BL-döntő: a győzelmi ezüsttrófea is német, Brémában készült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.25. 10:26
A Bild német bulvárlap ellátogatott abba az ezüstművesműhelybe, ahol a Bajnokok Ligája serlegét készítették: ahogy az idei finálé két résztvevője, ez is német.

Ez a trófea teszi a labdarúgókat hősökké – 73.5 centiméter magas, 8 és fél kiló nehéz és 50 000 euró az értéke (a győzteseknek azonban ennél is sokkal többet ér). Ezek a jelenlegi BL-trófea legfontosabb adatai. A brémai Koch & Bergfeld Corpus nevű cég, a világ egyik legkitűnőbb ezüstmestercége készítette.Koch & Bergfeld Corpus nevű cég, a világ egyik legkitűnőbb ezüstmestercége készítette.

A győztesek ezt emelik magasba 2005–2006 óta, egy évvel azt követően, hogy a Liverpool végleg elnyerte a megelőzőt. (A „vörösökön” kívül a Real Madrid, az Ajax, a Bayern és a Milan is elrakhatott korábban egy-egy eredeti példányt.)

A győzelmi ceremónia után a serleg aztán visszakerül illetékeséhez, vagyis az UEFA-hoz, a győztesek pedig megtarthatják az éppen aktuális másolatot – amely még véletlenül sem Németországban, hanem Olaszországban készül.

Az UEFA csak négy éve tulajdonolja a(z eredeti) BL-trófeát, amely 2008-ig vándorserleg volt, vagyis nem az európai szövetség székházában, hanem mindig az aktuális győztes vitrinjében díszelgett.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
3 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31