané gyönyörűen fejelt a bal sarokba (0–2).


Újabb nyolc perc után jött a harmadik: Mané kapott nagyszerű indítást, lefutotta védőjét, de balról, nyolc méterről leadott lövését még védte a hazaiak kapusa. A kipattanó azonban az akciót követő Firmino elé került, aki átvette a labdát, majd három méterről az üres kapuba lőtt (0–3).

A második félidőt góllal kezdték a hazaiak, Banega jobb oldali szabadrúgására Ben Yedder érkezett, és az ötösről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát (1–3).

Az 59. percben még izgalmasabbá vált a meccs, Moreno rosszul vette át a labdát a 16-os sarkán, majd akasztotta a rárontó Ben Yeddert, tizenegyes. A francia játékos kétszer sem hibázott: először a bal alsó sarokba lőtte a büntetőt, majd miután a játékvezető megismételtette, a jobb oldalra is bevágta (2–3).

A Sevilla mindent megtett az egyenlítésért, és végül a 93. percben az argentin Guido Hernán Pizarro találatával egyenlített (3–3).

Az utolsó körben Maribor–Sevilla és Liverpool–Szpartak meccsekre kerül sor.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
E-CSOPORT
Sevilla–Liverpool 3–3
(Ben Yedder 51., 60. – a másodikat 11-esből, G. Pizarro 93., ill. Firmino 2., 30., S. Mané 22.)
Szpartak Moszkva–NK Maribor 1–1 (Zé Luís 82, ill. Mesanovic 92.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 2 3 0 16–6 +10 9
2. Sevilla 5 2 2 1 11–11 0 8
3. Szpartak Moszkva 5 1 3 1 9–6 +3 6
4. Maribor 5 0 2 3 2–15 –13 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik