BL: Didier Drogba vállalja a döntőspecialista titulust

2012.05.19. 12:28
Címkék
Didier Drogba, a Chelsea csatára úgy nyilatkozott, a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-finálé az egyik legfontosabb meccse lesz a londoniak játékosaként.

„Sok, különösen fontos mérkőzésen szerepelhettem a Chelsea mezében, de a szombat esti kétségtelenül az egyik legnagyobb lesz. Hatalmas csalódásként éltük meg a négy évvel ezelőtti finálét, persze akkor úgy gondoltuk, ott leszünk a döntőben a következő évben is, kevésen múlt, hogy nem így lett. A kétezer-kilences, Barcelona elleni elődöntőnkre biztos sokan emlékeznek... De ne beszéljünk a múlt keserűségeiről, amikor idén sikerült túljutnunk a Barcelonán, és ekkora lehetőség kapujában állunk. Életünk meghatározói pillanatait élhetjük át, ennek szellemében készültünk. Mi tudjuk a legjobban, milyen nehéz eljutni a sorozat fináléjáig, de azzal aligha vádolhatnak bennünket, hogy érdemtelenül váltunk volna részvevőivé. Élveztük a pillanat örömét, amikor legyőztük a legjobbat, de tudjuk, ha a döntőben veszítünk, az emberek hamar elfelejtik az azt megelőző diadalokat″ – jelentette ki Didier Drogba. Didier Drogba.

„Ha azt vesszük, hogy az FA-kupa döntőjében korábban a Manchester United és a Portsmouth ellen is az én gólommal nyertünk, és hogy betaláltam az Everton és a Liverpool elleni győztes fináléban is, köszönettel elfogadom a titulust, de a leglényegesebb, a legnagyobb döntő csak most következik. Azt ugye mondanom sem kell, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, az utolsó leheletünkig küzdünk azért, hogy legyőzzük a Bayernt″ – jelentette ki a csatár arra a felvetésre, hogy ő a Chelsea kupa- és döntőspecialistája.

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
25 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
38 perce

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
42 perce

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
49 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája